|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 19:40 - |
 Amikor úgy érezte, hogy a lánynak nem esett le, hogy a legjobb alatt Rhiát értette, aprót vont a vállán.
- Mondtam, hogy a kemény drogokat már letettem. A fű meg nem ártalmas, és orvosi papírom van róla, hogy fogyaszthatom. Szorongásos vagyok.
Érdeklődve hallgatta a lányt, miközben az elmesélte, hogyan került ide.
- Tudom, hogy nem érdekel, de szerintem jól döntöttél. Én is Hidden Hillt választottam volna a helyedben. Bár nekem elég könnyű döntés volt, úgy éreztem, rossz és rosszabb között kell választanom. Félre ne érts, nem Hidden Hillel volt bajom - a tőle szokatlanul hosszúra nyúlt monológ után csendbe burkolózott, nem igazán akart erről a témáról beszélni, most még nem.
Ava megmutatta nekik a szobáikat.
- Átjössz? Szívesen beszélgetnék még veled, de tényleg szükségem lenne egy zuhanyra, meg egy puha ágyra, még akkor is, ha csak fekszek rajta - mosolygott kissé bocsánatkérően a lányra, amiatt, hogy ha át is jön, egy kicsit magára kell hagyja. - Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám a zuhany alatt - bánta meg szinte azonnal, hogy kissé kiesett a szerepéből. Nem akarta, hogy bárki akár minimálisan is kedvelni kezdje, mert abból sokszor kötődés lesz, azt meg ő nem tolerálja túl jól, legalábbis viszonozni nem tudja egyhamar. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
A csaj rögtön lepattinott és még egy vigyort sem tudtam belőle kiszuszakolni. Összeráncoltam a homlokom az "orromra" csukodó ajtóra. Még hogy a hobbitok barátságosak. Rántottam meg a vállam, majd elfordulva az ajtótól elindultam a folyosón. Oké, találkoztom Vidorral a vöröskével, Morgóval a csupaszívvel (Ava) és Szendével. Vajon milyenek lehetnek a többiek? És vajon KOMOLYAN van itt más hím egyed is? Vagy alhatok a csődör karámban, hogy ne kezdjem el befonni a hajam? Na de mind. Sóhajtottam, majd hirtelen elkapott a jókedv.
- Sörikéék, sörikéék jövööök! - búgtam mélyen, majd felugrova összeütöttem a sarkam. Remélem nem látta senki, csak a haverokkal szoktam így elengedni magam. Idegenek között nem. |
Egy gödröcske villantás után valamilyen Ava-t említett, aki majd megmutatja nekem az új négylábú társamat.
A gondolatra egy gombóc jelent meg a torkomban, de nagy nehezen sikerült lenyelnem.
Nem állhatok neki még csak fejben sem hisztizni e miatt, hisz pont ezért jöttem, hogy egy újabb lóval dolgozhassak együtt. Ettől független maga a gondolat idegesített...
A kis gondolat menetemből, amit nem mellesleg órákig tudtam volna még magamban boncólgatni, ettől megmentve Hunter szakított egy borzalmas humorú mondattal, amiért nem tudom, hogy inkább homlokon kellett volna csapnom magam, vagy örülnöm.
- Azt mindjárt gondoltam. - feleltem egy szemforgatással, majd egy sóhaj kiséretében vissza felegyenesedtem.
- Akkor, gondolom majd még találkozunk. - köszöntem el egy féloldalas mosollyal, majd amint picit arrébb sétált már, becsuktam a szoba ajtót, és neki láttam birtokba venni a szobát.
A fal kellemesen paszteles levendula színű volt, nem mintha a levendula már önmagában nem lenne pasztel színű. A falon két tágasabb, fehérkeretes ablak foglalt helyet. Elsődolgom volt a sötétítőket behúzni, és máris jobban éreztem magam. A fal mellett lévő, talán fenyő-íróasztalra ki is tettem a laptopomat, és a hozzá tartozó tárgyaimat.
Ki bontottam a nagy "ruhás" bőröndöt is végre, aminek épp hogy csak egy kis részét foglalta egy három fekete nadrág, néhány ing és egyéb felső. A jó részét inkább egy fastag, aquarell papírokkal teli mappa, és néhány teli tolltartó foglalta el, amik szintén a kis íróasztalra kerültek egyből.
