|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 19:40 - |
 Amikor úgy érezte, hogy a lánynak nem esett le, hogy a legjobb alatt Rhiát értette, aprót vont a vállán.
- Mondtam, hogy a kemény drogokat már letettem. A fű meg nem ártalmas, és orvosi papírom van róla, hogy fogyaszthatom. Szorongásos vagyok.
Érdeklődve hallgatta a lányt, miközben az elmesélte, hogyan került ide.
- Tudom, hogy nem érdekel, de szerintem jól döntöttél. Én is Hidden Hillt választottam volna a helyedben. Bár nekem elég könnyű döntés volt, úgy éreztem, rossz és rosszabb között kell választanom. Félre ne érts, nem Hidden Hillel volt bajom - a tőle szokatlanul hosszúra nyúlt monológ után csendbe burkolózott, nem igazán akart erről a témáról beszélni, most még nem.
Ava megmutatta nekik a szobáikat.
- Átjössz? Szívesen beszélgetnék még veled, de tényleg szükségem lenne egy zuhanyra, meg egy puha ágyra, még akkor is, ha csak fekszek rajta - mosolygott kissé bocsánatkérően a lányra, amiatt, hogy ha át is jön, egy kicsit magára kell hagyja. - Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám a zuhany alatt - bánta meg szinte azonnal, hogy kissé kiesett a szerepéből. Nem akarta, hogy bárki akár minimálisan is kedvelni kezdje, mert abból sokszor kötődés lesz, azt meg ő nem tolerálja túl jól, legalábbis viszonozni nem tudja egyhamar. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
-Avára sajnos ezzel kapcsolatban nem nagyon számíthatunk. A többiekkel már próbáltuk szóra bírni-biccentett az ajtó irányába- de az évkönyv jó ötlet-válaszolt egy félmosollyal "R"-nek.
Rhiát hallgatva egyre jobban azt érezte, hogy talán mégis itt kéne maradnia, hirtelen nem tudta, mit gondoljon. Imádkozom azért, hogy legyen időm eldönteni. Lesz egyáltalán választásom?...Elengednének úgy, hogy már a féltve őrzött titkuk kivillantotta a foga fehérjét? Lehet felesleges is ezeken agyalnom...
-Egyetértek Rh-mondandóját be sem fejezhette, elnyomta a makacs ásítás, meglepetten kapott szájához- Jaj, ne haragudjatok, de el kell tennem magam holnapra. Mostmár úgy érzem, hogy nagyobb eséllyel fogom tudni álomra hajtani a fejem- állt fel és indult az ajtó felé-Örülök, hogy megismerhettük egymást-fordult hátra a küszöbről- Holnap találkozunk, addig is jobbulást és további stresszmentes éjszakát, ha egyáltalán van ilyenre még lehetőségünk a továbbiakban. Sziasztok-s egy cserfes mosollyal kilépett az ajtón.
Egyedül volt. A folyosón nem ólálkodott már senki, csak Nova cigarettájának füstje érződött halványan, mely makacsan ivódott a falakba. Sután körbetekintett azért, hátha valakit szem elől tévesztett, de rá kellett jönnie, hogy elsőre is jól mérte fel a helyzetet. Nem szereti becsapni magát és most se tette. Iszonyatosan félt. Kisgyerek volt egy nagyon apró lány, aki fölé a mennyezett magasodik vak tapétájával. Vajon honnan jön a következő? Lehet azért van csend mert a többieket már rég felfalta valami?...Nem...Ne gondolj ilyenekre Maura! Az emberi sikolynál nincs dobhártyaszaggatóbb dolog... Ezzel igyekezte nyugtatni magát, nem aratott osztatlan sikert. A futást már ő is túlzásnak érezte, de léptei így is olyan szaporák voltak, mintha a busz után igyekezne.
Az étkezőt érintve magához ragadta íját és tegezét, s bár Ava szerint semmit sem érnek nyilai, számára mégis nyugtató volt a tudat, hogy van nála fegyver. A lépcsőn felsietve igyekezett szobájába, amit azonnal kulcsra is zárt, majd cipőjét lerúgva magáról, íját az ágy mellé ejtve ernyedten ágyára puffant. És most szépen feletjs el mindent, ami ma történt anyukám, mert képtelen leszel elaludni. A szörny ellen amúgy se tudnál védekeni, nem? Akkor meg minek idegeskedni?...Mindamellett, hogy újfent képtelen volt meggyőzni magát teljes mértékben a fáradság jótékonyan nyomta a párnák közé.
