|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 19:40 - |
 Amikor úgy érezte, hogy a lánynak nem esett le, hogy a legjobb alatt Rhiát értette, aprót vont a vállán.
- Mondtam, hogy a kemény drogokat már letettem. A fű meg nem ártalmas, és orvosi papírom van róla, hogy fogyaszthatom. Szorongásos vagyok.
Érdeklődve hallgatta a lányt, miközben az elmesélte, hogyan került ide.
- Tudom, hogy nem érdekel, de szerintem jól döntöttél. Én is Hidden Hillt választottam volna a helyedben. Bár nekem elég könnyű döntés volt, úgy éreztem, rossz és rosszabb között kell választanom. Félre ne érts, nem Hidden Hillel volt bajom - a tőle szokatlanul hosszúra nyúlt monológ után csendbe burkolózott, nem igazán akart erről a témáról beszélni, most még nem.
Ava megmutatta nekik a szobáikat.
- Átjössz? Szívesen beszélgetnék még veled, de tényleg szükségem lenne egy zuhanyra, meg egy puha ágyra, még akkor is, ha csak fekszek rajta - mosolygott kissé bocsánatkérően a lányra, amiatt, hogy ha át is jön, egy kicsit magára kell hagyja. - Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám a zuhany alatt - bánta meg szinte azonnal, hogy kissé kiesett a szerepéből. Nem akarta, hogy bárki akár minimálisan is kedvelni kezdje, mert abból sokszor kötődés lesz, azt meg ő nem tolerálja túl jól, legalábbis viszonozni nem tudja egyhamar. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
 Hallva a lelkesedésé csillant meg nekem is a szemem ugy rázogatva meg az elkészült popcornt mozdultam Sierrával együtt a szobám felé hallgatva közben az ötleteléseit.
-A forró csokit nagyon adom én is. Van tej, ét és fehér. Én biztosan fehért iszok, az a akedvencem...ooo meg a sztracsatellás.-kuncogtam lelekesen már a szám nyalogatva hiszen a nyálam csorgott érte. Igy rázogatva a kis zacskónyi popcornt nyitottam ki az ajtóm úgy engedtem be.
-Szerintem kényelmesebb ha ledobáljuk a pánákat a földre. Ott a puha szőnyegemen kényelmesen ellehetünk. Ne aggódj, még a szekrény is tele van díszpárnákkal, azok nélkül nem otthon az otthon.-kuncogtam szeliden, ugy pakolva le a párnákat a földre nyitottam fel a laptopom is vadul bologatva az ötleteire.
-Uuuu igen...bár nem tudom hogy vagy vele én a horrort most nagyon mellőzném, hiába szeretem alaból. Deee mit szólsz mondjuk vígjátékhoz? Vagy valami romantikus nyálat? Vaaagy van a kettő keveréke.-magyaráztam a laptopom nyomogatva már a bögrékbe beletéve a forrócsoki porokat.
|
- Persze, én nem tudom, hát, talán majd kicsit később – mosolyodtam el én is.
- Menjünk hozzád akkor ééés együnk popcornt! No igen meg forró csokit is kérek! – kuncogtam, majd Liss mellé lépve elindultunk a szobája felé. A többiek hangja hallatszódott a folyosón. Azon gondolkodtam, hogy meg kéne e őket keresni. De rájöttem, most arra vágyom, hogy ne gondoljak a történtekre. Csak lazítsak és lényegtelen dolgokról cseverésszek.