Még jó pár dolgot ki kellett pakolnom, viszont ahogy kiszúrtam az ágyam felett lévő aliglátható fekete szöget kikandikálni a falból, amin előtte valószínűleg egy kép lóghatott, egyből a bőrönd egy védettebb, kemény fallal ellátott részét bontottam ki, ahonnan egy viszonylag szépállapotú, de használt, orrszíj nélküli western kantárt vettem elő, majd akasztottam fel a kis vasszögre.
Hátrébb léptem kicsit és újra szemügyre vettem volt kancám kantárját, amit még mindig nem értek, miért is tettem be, de nem bírtam otthon hagyni, hogy végül csak kidobják.
Szemeimet végig futtattam a kantár fonott börből készített szíjain, amik a homloknál össze futva egy kissé tekervényes mintát írnak le, amit időnként némelyik részen egy-egy kicsike, ékőves gyöngy díszített, a füleinél pedig néhány természetes színű toll lógott.
Sóhajtottam egyet, majd leszálltam az ágyról, és neki láttam kipakolni a maradék ruhámat, jó pár könyvet, amiknek egy része vásároltott, 1-2 viszont a kezem álltal írott, az ágyat kettő háromfarkú, x szemű róka plüss vette birtokba, és végül egy-kettő fénykép is helyet foglalt az egyik polcon.
Nem volt tökéletes, de nem volt kedvem tovább pakolászni már... talán majd később kiteszek pár képet és posztert a falra, de jó részt kész volt a szoba. |
- Tudom tudom, remélem így is lesz, jó lenne őket megtartani, hasznuk lenne! - bólogattam hevesen, majd végig néztem ahogy előadja a kicsi a Haggyúk halálát. Liss is elnevezte a kicsit, aki vagyis akik annyira már nem is voltak kicsik. Bárcsak megengednék, hogy it maradjanak. De jó is volna. Gondoltam magamban, majd éreztem hogy Set a lábamat bökdösi.
- Te kópé - felkaptam és jóól megpuszilgattam, szerettem a rókák jellegzetes pézsmás szagát. Bár sokat számított a fürdés, így kicsit lágyabb volt. Set, már már teljesen felépült, már csak a szőrének kellett visszanőnie. |
- Azt nem mondtam, csak hogy itt egyszer csak előbukkanak az emberek akiket amúgy meg nem lehet megtalálni - rándítottam a vállamon, majd kivillantva fél gödröcskémet elvigyirodtam.
- Ava a morgós csaj fogja megmutatni, hogy melyik ló a tiéd - ennyi infót tudtam őszíntén szólva, nem sok mást tudtam volna megosztani vele, talán max a reggeli merevedés kellemetlen problémáját. Hááh na végre, kezdenek férfias gondolataim lenni, helyes helyes. Jót röhögtem magamban. Kezdek megkattani.
- Kipakolni nem segítek ha nem baj , én lekapkodni szeretem a bugyikat, nem elpakolni - fintorodtam el viccesen, majd beletúrtam a hajamba. Vajon van lent sör a konyhán? |
Miután segített, le is rakta nekem a táskát a szoba ajtóhoz, belülre, és emlékeztetett, hogy már megint sikerült bele feledkeznem, és nem mondtam meg a nevem. Hogy felejthettem el már megint?
Szívesen seggbe rúgtam volna magam e miatt.
- Bocsi. Menga vagyok. Mengana Vida Laurent. - feleltem, miközben a szökébb tincsemet a fülem mögé bújtattam.
Láttam, hogy szemeit a másoknak furának tűnő tincseimen futtatta végig.
- Mégegyszer, nagyon köszi a segítségeket. - feleltem egy újabb mosollyal, miközben óvatosan neki dőltem az ajtó félfának.
- Akkor... ha jól értettem, senkivel nem kell külön beszélnem? Hanem, " majd csak valamikor" jön valaki? - emeltem fel a tekintetemet újból rá. |
Hiába próbálta Sierra elrejteni, megláttam azt a korokodillcseppet, ugy mosolyodtam el. Ohh szegényem, ennyire elérzékenyült? Reméltem így őt nézve hogy vagy sokára derül ki a kicsik kiléte...vagy pedig ha eléggé kezesnek bizonyulnak megtudják olvasztani Akel szívét, és maradhtnak....levadásznák a patkányokt akik a takarmányt dézsmálják! Igy tettem finom mosolyal Sierra vállára a kezem, s már nyilt a szám mikor meghllottam a nyüszítést, majd barátnőm hangját ugy kapva fel a fejem sohajtottam fel hallkan.