(Kör vége) |
Elgondolkodva hallgattam Maura és Rowan eszmefuttatását arról, hogy merre is induljunk el nyomok után kutatva, hogy kiderítsük, mégis mi folyik itt. Az egészen jónak tűnt, hogy az öreg diákokat kérdezzük meg, már, ha megtaláljuk őket.
- Ha sikerül ráakadnunk pár korábbi diákra, akkor már elképzelhető, hogy valamilyen szinten nyert ügyünk van - bólintottam végül. - Vagy tényleg itt van Ava. Ő mondjuk nem az a szószátyár típus, én elég sokszor nem tudok kiigazodni rajta, hol ilyen, hol meg olyan - vállat akartam vonni, de letettem róla, most még időben eszembe jutott, hogy az keserves emlékeztető lenne. Nem akartam most hetekig fájdalomcsillapítókon élni, de úgy éreztem, az előzőnek kezd múlni a hatása és még nem volt elviselhetetlen a fájdalom, csak szimplán már kicsit több, mint idegesítő. De még ki fogom bírni egy jó darabig, legalább segít tisztán gondolkodni.
Maura stílusa annak ellenére megmosolyogtatott, hogy milyen helyzetben voltunk. Nekem őszintén nem az volt az első gondolatom, hogy elmenjek, ahhoz túl makacs voltam. Bár egyszerűbb lett volna magam mögött hagyni ezt az egész káoszt, de mégsem ez tűnt a helyes megoldásnak.
- Én úgy érzem, a szomszédi vállveregetés után a minimum az, hogy valahogy, de választ kapjunk a kérdéseinkre - mondtam. - Habár elmenni tényleg sokkal egyszerűbb és kevésbé veszélyes, de szerintem már túlságosan benne vagyunk ahhoz, hogy csak úgy kisétálhassunk innen. De azért remélem, Akelék elgközelebb, vagy inkább innentől kezdve időben kapcsolnak és felkészítenek minket legalább egy részére annak, ami szembe jöhet - tettem hozzá kicsit halkabban. Úgy éreztem, így hármasban nem jutunk túl sokra, legalábbis ebben a pillanatban nem, azért az öreg diákokkal való diskurzust érdemes volt felírni arra a bizonyos bakancslistára. De közvetlen csak az életben maradni tétel után. |
A közös gondolkodás megnyugtatta kicsit. Úgy érezte, együtt talán erősebbek, és tudnak majd tenni valamit. EGyre inkább úgy gondolta, kedveli Maurát. Nem csak az őszinte, és szókimondó mivolta miatt, hanem azért is, mert úgy tűnt, elég hasonlóan gondolkodnak a történtekről. - Jó, jó. Igazad van. - Pillantott Maurára. - Én sem tudom eldönteni, hogy maradjak-e, vagy menyjek. De az biztos, tudni akarom, mi történik, és ezt máshol nem tudhatjuk meg, cska itt. Mert mi van, ha már most benne vagyunk valamiben, és azzal, hogy elmegyünk innen, nem menekülünk el semmitől, mert máshol is befolyásolni fogja a sorsunkat? Ki tudja, kit rántunk magunkkal, ha megyünk? Bár ne legyen igazam. Nem tudom, mennyire komolya a dolog. És az is tuti, hogy Akelék nem fognak többet mondani, ameddig nem történik semmi. De talán Ava... Neki érdeke lehet, hogy mi ne tudjunk semmiről? De amúgy tényleg segíthetnek más öreg diákok is. Talán ha vannak itt évkönyvek, vagy régi névsorok, akkor azok alapján felkereshetnénk őket. - Gondolkodott tovább hangosan, majd a többiekre pillantott, mit szólnak a kicsit kusza gondolatmenetéhez. |
Rhia ikertestvére mondandója előrehaladtával egyre borúsabb ábrázatot tudhatott magáénak. Szinte már gonosznak nevezhetné magát, mert egy kicsit örült annak, hogy nincs egyedül ebben a posványos hangulatban. Alis, Liss, Rose, talán Nova, bár ő inkább csendes megfigyelő volt, emiatt nem igazán tudta mit is gondolt a fiú, de a földöntúli nyugodtság minden egyes mozdulatában feladta a leckét. És most a két vörös. Nem vagyok egyedül. „R” is szóba hozta a könyvtárat, majd egy huszárvágással már az apjáról hadart. Teljesen szétesett. Nem lepődnék meg, hogyha nem Rhiához rohant volna rögtön, akkor már vigyázban állnának az ajtó mellett bőröndjei.