- Megnézhetnénk egy filmet is! Ha van kedved – mosolyogtam rá, majd odaértünk a szobájához. |
Nem tartottam magamat fertelmes lénynek, sőt. Ennek ellenére most mégis kibújt belőlem az állat. A szüleim arra neveltek, hogy ne legyen viták kirobbantója, most mégis megszegtem ezt a tanítást, de nem bántam. Nem barátkozni jöttem ide, vagyis nem különösebben ez volt a célom. Annak azért örültem volna, ha vannak barátaim, de nem érdekelt, ha Ava most éppen fúj rám. Az érdekelt, ami itt folyik. Nem konkrétan tőle akartam a válaszokat, de jó lett volna, ha elmondta volna, hogy mivel találkozott itt. Mégegyszer azonban nem kérek bocsánatot, miután az első süket fülekre talált. Negro nélkülem biztos nem marad itt, nem érdekel ennek mi az ára, de ő már az én részem is volt. Rhia nevének elmítésére elszégyelltem magam. Tény, hogy rá kevesebbet gondoltam ezalatt a küldetés alatt, de ha önző vagyok, akkor más is az ebben a teremben. Csendben inkább visszahúzódva hallgattam a többieket, nem akartam többet megszólalni. Egyszerűen csak vártam a végkimenetelét ennek az egésznek, mert most Ava vagy segít kicsit tisztábban látni, vagy segít előkeríteni azokat az embereket akik tudnak is valamit, vagy egyszerűen elküld minket a fenébe. Jelen pillanatban nem is tudom melyiknek örülnék a legjobban. Mindennek ellenére tetszett a hely, sőt, azonban rendkívül megrémültem ettől az egésztől. Nem mindennap támadnak az emberre alvilági lények és ezt mindenkinek meg kell értenie. Annak ellenére, hogy Ava jelen pillanatban nem a legjobb barátnője még ugyan úgy számított az ő élete is. Minél hamarabb tanuljuk meg kezelni ezeket a lényeket, annál jobb. |
Nova mondatai hidegen pofozták vissza eredeti céljához. A saját missziója úgy belengte a kilátást, hogy minden másról teljesen megfeledkezett. Kultúrált beszélgetés a múltról és arról a ki tudja, hogy létező könyvtárról. Szép munka Maura. Újra hajába túrt. A végén még kiderül, hogy tetves vagyok. Gondolatai lecsaptak a némaságtól felbátorodva. Szegény Rhia. Bár nem ismerte még annyira a lányt, úgy érezte jobb lesz minél hamarabb összekovácsolni a csapatot. Miután befejeztük a diskurálást, mindenképp meglátogatom.
-Egyetértek Rose-al. Csak be lettünk ide menekítve és az őstörténeten kívül nem tudunk semmit. Hogy valójában miként zajlik itt az élet?-pillantott Avára kérőn. Felemás szemei minden információfoszlánynak örültek volna, ami beljebb vezeti Hidden Hill kacskaringós rengetegébe- Mesélnél nekünk egy kicsit a korábbi élményeidről? Ha nem tolakodó a kérés…..- Semmissé szerette volna tenni az összezörrenést. Ha így folytatjuk hamar otthagyjuk a fogunk, nem húzhatnk szét- Utána esetleg meglátogathatnánk Rhiát.- tekintett körbe. |
Igazat kellett adni a Novának (amit egy elismerő biccentéssel jelzett is a fiú felé), de mégis válaszokat szeretett volna. Bár véleménye szerint ő még egyáltalán nem volt követelőző, ezért az általánosításnak annyira nem örült, de ezt nem mutatta.
- Ne haragudj - mondta a Avanak. - Én csak szeretném tudni, hogy... - hogy mi ez az egész. Miért jött ez a valami. Milyen gyakran vannak ilyen támadások és milyen lépéseket tettek, hogy ezt megakadályozzák ezeket és megvédjék a lovasokat. Mi lett volna, ha Rhia meghal? Miért vannak hirtelen démonok is ezen a világon, és miért lovagolni tanulunk, miért nem ellenük védekezni? Mi a célja az ittlétünknek. Bijon és Akel miért viselkednek ilyen furcsán és titokzatosan. Miért tűnnek el itt az emberek. - hogy te mit tudsz... mit tapasztaltál itt.
Ha őszinte akart lenni, ő a hasonló valamik újbóli felbukkanása miatt jobban aggódott, mint Rhia miatt, de ezt nem merte hangosan megemlíteni. Nem azért, mert önző módon nem érdekelte mások sorsa... de Rhia mégsem állt még elég közel hozzá, hogy tényleg megérintse a dolog. De a lángoló fejű démonok? Annál inkább. |
 Ro-t teljesen padlóra küldte az a sokk, amit az este történtei okoztak. Minden rendben volt, szuperül érezte magát, és tényleg úgy gondolta, megtalálta a helyét itt. Jófej emberek, lovak, zene, édesség, tábortűz, halloween... Mégis mi kell még? Ja, igen. Azt is mondhatnánk, túl jól alakult minden ahhoz, hogy ez igaz legyen. Aztán egy pillanat alatt fordult minden egy hatalmas káoszba. Miután megjelent az az izé, szinte azt sem tudta, mit csinál, csak tette, amit mondtak, és felsorakozott a többiekkel Mr. titok mögött. Mikor látta, hogy a nővére karja megsérült, azt hitte, megszakad a szíve. Biztos volt benne, hogy nem bírná ki, ha Rhiának komoly baja esne. Hála istennek, hogy Liss ott volt, és tudta, mit kell tenni, ő teljesen leblokkolt. MIután kinyírta az a szőke férfi azt a valamit, az ebédlőbe vonult a társaság, ő pedig azon volt, hogy minél többet megjegyezzen abból, amit elmondtak nekik. Bár nem értette, mi közük van nekik ehhez a legendához, de tudta, ez fontos lesz számukra a továbbiakban. Ez után nővére mellé sietett, és nem is szándékozott elmozdulni az ágya mellől. Egy idő után viszont beleunt a tétlen ücsörgésbe, és kisurrant, hogy a saját szobájából írjon egy e-mailt apjának, aki történészként talán ismeri ezt a legendát. Persze nem említette, mi történt velük, csak a történetet írta le úgy, mintha csak úgy hallotta volna itt. Ez után készített két bögre teát, és azzal tért vissza testvére mellé. - Rhia? - Szólította meg a lányt, mikor látta, hogy ébren van. - Kéred? - Nyújtotta felé az egyik bögrét, majd ha a lány elfogadta, ő is leült mellé a maga italával. - Hogy érzed magad? - Kérdezte kissé bizonytalanul. |
 Ne állj bele, ne állj bele, ne állj bele.