-Gyere Nois, had nézzelek.-bugtam neki kedvesen legugolva ugy sántikált hozzám, eljátszv a nagyhalált de megvizsgálva semmi baja nem volt. Szokása nyafogni hogy abusgassák, kis sunyi mocsokláda. Lehet csak rosszul léptem a még fájó mancsára. Ám...örültem neki, hogy nem csak én neveztem el a vakarcsot.
-Szerintem ne izgulj a picikért, minden rendben lesz velük. A vadonba már biztosan nem kerülnek vissza, ez szabály.-mooslyogtam fel kedvesen |
Fura egy csaj volt, bár tény nagyon zavarban volt, hadart darálta a mondandóját. Felemeltem a bőröndjét és segítettem neki cipelni, nehéz egy bőrőnd egy nőnek. Bár ha nem pakolnák teli felesleges ruhadarabokkal nem lenne ilyen nehéz. Mikor oda értünk az ajtóhoz, letettem a táskát.
- Így hogy londínerkedtem neked, a nevedet elárulod? - dörzsöltem meg a borostámat elgondolkodva, közben őt méregetve. Fura volt a hajában az a két tincs, talán egyszer egy sör mellett megkérdezem, hogy festetei e vagy sem. Jézusom, kezdek csajosodni. Hol egy protein szelet? |
Hunter, mint kiderült a neve, viszonylag gyorsan össze foglalta a dolgokat számomra.
Eléggé meglepett, hogy az intézmény méretéhez és híréhez képest mennyire egyszerűen fogják a dolgokat...
vagy hogy is kell ezt mondani.
Örültem neki, hogy akadt valaki, aki kisegít kicsit, de azért még tartottam magam. Elvégre még is csak most találkoztunk elősször.
Szemével a táskáimat fürkészte. Körbe pillantottam inkább, és sikerült kiszúrnom a recepciót. Szokásosan vak voltam, és sikerült elsétálnom mellette.
- Akkor... egy pillanat - feleltem, majd letámasztottam a ruhákkal teli bőröndöt, de a vállamon lógó két kis táskámat nem eresztettem, és gyorsan a recepcióhoz léptem. A pult kb a mellkasomig érhetett. Mikor a recepciós oda lépett, vettem egy mélyebb levegőt, gyorsan, de viszonylag érthetően eldaráltam a mondandómat, minnél gyorsabban csak a szobámhoz akartam érni, hogy lepakoljak. Az előttem álló személy kissé furcsán nézett rám, de végül megkaptam a kulcsomat, és vissza sétáltam Hunterhez, miközben meglestem a kis bilétán, hogy melyik szobát is kaptam.
Ahogy vissza értem, felmutattam a kulcsot egy félmosoly társaságában és elindultunk a szobám felé.
- Köszönöm, hogy segítettél feleltem... - feleltem nem túl hangosan, menetközben, és amint az ajtóhoz értünk, kizártam a szoba bejáratát, hogy bepillantást nyerhessek. |
A lány a hangomra megfeszült, testartásán láttam kicsit ideges.
- Hunter Raynolds vagyok, 2 napja érkeztem, a recepción kérhetsz kulcsot, segítek felvinni a csomagjaid - egy igazi tuskó voltam, de azért az illem nem halt ki belőlem sem na. Főleg mert riadt mély zöld szemével kicsit meglepett, ritka szín, szó mi szó.
Bár nem sok kedvem volt az egészhez, de megsajnáltam, én is örültem hogy a vöröske segített.
- Az irodában nagy valószínüséggel nem fogsz találni senkit, majd összefutsz valakivel egyszer - rántottam meg a vállam, majd szememmel a táskák felé böktem, hátha végre elengedi. |
Épp nagynehezen erőt vettem volna magamon, hogy a folyosón végig sétálva meglessem, hátha látok BÁRMIT ami segíthet, hogy ugyan merre a fészkes fenébe kéne mennem, mikor egy viszonylag mély férfi hang szólalt meg mögöttem, és önkénytelenül is jobban megszorítottam a bőröndöm fogóját.
Óvatosan, de amennyire csak tudtam, határozottan megfordultam. Egy nálam jóval magasabb, nem mintha ez újdonság lenen számomra az apró termetem miatt, sötét hajú férfi állt velem szemben. Akár akartam, akárnem, szokásosan a szemét néztem meg mindig, ha egy új személlyel találkoztam. Mélykék szem. Ritkán láttam ilyet.
- I... Igen... azt hiszem. Remélem... - kerestem a szavakat. Mindig is nuku volt a beszéd késségem. Ennyit arról, hogy ne tűnjek annyira szétcsúszottnak.
- Most érkeztem talán egy tíz perce, viszont ötletem sincs merre kéne mennem, vagy kivel kéne beszélnem... - feleltem, idegességemben a garbóm szélét piszkálva közben. |
2 napja vagyok itt és összesen 2 csajjal találkoztam. A vöröskével és morgós csajjal. Éppen már a koleszhoz értem, mikor egy LÁNY naháát, ki gondolta volna, hogy nem egy pasi, az istenért, csak én vagyok itt férfi???? Na mind egy, egy lány bénácska bejutását az ajtón láttam meg. Éppen, hogy beért én is utolértem.
- Hé, segíthetek? - álltam meg mögötte, hosszú barna haja kicsit ziláltan ölelte körbe telt alakját. Biztos nehezek a csomagjai, alacsony kompakt kis csajszi volt, már már helyesnek mondanám.
Niamh, na ő nem kompakt, egy magas és masszív, erős kanca. Ha már a masszívnál tartunk, a lány sem éppen egy arab telivérre hajazott. |
Egy kis ideig még áldogáltam a parkolóban, nem nagyon tudtam mit is kéne tennem, vagy merre kéne elindulnom.
Az sem volt opció hogy valakit meg kérdezzek, teljes mértékben egyedül álldogáltam a három táskámmal és próbáltam felmérni a körülöttem a terepet.
Egy sóhajjal nyugtáztam a tétlenségemet, majd végül véletlen szerűen neki indultam a hozzám leközelebb álló épület felé.
A rövid kis séta utam alatt egész végig egy távolabb fekvő karámot és a mögötte elterülő erdő fáit figyeltem.
Sajnáltam, hogy a karám üresnek tűnt és nem volt egy állat sem a kerítésnél.
Miután oda értem a citromszín tetejű, hosszúkás épülethez inkább az utamra figyeltem már, mielőtt szokásosan átestem volna a saját lábamon.
Egy öt perces ajtóban bénázás után végre sikerült behúznom a bűröndömet is, és lassan elindultam az ajtókkal teli folyosón. Azt hiszem ez nem pont az iroda... Ez a kolesz talán? |
- Nincseneeeek - trilláztam, majd mikor berobogott Liss törpéje, leggugolva megvakargattam a füle tövét, kábé ennyi időm is volt mert már bírkóztak is a picik.
- Liss , én nem tudom - néztem rá, majd könnyek leték el a szemem és lesütöttem őket. Hallottam ahogy játszanak és buliznak. A hetek alatt amit együtt töltöttem Outset-el. Igen nevet adtam neki, ami nagy hiba volt. Hiszen így még jobban kötődtem hozzá. Élénk vörös bundája és lomposodó farka volt már. Örvénylő arany szemei, okosan csillogtak. Bíztunk egymásban már, kicsi volt, mikor hozzám került ugye, így könnyebb volt. Bár így is eléggé akaratos, nem olyan mint egy kutya.
- Set! - szóltam rá, mert a másikat valószínüleg erősen téphette mert felsippantott.
|
Az eltelő napokban természetesen Ophile edzése mellett az volt számomra a legfontosabb, hogy teljesen felépüljön a kis szőrcsomó. Na meg persze, hogy a picik kiléte teljsen titok legyen amig fel nem épülnek annyira, hogy átadhassuk őket egy vadvédelmi szervezetnek, bár...őszintén megvalva minél több napot volt velem a kis vakarcs, annál jobban a szívemhez nőtt, és halványodott bennem a felelősségtudat az iránt, hogy egy vadállatnak a szabadban a helye. Lassan gyógyult aggodtam érte, de az ezüstlapocskáknak és a kék kenőcsnek hála szépen gyógyult, nagyon finoman, de néha már ráállt sebes kis mancsára. Ami reményt adott az az, hogy másnap miután felmelegedve kialudta magát és volt valami a szervezetébe....igencsak megjött az étvágya. Sajnos látszott rajta a csapda okozta sokk, hiszen eleinte nagyon fél tőlem, mikor előre kapott megérinteni se hagyta, csak szépen lassan, természetesen főként finom falatokkal tudtam a bizalmába férkőzni. Szerencse, hogy még kölyök és könnyen barátkozik.