-Miért, szerinted ezek a lovak az érkezésed előtt nem voltak itt? - mégis beleállt, rákontrázott Alis-re. Ebből az egészből csak a záporozó, józanabb kérdések zökkentették ki. Rose-ra pillantott és tehetetlenül vállat vont.
-Fogalmam nincs, de egy próbát megér .
Átsandított Maurán keresztül Novára. A fiú magának birtokolta a kakaót, amit átnyújtott neki és ezzel fel is oldotta a lakatot a szájáról. Úgy érezte, szerzett is egy szövetségest. Amint a fiú kiállt mellette, helyeslően... nem is, inkább kioktatóan bólogatott, hogy bizony anyukám, nem vagyok én az atya úr isten, ahhoz rossz ajtón kopogtatsz.
-Én leginkább Rhia állapota miatt aggódnék jobban, nem egy ilyen...valami újbóli feltűnése miatt.
Fogalmuk nem volt róla, milyen állapotban lehetett a lány, miután Bijon magával ragadta a gyengélkedőbe. Kicsit zavarta, hogy ők itt kupaktanácskoznak, vitatkoznak, miközben nem tudnak semmit sebesült társukról. |
Jól éreztem magam a halloweeni bulin. De tényleg. Jó volt újra együtt alkotni Rowannel és a többiek is zseniális sztorikat hoztak, de aztán az egész olyan lett, mint valami rémálom. Akel úgy tűnt, hogy nem viccel, ő amúgy sem arról volt híres, de ennek ellenére értetlenek voltunk, a többiek is, én is. A sokkom még akkor is tartott, amikor a többiek felsorakoztak Akel mögé és a késedelmem elég volt ahhoz, hogy a lángoló förtelem megszaggasson egy kicsit. Igazából piszkosul fájt, de csak egy pllanatig, aztán a döbbenet meg az agyam védelmi mechanizmusa kimosta belőlem a fájdalomérzetet és csak figyeltem, ahogy a seb vérzik. Liss feláldozta az iszonyúan ötletes pulcsijának egy részét a kötözésre, amire hálásan pillantottam rájuk, de inkább a beszédet mellőztem. Amúgy is lekötött, ami előttünk zajlott, már amennyire guggoló helyzetből láttam. Tudtam, hogy soha nem fogom elfelejteni, ami ott történt és biztos, hogy nem volt több pár percnél, egy örökkévalóságnak tűnt, mire átlyuggatták a nyilak a lángoló izét és végre kialudt a fáklya a testén. Néztem a szőke férfit, ahogy közeledik hozzánk, ahhoz képest, hogy most nyuvasztott ki valami horrorszereplőre pályázó bestiát, elég lazának nézett ki, de ahogy Akelhez fordult látszott, hogy ő sem veszi tréfára a dolgot. Ahogy senki más sem tette.
Már azt hittem, elsétálnak a lovardavezetővel, mintha semmi sem történt volna, amikor a többiek tettek róla, hogy észrevegyék, még mi is itt vagyunk.
Bijon úgy kapott fel, mintha nem is lenne súlyom, aztán elindult velem befelé. Én még mindig próbáltam feldolgozni, mi történik, tuti a többiek azt hitték, teljesen elment az eszem, hogy még a westernedző kérdésére sem tudtam válaszolni. Hát elég hülyén éreztem magam, de a gondolataimat hamar elterelte, hogy megint kezdett tudatosulni bennem a fájdalom.
A gyengélkedőben kötöttünk ki, ahol kitisztította a sebet és módszeresen be is kötözte. Nem beszélt sokat, azt is elég határozott módon mondta, amit mégis megosztott velem, például, hogy jó, hogy nem a fogaival kapott el, mert akkor már nem élnék. Hát köszi! Nem, mintha én akartam odakerülni a karmai elé. Másoknak sem ajánlom, annyira nem jó érzés. Nem kezdtem el szenvedni, bár azt hittem, kiszakad a karom a helyéből, csak tűrtem, hogy ellásson, nagyon hálás is voltam érte és meg is köszöntem, bár annyira nem töltöttünk ezzel sok időt.