-Gyere ide picim, had nézzelek. Menjünk a tesódhoz, már biztosan vár, jó?-kérdeztem kedvesen, ugy nézegetve meg a mancsát vakargattam meg a füle tövét, mire játékosan, de korántsem fájdalmasan kezdte rágcsálnia a kezem, ugy döntve a hátára vakargattam kicsit hasát is, játszva vele, majd bebugyolálklva a pokrócába tettem a szokásos hátizsákomba, ugy indultam át Sierrához. A napok alatt rengeteg youtube videot megnéztem a rűkatartásról, miylen az ha az embernek rókája van otthon, és természetesen a helyes nevelésről is...néha kicsit kiakasztott, mondjuk mikor a csaj rókája kirágta a matraca alját és ugy kellett kikönyörögni a rugók közül...de az én kis szőrcsomóm olyan nyugodt, minidg csak rácsodálkozik a világra.
-Halihooo vannak itt állatok?-nyitottam be a kopogás után hallkan kuncogva ugy csukva be gyorsan magammögött az ajtót, hogy a másik, kis energiabomba ki ne szökjön. |
A vigyorom azzal párhuzamosan vált szélesebbé, ahogy Ro a megjegyzése végéhez ért. Mindig tudta, hogy kontrázzon rám és imádtam ezeket a közös kis évődéseinket.
- Ezt adom - bólintottam, tényleg tudta, mire van szükségem. Mindig. Azért reméltem, annyira én sem szoktam mellényúlni. Nos... Általában. Bár még mindig szálka volt a szememben, hogy képes voltam afelett elsiklani, hogy épp élete legnehezebbi dőszakát éli, mert éppen edzőtáborban voltam. Most meg itt fekszem, erre ő máris mellettem van. Reméltem, ezek után már én sem szalasztok el több krízishelyzetet, ha róla van szó, bár inkább mellőzzük a kríziselyzeteket, ha egy mód van rá.
Kicsit visszás volt, ahogy a tea kellemes aromája a bensőmbe kúszott, közben meg Ro arról mesélt, hogy milyen legendát adtak elő nekik. A homlokomat ráncoltam, sejtettem, hogy körülbelül kirívó kérdőjelekkel is kipingálhatnánk, annyira furán hangzott ez az egész.
- Ha nem dekorált volna ki, esküszöm azt is megkérdőjelezem, hogy valóságos volt-e - pillantottam a bekötözött végtagomra. - A francba, Ro, ez olyan, mintha belekerültünk volna anya egyik regényébe - ráztam meg hevesen a fejem, aztán bosszúsan konstatáltam, hogy a hajam fele megint az arcomban van, és az utolsó pillanatban álltam meg, hogy felemeljem a jobb kezem, hogy eltűrjem. Újabb fejtorna következtében valahogy hátraügyeskedtem a hajam, miközben próbáltam elfolytani a bénázásom miatt feltörni készülő nevetésem.
- Eléggé - komorodtam el aztán. - Csak állandóan elfelejtem és mindent úgy szeretnék csinálni, mint általában, aztán mindig kapok egy nagy adag emlékeztetőt, hogy talán meg kéne tanulnom bal kézzel is boldogulni - sóhajtottam fel. - Willow ki fog nyírni, ha tüntetőleg távol maradok egy ideig, nem éppen egy egykezes ló, még ha csak szeretetből is olyan vehemens. Azért valamit majd csak tudunk csinálni - néztem rá gondterhelten. Nagyon megkönnyebbültem, hogy mindenki jól van, azon viszont elgondolkodtam, érdemes-e ebbe külsőst beavatni.
- Lehet, hogy paranoiás lettem, de nem tudom, érdemes-e megírni neki. Még a végén jön a maffia és elkapják. Jó, ez most nagyon hülyén hangzik, de gondolj bele. Ahhoz ez túl komoly volt, hogy egy halloweeni tréfa legyen, Bijon nagyon kivolt, amikor felhozott. Mármint a maga módján é mondom ezt öt percnyi ismeretség után. Nem sietett megnyugtatni, azt mondta, örüljek a szerencsémnek, hogy megmaradt a karom és az életem is. Nem túl szép kilátások - legszívesebben a fejemet vertem volna a falba, úgy sikoltoztak odabent a gondolatok. Az énem racionálisabb része azt üvöltötte, hogy ilyen egyszerűen nem létezik, miközben egy bosszantó kis hang folyamatosan arra próbált emlékeztetni, hogy ami történt, megtörtént és igen is számolni kell a következményekkel. Kíváncsi voltam, meddig fogom még ezt így bírni. Újabbat kortyoltam a teámba, aztán a kintről érkező zajokra feszülten figyelni kezdtem:
- Te jó ég, mit csinálnak a többiek odakint? - Kérdeztem egy kis mosollyal, a hangokból ítélve nem tudtam mi folyik odakint, vagy, hogy ide készülnek-e. De őszintén nagyon örültem volna, ha a saját szememmel is látom, hogy egyben vannak. Annyira lekötött a felbukkanásuk, hogy hirtelen még azt is elfelejtettem megkérdezni Rowantől, milyen legendáról volt szó tulajdonképp. |
 - Édesem, nem vagyok istennő, csak az ikertestvéred. Épp ezért különleges adottságom, hogy egy rugóra járjon az agyam a tiéddel. - Mosolygott Rhiára, mikor meghallotta a lány megjegyzését. - Almásfahéjas. - Nyújtotta át neki a bögrét, miközben féresimított nővére arcából egy hajtincset. - Mindenki jól van, de nem tudok sokkal többet, mint te. Előadtak nekünk valami nagyon kusza mesét, vagy legendát, vagy nevezd ahogy akarod, de egyáltalán nem értem, mi köze az egésznek hozzánk. Jó lenne beszélni a többiekkel, hátha ők közösen összeraktak valamit, és azon gondolkozom, a legendát megírom apunak, hátha történészként tud valamit mondani erről, nem tudom, hallott-e ilyesmiről. - Sóhajtott, és helyetfoglalt testvére mellett. - Fogalmam sincs, mi volt ez az egész, tényleg. Pedig annyira jól alakult minden. - Rázta meg a fejét. - Te hogy érzed magad? Nagyon fáj a karod? - Kérdezte, úgy gondolta, ezekre a kérdésekre könnyebben kaphat majd választ, mint arra, mi is ez az egész furcsaság, amibe belekeveredtek. Nem tudta, jó ötlet lenne- e most felizgatni Rhiát a történettel, bár azt gyanította, nővére mindent tudni akar majd. |
|
Gyomra korgása jobb kedvre derítette Novát. Megfizethetetlen élmény volt nézni, ahogy a fiú saját grimaszával küzd. A jelenség visszarepítette gimnazista éveibe, mikor gyakran kellett torka mélyére száműzni a nevetést, főleg akkor, mikor az osztályfőnök próbált figyelmet kicsikarni az osztályból. Ilyen íjesztő lennék? Nova titáni harca mosolyra fakasztotta, még egy kis nevetést is megengedett, az amúgy búskomor hangulata. Legalább van, ami felvidít minket. Maura mindig is fontosnak tartotta, hogy tudjon magán nevetni...még akkor is, ha a sárga földig égeti magát. Legalább van pár érdekes sztorim...
Ava a bőségérzet miatti döntésképtelenségében kétféle ennivalót is magához vett, biztos, ami biztos, Nova a raszta kezében lévő zacskóból halászott ki egy kiflit. Hiába. Nincs jobb étvágygenerátor, mint az adrenalin utáni állapot és egy halálközeli élmény.
A szőkeség két falat között válaszolt neki, végigkalauzolva őket a folyosón, az aulán, mindenen, ahol nemrég csillogó kiskutyaszemekkel haladt végig és el sem akart jönni, kezdve attól a pillanattól, mikor kopottas terepjárójából meglátta a fák öleléséből kibontakozó birtokot. Az első látogatás az istállóba, találkozás Sierráékkal, majd a tökfaragás... Vajon hányan hagyták már itt a fogukat? És ebből mennyi ló, mennyi ember? Ahh, túl sok az ismeretlen ehhez az egyenlethez...Nem mintha jó lennék... És amíg lelkét magával ragadta a Tejút, addig a csapat többi tagja már rég megállt, ő pedig tehetetlen kavicsként pattant le Nováról. Bár jó szokása az elkalandozás és a szétszórtság, érezte, hogy a hajnali órák jóvoltából már nem sokáig képes nem turmixolt medúza módjára szétesni minden téren. Ahogy elcsendesültek, vége lett a vitának és a lehetőségekhez mérten nyugalom volt, kezdett energiatakarékosra kapcsolni.