Belém diktált még valami fájdalomcsillapítószerű dolgot, közben a lázam is elég gyorsan felszökött, úgy tűnt, bármit is csinált velem a rém, az elég hatásos volt. Reméltem, most nem félévnyi kóma következik. Bijon figyelmeztetett, hogy valószínűleg gyorsan el is alszom majd, de az utolsó szavaira már csak pislogni tudtam, aztán mint akinél elvágták a képet. Hát a természet biztos jobban tudja, hogy kell az ilyenek ellen védekezni, bár azt nem tudom, az abnormális jelenségek ellen mi van a tarsojában.
Kipattant a szemem és először azt sem tudtam, hol vagyok. Kétszáz volt a pulzusom, az álmaim nagyon összefüggéstelenek voltak és csak képeket tudtam visszaidézni, amik nem voltak túl szívderítőek. Felültem, aztán felszisszentem a karomba nyilalló fájdalomra és vissza is dőltem. Tudtam, hogy nem fogok tudni visszaaludni. Az első gondolatom az volt, hogy ugye a többiek jól vannak? Belém hasított a rémület, körülöttem csend volt, de tudtam, hogy nem igazán tudok még hsoszabb időre felkelni, mert éreztem, hogy a lázam még mindig nem múlt el teljesen, engem pedig a lázzal járó betegségek vágtak a legjobban padlóra. A francba is, ez most nagyon hiányzott! Iszonyúan jól esett volna egy csésze jó erős fekete tea, nem akartam aludni. De igazából gondolkodni sem, mert tudtam, hogy csak ideges leszek tőle. Az mondjuk jó lett volna, ha valakit meg tudok kérdezni, mi újság, de nem akartam felrázni senkit. Azt sem tudtam, mennyi lehet az idő, vagy mennyit aludtam .Úgyhogy az egyetlen normális dolgot csináltam. Vártam és próbáltam pihenni és közben nem túlagyalni a dolgokat. |
A csendestárs dologban az a jó, hogy nem vesznek figyelembe. Azonban ez akkor sült fel, amikor Ava odatolta nekem a kakaót. Alapjában véve nem vagyok édesszájú, de most ezért jól jött ez a meleg lötty, szóval egy biccentéssel elfogadtam a felkínált italt, ami ez esetben felért egy köszönömmel, csak nem akartam megzavarni a csajok beszédét. Nem szóltam semmit, csak belekortyoltam a kakaóba és a többieket néztem. Van, aki kevésbé, de van, aki annál inkább agresszív hozzáállással fogadta a történteket, de én minél jobban haladt a beszélgetés annál inkább éreztem higgadtnak magam. Azzal ezer százalékig egyet kellett értenem, hogy jól jönne egy kis training a csapatnak, mert oké, hogy van, aki jó valamiben, de van akinek nulla tapasztalata van az efféle harci dolgokhoz. Oké, a szörnyekkel szerintem a jelenlévő társaságban senkinek sincs tapasztalata, de hé? Verekedni verekedtem már, rossz társaságba is keveredtem már és nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen jelen lévő, aki rossz fát tett a tűzre az életében legalább egyszer, szóval elméletileg nem lenne lehetetlen, hogy az alap lovas foglalkozáson felül megtanulhassunk valamiféle alapot az efféle lények ellen. Na persze ehhez először meg kellene lelni a brigádot és elmagyarázni nekik, hogy hahó, lehet ti azt mondatátok pizsiosztás van, de attól még a díszes kis társaság rohadtul nem négyéves és nem működik, a fellőjük a pizsit maszlag. Szórakozottan néztem körbe, de ez a szórakozottság maximum minimálisan látszott meg rajtam és nagyon jó szeme kellett legyen annak, aki ezt észrevette. Végre sikerült rávennem magam, hogy szóban is jelet adjak magamról, szóval szólásra nyitottam újfent a szám ám most el is hagyták a szavak az ajakamat.
- Szerintem az lenne a legegyszerűbb, ha nem nyaggatnánk halálra, hanem értelmes emberi lények módjára lehiggadnánk és hagynánk elmagyarázni neki, hogy mi és mennyi köze van ehhez az egészhez. – szólaltam meg és végignéztem a társaságon afféle higgadt, józan tekintettel, amit az ősöktől láttam, amikor kiakad nálam a biztosíték és legszívesebben szétverném a pultot. – Az tény hogy Ava ismeri őket a legjobban, de miből következtethetünk arra, hogy biztosan tudja, mit lehet tenni? Csupán ismeretségből? – néztem őket, majd Avára pillantottam. – Értsd meg az ő álláspontjukat is, megijedtek, félnek, sokkot kaptak, sőt senki sem azért jött ide, hogy démoni lényekkel hadakozzon. – újfent végignéztem a társaságon. - Szóval mutasson mindenki tiszteletet a másik iránt, ne sértegessük, mérgeljük tovább egymást, hanem szépen beszéljük meg. – ezzel a mondattal letettem a bögrét a kezemből, majd kihívóan, semmitől sem félve vártam a hideg-meleg hozzászólásokat. |
|
Alis felcsattanása mondhatni váratlanul érte. A rendezett szoba és mamusz alól tíz perc alatt felszabadult eddig palástolt lelki állapota.