-Ne haragudj, elkalandoztam... -mentegetőzött azonnal egy bocsánatkérő mosollyal arcán, hajába túrva, mikor a fiú hátrapillantott. Nova háta mögül kikukucskálva mérte fel az általa okozott károkat- Mindenki egyben van?
Míg várta a választ költői kérdésére , gyorsan körbepillantott. Sejtelmes lépcső vezetett le egy mégsejtelmesebb ajtóhoz. Olyan, akár egy óvóhely...vagy épp a Pokol tornáca... Még nem igazán tudta eldönteni. Ez a hely egyre nyomasztóbb, de ezúttal inkább néma maradt...az úgyis bölccsé tesz. |
 Az igazat megvallva tényleg nem lett volna jó ötlet nekilátnom, főzni meg ilyesmi hacsaknem le akarjuk égetni a koleszt. A kérdésem hatalmas sikert aratott Maura gyomránál, de igyekeztem ezen nem vigyorogni, elvégre a csajok általában kínosan érzik magukat, ha meg kordul a gyomrunk, mintha csak hatalmas gigászi probléma lenne, ha korog az ember hasa. Halálosan komoly arcot próbáltam vágni, de vak is látta volna, hogy csak a vigyort próbálom megelőzni a képemen. Oldalra fordítva a fejem köhögtem párat, ami valamennyire segített elvenni a kedvem a nem megfelelő arckifejezéstől. Visszalépek az asztal felé, amikor felajánl nekem Maura egy kiflit, amit el is fogadok. Minden jó, ami ehető, komolyan, nekem bármi. Nem válogatok, nem vagyok én olyan. Beleharapok a kiflibe közben Avát figyelem, aki sajtos zsemlét és almát csór el magának, majd elindul, így követem. A felállás tehát az, hogy Ava elől, én utána és mellettem, vagy mögöttem Maura zárja a sort. Mivel előrébb vagyok, így nem látom az arckifejezését a vesszők és az íj iránt, de alap esetben is csak azt tudtam volna felajánlani, hogy hozom őket, de használni nem igazán tudnám, neki meg sok idő lenne visszavenni meg a többi, szóval feleslegesen lennék lovagias. Hamar megeszem a kiflit, nekem aztán nem kihívás, pláne, hogy ennyitől még nem is lakok jól, de azért éhes nem voltam igazán, tehát ez is megteszi. Követem a csajszit és hamarosan egy lépcsőhöz érünk. Nem kérdezek, csak kémlelek lefelé, de én nem félek a lépcsőktől és balszerencsés sem vagyok általában. Elindulunk lefelé, ám mielőtt leérnénk Ava megbotlik, én pedig utánakapok. Elkapom a karját, igyekezve óvatosan visszarántani, de a biztonság kedvéért magamhoz húzom, hogy meglelje az egyensúlyát. Remélem Maura figyel, mert hirtelen álltam meg. Persze elég magabiztosan állok a lábamon, de biztos nem lenne jó neki sem, ha nekem ütközne, na meg még az sem biztos, hogy Ava megtalálta közben az egyensúlyát. Olykor jó, ha az embernek jó a reflexe, pláne ha baleset lehet belőle, ha nem elég ügyes.
- Csak óvatosan… - pillantok Avára, majd ha minden rendben elengedem, amikor biztosan áll a lábán és arrébb lépek, hogy adjak neki egy kis teret. Ezután a másik leányzóra nézek érdeklődve, hogy vele is minden rendben van-e |
 És a quint-ből trio lett: Rose és Alis úgy döntöttek, megpróbálnak álmot csalni szemeikre. Nova mutatott némi lelkesedést a beteglátogatás ötlete iránt, viszont le sem tudta volna tagadni magáról, hogy pasi: az igénye a pia vagy a kaja felé hamar hangot adott magának. Maura szintén lelkesedett, hamar fel is pattant és levadászott magának egy kiflit. Ava elmosolyodott.
- Na jó, legyen, egy utolsó falás és korty, aztán mehetünk- tárta szét a kezét megadóan, közben a konyhában fellelhető péksütiket fürkészte. Nem telt bele sok időbe, mire kiszúrt némi sajtos zsömlét. Ragadozó módjára közelítette meg a péksüteményt, aminek sosem tudott volna nemet mondani. Elemelt egyet a zacskóból és oldalra sandított. Nem messze tőle almák sorakoztak egy kiskosárban. Pár pillanatig hadakozott önmagával, de végül megadta magát. Még egy almát is felkapott. Hol a zsömlébe, hol az almába harapott bele, felváltva.