A sehova nem vezető szájkaratéba inkább nem szólt bele, imádkozott azért, hogy egyikőjük se pattanjon fel sértődötten.
Legszívesebben Alis mellé állt volna, ha engedte volna, hogy a hév magával rántsa. Én már kitomboltam magam...Békítőn Alis vállára tette kezét. Ava válasza elindított benne egy kérdésfolyamot, de Rose gyorsabbb volt.
Önvédelmet tanulni? Maura bár jól bánt az íjjal és a késsel, újra védtelennek érezte magát, hogy tudása megfelelő eszközök hiányában a sivatag homokjánál is értéktelenebb. Kell egy olyan íj...meg némi útmutatás is hozzá.
Biztos van a használatában némi kacifánt... Hajába túrt, rendezte görnyedt testtartását, nagyot sóhajtott.
-Ha így megbízol Bijonban biztos keresztülmentetek pár dolgon...
Csak reménykedni tudott, hogy egy "Igennél" vagy "Ahánál" több választ kap. Remélte Ava együttműködő lesz a továbbiakban is.
|
{Alis}
Tudtam hogy Avával nem leszünk világi kebelbarátnők. - ne hidd, hogy nem gondoltam a lovamra elsőként. De ennek ellenére ha én
megsérülök, ne adj isten meghalok akkor őt nem fogja senki más megvédeni. Ne hidd, hogy összecsinŕlom magam attól ahogy most velem
viselkedsz. Lehet hogy te ismered Legolast, Frodot, Voldemortot de felőlem még Mickey Egeret is, de mi honnan tudhatnánk hogy mennyire
bízhatunk bárkiben magunkon és a lovunkon kívül másban. Már bocs - néztem a társaságra. Minden tiszteletem a tiéd, hogy tr nyugodtan
tudsz aludni. Ezek szerint én vagyok ilyen szívbajos. - válaszoltam higgadtan. Nem volt kedvem már veszekedni. Elfáradtam és nem érdekelt
ha ezek után meg ledzek szivatva akár. - Rosenak igaza van. Ha itt maradunk tanulnunk kell nem csak lovagolni. - szögeztem le. |
Miután csatlakozott hozzájuk Nova, és sikerült kirángatniuk a szobájából egy igen morcos Ava-t, a konyhában kötöttek ki. Ava mindent úgy csinált, mintha ez a nap is teljesen átlagos lett volna, és nem alig pár órával korábban akarta volna őket megenni egy lángoló fejű démon. Bár ki tudja. Lehet itt ez csak egy szokásos péntek este. Rose-t ugyan valamennyire lenyugtatta, hogy kiírta magából a látottakat, de Maurán és Alison látszott, hogy még mindig ki vannak borulva... és nem csodálkozott rajta.
Ezt azonban a társaság, Rose-zal egyetemben, nem így látta, és válaszokat szerettek volna kicsikarni Ava-ból, mint egyetlen reményükből. Rose úgy döntött, még egy ideig csendben marad, és csak mentális jegyzeteket készít a beszélgetés fontosabb lépéseiről. Meg emlékeztetőt arról, hogy Ava-t ne keltse fel, csak ha halálos vészhelyzet van. Ha jól látta, Nova is az ő álláspontját osztotta inkább.
- Én elhiszem neked, hogy ha ő nyugodt, te is az vagy - kezdte. - Viszont én nyugodtabb lennék, ha meg tudnánk magunkat védeni egy hasonló támadással szemben - azt már csak gondolatban tette hozzá, hogy a legnyugodtabb akkor lenne, ha ilyen soha többet nem történne, de erre kevés esélyt látott. - Van rá esély hogy Le...Bijon esetleg tanítana minket? És nem lovagolni. |
Ava az alvó oroszlán tökéletes mintapéldánya, akit ugyanúgy nem ajánlatos felkelteni, vagy megzavarni, vagy bármelyik másik verzió, ahány féle szólás keletkezett már erről. Alis megjegyzéseire kicsit elkezdett tikkelni a szeme.