- Erre- még teliszájjal biccentett, jelezve, hogy kövessék.
Kiment a konyhából, áthaladt az aulán és a folyosón lévő legutolsó szoba felé iramodott. Útközben elmajszolgatta szerzeményeit, a megmaradt almacsutkát pedig kidobta az egyik kukába a folyosón. A legutolsó szobával szemben egy lefelé vezető lépcső várta őket. Bevárta Novát és Maurát, jelentőségteljesen pillantva rájuk. Nem, ne kérdezzétek, miért így van, fogalmam sincs, de lehet nem is akarok belegondolni. A lámpa égett, tehát valaki biztosan járt ott előttük is. Önmaga szerencséjét ismerve nagyon óvatosan lépkedett lefelé. Már kezdett büszke lenni magára, amikor az utolsó 3 lépcsőfok előtt összeakadtak a lábai és arccal előrezuhant. |
Higgyétek el, hogy a hosszú távú plafonbámulás felér egy jól megválogatott kínzással. Nagyon hatásos. Már azon voltam, hogy akármennyire is fáj a karom és még mindig lázas vagyok, felkelek és lemegyek csinálni egy teát, amikor lépteket hallottam. Reflexből fel akartam ülni, aztán rájöttem, hogy óvatosabban kéne mozognom. Most komolyan, még meddig fog akadályozni a sebem abban, hogy rendesen mozogjak és éljem az életem? Ki akarsz iktatni egy jobbkezest: Recept: szaggasd meg egy kicsit a jobb kezét és már félig harcképtelenné is tetted. Bal kézzel szörnyen ügyetlen voltam.
Hálás mosoly ömlött el az arcomon, amikor belépett Rowan és ha nem fekszem, akkor összeesek a megkönnyebbüléstől. Gyorsan végigfuttattam tekintetem a húgomon, meg kellett állapítanom, hogy innen úgy tűnik, teljesen jól van. Reménykedtem benne, hogy így lesz, de látni ezt sokkal jobb volt, mint csak bízni benne.
- Istennő vagy - néztem rá hálásan, amikor megláttam a felém nyújtott csészét. Komolyan, mintha a gondolataimban olvasott volna. A bal karomra támaszkodva óvatosan felültem, hátrahúztam a párnát az ágy támlájához, nekidőltem, aztán átvettem a csészét. Volt sok heppem, az egyik közte a teamániám volt. Vannak olyan ínyencek, akik a kávét szeretik, én a teát. Mindenfélét. Különösen az egzotikus ízeket. Szenvedélyes gyűjtő vagyok, egész kis teagyűjteményem van, na persze nem csak dísznek. De ezzel bármikor le lehetett venni a lábamról. Unalmas módon a fekete volt az örök klasszikus, de újdonságra bármikor kapható voltam. És Rowan tudta a legjobban, hogyan szeretem, én meg őt szoktam gyakran elkápráztatni a teacsodáimmal, legtöbször hatásosan.
Belekortyoltam a forró italba, most készülhetett, és csukott szemmel egy kicsit kiélveztem, ahogy felmelegít belülről. Az átélt élmények ellenére úgy éreztem, hogy fázom, amiben valószínűleg a közérzetem is szerepet játszott.
- Mindenki jól van? - Kérdeztem visszanézve Róra, reméltem, hogy nem kapott el mást a lángoló förtelem. - Legalább nektek elmondták, hogy mi történt? Én semmit nem tudtam kiszedni az íjászból, fogalmam sincs, mit adott, de totálisan kiütött - magyaráztam picit ingatva a fejem, aztán ismét belekortyoltam a teámba. Esküszöm, már sokkal jobban éreztem magam most, hogy nem voltam egyedül, tudtam, hogy a testvérem jól van és reméltem, a többiek is. Szerettem volna velük is beszélni, de valószínűleg ezzel még várnom kell, ameddig úgy érzem, fel tudok kelni. Nem, mintha sajnáltatni akarnám magam, de ami történt óvatosságra intett, mert ellentmondott mindennek, amit valaha is ismertem. És jobb, ha az ilyesmivel vigyáz az ember. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