- Na kisbogaram, akár hiszed, akár nem, én is bokánfostam magam attól a szörnytől. Továbbá emlékeim szerint elmagyarázták, mi a franc is volt ez tulajdonképpen- letette a korsó kakaót az asztalra és egyenesen Alis szemeibe nézett -Valamint ezen a retkes birtokon van életed jelenlegi értelme, vagy talán tévednék?
Tény, egy kicsit kellemetlen húzás volt pedzegetni az ilyen szálakat, ám Ava részéről elindult egy lavina. Alis további megjegyzését viszont elengedte a füle mellett, ami Maura kellékeire irányult. Beleharapott az almába és tekintete Maurára esett. A mai napig nem tudott védekezni a lány szemei ellen és ennek hatására kicsit megenyhült. Beleharapott az almába. Megint.
-Ha megfigyelted, Legolas milyen nyílakat használt, nagyon remélem, hogy ezt a felszerelést csak ijedtségedben kaptad magadhoz hirtelenjében-bökött egyik ujjával a nyilakra. Mindeközben Nova csendben üldögélt, mint valami külső szemlélő, aki ott van, de mégsincs. Nem igazán ismerte a fiút. A karamellás alma viszont nem igazán akart megférni a kakaóval, így választania kellett, hogy vagy éhen hal, vagy pedig a folyékony boldogságot áldozza fel. Az utóbbi mellett döntött. Kezdő lépésként a fiú felé tolta a kakaót, miközben folyamatosan Maurát figyelte.
-Ha Legolas képes volt nekidőlni az ajtófélfának, akkor én nyugodtan alszom. Ha Legolas azt mondja, minden rendben, én nyugodtan alszom- halk sóhaj hagyta el a száját, ahogy próbálta a többieket megnyugtatni, bár Bijon újdonsült beceneve megmosolyogtatta.
-Én rá merem bízni az életemet Bijon-ra. |
Nos a kis csapat valamiféle válaszra várt az ajtónál, szóval én is maradtam. Nem mintha hittem volna, hogy értelmes válaszokat tudnánk kicsikarni akárkiből is. Mi értelmes abban, hogy egy égő fejű izé támad ránk? Semmi. Akkor nem is várhatom el a magyarázatot, legalábbis azt hiszem. Meg hát, meg is értettem valamennyire. Nem voltunk erre felkészülve? Vagy felkészítve? Valami ilyesmi állhat a dolog mögött? Elgondolkozva álltam ott, de a mosolyt azért viszonoztam egy félmosollyal, mert többre egyelőre nem igazán futotta. A lány, ha jól emlékszem Ava ajtót nyitott és hát… Nem volt elég barátságos, de én se lettem volna, ha kirángatnak az ágyból. A mondatait én nem vettem fel, nem éppen ez volt most a legnagyobb probléma, hogy neki éppen morcos hangulata van. Mivel elindult a büfé felé a lelkes csapat követte, mint a kiskutya szokta a gazdáját. Először néztem utánuk, de végül hatalmas kelletlen sóhaj kíséretében inkább követtem a díszes társaságot, elvégre azért valljuk be engem is érdekelt mire jutnak. Fene a kíváncsi felemet… A pultnak dőlve szépen csendben néztem és hallgattam afféle csendestársként, aki csak ott van, de nem dumál. Az ment általában… Azonban amikor a megjegyzése kitért Maura felszerelésére felvontam a szemöldököm. Éppenséggel megszólaltam volna, ám megelőzött mindenki, ami nem meglepő, mert a lányoknak mindig mindenre van válasza. Ezt már megtanultam a tizenévem alatt. Inkább maradtam a csendestárs és vártam mi lesz a kimenetele ennek az egésznek. Na persze azért ha hajtépés és ilyesmi keveredik belőle, akkor azért cselekszem is, de egyelőre csupán kisebbfajta összezördülés és morcos megjegyzések tömkelege az egész beszélgetés. Azért reméltem nem kell civakodó „macskákat” kapnom szét, mert kurvára tud fájni ha végigszántja akárki karma az ember képét….
|
A trióból hamarosan quartett lett, Nova is betársult egy megjegyzéssel és egy szál cigarettában a szájával, bár Maura annyira az ajtó zárjára fókuszált, hogy csak a füst halovány szagától eszmélt fel, hogy már nem csak hárman vannak. Hátrafordult, hasonló gyors mosollyal köszöntötte, mint Roset, s mire szemei újra visszatértek volna útonállójukra, az már nyitva állt, melyen Ava battyogott ki bosszúsan. Provolatív kérdésére nem vágott vissza, Alis replikázott helyette. Bár legszívesebben hasonlóan tett volna ő is, attól félz, hogy a lány megsértődik és aztán bottal üthetik a válaszok nyomát. Diplomatikusnak kell maradnom... Ava orra alatt morogva a büfé felé vette az irányt, Maura hátratekintett társaira, majd követte a szőkeséget. Amint beléptek Ava tüstént élelem után kutatott, ő csendben helyet foglalt és a lányt fürkészte. Tudott aludni...Úgy készíti a kakaóját, mintha mi sem történt volna...nem remeg a keze...nem cikázik a tekintete...Mi minden történhetett vele, hogy szeme sem rebben egy bölény méretű lángoló torzszülöttől?...Maura alsó ajkát harapdálta, jobbja ökölbe szorult az asztal alatt. Gondolatai megint lehúzták mély kulimászos rémálmaiba, ahonnan Ava kérdése rántotta ki. A megjegyzés, melyet nyilaira tett, majdnem kizökkentette udvarias hangvételéből, de ismét visszafogta magát.
-Alis jól mondja-sandított vörös társára-Nem tudom, mennyire árt az ilyeneknek ez a típus, de ezek szerint nem sokat...Bárcsak olyan hatásosak lennének, mint amilyenek Cowboy-Legolasnak vannak...-kuncogott kesernyésen- De elnézve téged, te nem igazán aggódsz azok miatt, amik elől be lettünk parancsolva...-nézett fürkészőn Ava gesztenyebarna szemeibe.
|
Sóhajtottam egyet még annak ellenére is, hogy Ava rendkívül mogorva volt. Azért felröhögtem. - Nem tudom egyáltalán te hogyan tudsz aludni. Igen, téged valószínűleg nem lepett meg ez a sztori, de minket, akiket hiányos brossúrával csábítottatok ide igen is megérintett. Már elnézést, de nem tudom mégis miért nem érthető ezen a retkes birtokon, hogy jelen pillanatban halálra vagyunk rémülve és egy rohadt magyarázatot sem kaptunk! - morogtam, ugyanakkor készségesen követtem Avát a konyhába és leültem a hozzám legközelebb eső konyhapultra. - Épp úgy gondolom próbálja megvédeni magát azokkal a szörnyekkel szemben, mint amilyet odakint látunk. - vontam meg a vállam minden mindegy alapon. Ha Ava meg akar utálni hát tegye meg, nem érdekel de tudnia kell, hogy nem vicceltem. Mindannyian halálra vagyunk rémülve, mert az a valami megsebesítette az egyik társunkat. Itt nem csak a lovunkhoz, hanem egymáshoz is közelebb kerültünk. - Bocs csak kicsit rosszul érintett ez a történet. - kértem bocsánato |
A további noszogatásoknak köszönhetően még a párnát is a fejére húzta, csak hagyják már aludni végre. De nem, az istenért sem, ha csillogóra nyalná a komplett istállót sem hagynák ezen az éjszakán aludni. Egy hangos dörömbölés következett az ajtón, ami talán még ki is szakadt volna a helyéről, ha egy szimpla, csöves kollégiumi ajtóról beszéltünk volna. Erre már Ava is felkapta a vizet, haragosan lerúgta magáról a takarót és dühödt léptekkel nekiveselkedett, hogy feltépje az ajtót.
- Hát nálatok az alvás ismeretlen fogalom?!- próbálta őket leszidni, de csak egy nagyon kótyagos fejű, szavakat kiejteni is szinte képtelen zombinak nézett ki. Még a gyomra is jó hangosan, hogy még kint, a karámokban is hallani lehessen, felkordult.
- Remek. Nektek köszönhetően már éhes is vagyok, nem csak kimerült - orra alatt dühöngött és a konyha felé vette az irányt. Bízott benne, hogy ha már eddig képesek voltak elmerészkedni, a konyhába is követni fogják. A konyhába érve valahonnan előtúrt egy korsót. Tovább keresgélt kakaópor és tej után, hogy készíthessen magának egy hatalmas dózis hideg, folyékony boldogságot. De ez nem volt elég, a hasa újból figyelmeztette, miért is jött ide tulajdonképpen. Folytatta a keresést, amíg nem talált egy karamellmázas almát. Leült az asztalhoz, kényelmesen elhelyezkedett és első körben hörpintett egy nagyot a kakaóból. A zaklatóira pillantott, akik közül Maurát fürkészte a leginkább.
-Te ott azokkal a kis nádszálaiddal mire készülsz?-próbált célozgatni a lány nyilaira. |
A tábortüzes eset eléggé hátborzongatóra sikeredett, de sajnos nem éppen mese volt az egész, hanem maga a valóság. Az ez utáni elbeszélgetésen átesve visszatértem a szálláshelyemre, ahol aztán elgondolkozva meredtem ki az ablakon. Az a valami odakint valóságos volt ez bizonyos és tutira kicsinálta az oktató... Elsőre valamiféle tréfának hittem, de a beszélgetés túl komolyra sikeredett ahhoz, hogy ne lehessen valódi, igazi. Oké, nem mentem oda és kezdtem el bottal böködni meg ehhez hasonló baromságok, de azért eléggé hatással volt még rám is ez az egész, még ha külsőre nem is látszott rajtam. Az teljesen más, hogy nem kezdtem el pánikszerűen csomagolni, vagy éppen idegbajosan ide-oda járkálni, csak ülni és nézni kifelé, az már eléggé azt jelentette, hogy nem ijedtem halálra, inkább valamiféle sokkhatás ért. Na persze kit ne ért volna, ha valami démoni izé ki akarta volna karmolni a belső szerveit, vagy mondjuk kitépni a gigáját?! Elnéztem az ablaktól, és körbelestem a szobámban. Sikerült eléggé pofásan elrendeznem mindent, szóval tudtam mi hol van elrejtve. Most örültem volna, ha mondjuk, van nálam valami, nem csak a bicskám. Azzal szerintem sokra nem mennék az ellen az izé ellen. Felpattantam és a hajamba túrtam idegesen, majd felkapva a dzsekim az ajtó felé vettem az irányt. A zsebemben kotorászva a cigit kerestem, de eközben hangokra figyeltem fel. Valakik beszélgetnek? Sikeresen előkaparva a cigit éppen rágyújtani készültem volna, amikor megláttam a hangok forrását. Páran a lentiek közül egy ajtó előtt ácsorogtak. Felvontam az egyik szemöldököm és megálltam mellettük.
- Látom ma senki sem bír a szobájában maradni... – jegyeztem meg és őket néztem. Mauránál észrevettem az íjat, ami azért kérdéseket vetett fel bennem, de mégsem kérdeztem rá. Az ő dolga mit és miképp tart magánál. |
Kopogása után úgy hegyezte a fülét, hogy még Cirus is megirigyelte volna, de nem hallott semmit. Már emelte volna kézfejét, hogy kevésbé diszkrét módon tudassa az odabennt tartózkódóval, hogy ez nem igazán az a helyzet, amikor elnézést kér a zavarásért, mikor Rose egy kérdéssel jegyet váltott az anonim nyomozók csoportjába. Nem gondolta volna, hogy bárkivel össze fognak futni, de örült, hogy nem kell egyszemélyes partizánakciót folytatnia. Tetszett a társaság eltökéltsége. Úgy néz ki, nem mi vagyunk az egyedüliek, akik Avát szeretnék forrásnak használni… Köszönésképp egy lehelletnyi mosolyt sugallt arca a lány felé, ami inkább volt bajtársi, mint barátságos, majd az ildomosnál hangosabban zörgette meg az ajtót.
-Ava vagy bárki, aki itt kuksol, légy szíves nyiss ajtót. Már Rose is itt van. Te lehet, hogy ismered már a helyet és nem ért meglepetésként, ami ma történt, de ha van benned valamennyi empátia, akkor segítesz nekünk, hogy mi se szarjunk be lépten-nyomon! – hangja parancsolóbb lett, mint amennyire szerette volna, de újra átjárta a harag és a kétségbeesés. De, hogy egész pontosan mi iránt, abban maga sem volt teljesen biztos. |
Bólintottam Maura ötlettének, miszerint kezdjük az említett ajtónál. Nem szégyellem felkelteni az egész kollégiumot, ha az szükséges ahhoz, hogy válasz kapjak a kérdéseimre. MErt vannak kérdéseim, az biztos. Remélve, hogy valóban Ava szobájába kopogtunk be hagytam, hogy Maura beszéljen, amúgy sem tudtam volna egy kérleken vagy egy igenen kívül értelmesebb dolgot hozzá fűzni a dologhoz.
Oldalra fordítottam a fejem, amikor megjelent Rose is. - Szia, igazából fogalmunk sincs. Azt a tematikát követjük, hogyha Maura sejtése megdől, akkor addig dörömbölünk minden ajtón, míg meg nem tudjuk melyik ajtó rejti Avát. De mi is őt keressük, szóval ha van kedved csatlakozhatsz hozzánk. - villantottam rá egy barátságos mosolyt. - Maurával megpróbálunk válaszokat találni, esetleg megkeresni a könyvtárat, hátha ott van valami ősrégi könyv, amit a hóbortos tulajunk emlegetett. Bár sajnos úgy érzem, hogy egyik akció sem jár majd túl sok sikerrel. Ez a hely rendkívül titokzatos és hátborzongató a lent történtek fényében. - húztam el a számatmiközben nekidőltem az ajtófélfának és én is bekopogtam. - Kérlek, nyiss ajtót. - őszintén reméltem, hogy megérzéseim nem lesznek igazak. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