-Nagy kedvelője vagyok a fantasyknek és eféle csodáknak, de jobb szerettem, mikor Geralt vagy Eragon volt életveszélyben helyettem. Ha itt akarunk maradni, tököket kell növesztenünk, úgy érzem-könyökölt térdeire, cinikus félmosollyal szája sarkában, az ezüst hátas illetődötten táncolt nyakában, a rekedtes szék kíséretére- Nem hinném, hogy jó ötlet lenne bárki „külsősnek” szólni arról, ami ma történt, főleg nem a szülőknek. Az a sanda gyanúm, hogy csúnya dolgok történnek itt, ami nem véletlenül van elrejtve olyan cselesen, hogy még egyikőnk sem hallott róla eddig. Őszinte leszek-túrt hajába jobb kezével, „R” tószín szemébe nézve- Én még nem döntöttem el merre tovább. Sűrűn gondolok egy lószállító bérlésére és a terepjáróm gázpedáljára. Pedig nem vagyok beszari. De ettől csak az nem fossa lucskosra a bokáját, aki LSD-n él. Hogy mi lesz a végső döntésem, az nagyban függ attól, mi a célja itt Akelnek és a haverjainak. Át kell még gondolnom, hogy megéri-e vásárra vinni a bőröm úgy, hogy szinte harmatos lepkefing az, amit a bandáról tudunk. Neten nem hinném, hogy bármit találnánk, alapos munkát végezhettek, de ki tudja? Egy próbát lehet megér, de én inkább az itteni anyagból dolgoznék. Biztos nem szűkölködnek értelmező kéziszótárakban. Esetleg felvehetnénk a kapcsolatot öregdiákokkal, ha léteznek ilyenek. Akelék fülét szerintem ne rágjuk, mert a végén már „csak azért sem” alapon nem mondanak semmit. Fontos, hogy ne csak azt lássuk magunk előtt, hogy célok meg miegymás, mert akkor rá fogunk faragni elég hamar. Az itteni szabályok szerint kell játszanunk, mégha zavaró is ez a tudatlanság. Várnunk kell...legalább holnapig.
Rhia egyre többen emlékeztette magára, bár lehet az emberek nagyrésze ilyen, amikor balaesetet szenved. Semmi nem idegesítőbb a suta tétlenségérzetnél. Bár az ő kis kancája álmában se tudott volna ilyet produkálni…Gyors reakció…Sokat dolgozott problémás lovakkal, volt nem is egy, aki meg akarta ölni. Megtanították arra, hogy néha másodperceken múlik az élet. Kemény leckét kapott, többet, mint amire számított. Johny volt a neve, ha jól emlékszem. Szép ló volt…Na meg sárga Jobb vállára siklott bal keze, még halványan ki lehetett tapintani a fognyomokat.
- Hihetetlen nagy mázlid volt. Szép kis szívrohamot kaphatott az őrangyalod. Bár nem vagyok hívő, nem tagadom, hogy valami kuksol odafent. Máskülönben már rég halott lennék és gyanítom, hogy te is. Attól tartok, hogy igazad van. Annak ellenére, hogy Akel és a szőkeség levágta azt az Annurak-izét, nem voltak feldobva. Miért is lennének? Ha ez tényleg gyengének számít, akkor nagyon remélem, hogy csak vissza kell rázódniuk és nem csak az inkompetenciájuk miatt izzasztotta meg őket, mert ha igen, akkor a kilátásaink nem szebbek annál a döglött démonnál-bökött háta mögé jobb hüvelykujjával, amellett, hogy fogalma sem volt, hogy merre rothad éppen a tetem-Bár gyanítom történt már hasonló…Nagyon-nagyon gyorsan meg kell tanulnunk alkalmazkodni a szomszédokhoz-ismételte magát-Szeretném azt hinni, hogy ez egyszeri eset volt, de attól tartok, hogy kiszabadult a szellem a palackból. |
Úgy tűnt, Maura is őszintén aggódik és én sem éreztem másképp a többiekkel szemben. Végső soron azt gondoltam, ha másra nem is, arra jó volt ez a megmagyarázhatatlan esemény, hogy kicsit összekovácsolja Hidden Hill lovasainak csapatát, történjen bármi a jövőben. Mert úgy tűnt, hogy számíthatunk egymásra. Azt nem tudtam pontosan, Akelről mit is gondoljak, de biztos, hogy végső soron ő sem akart rosszat nekünk, csak éppen elfelejtett pár dolgot közölni velünk. Ettől függetlenül akkor is megmentette az életem este.
- Elviselhető, Bijon tele nyomott szerintem fájdalomcsillapítóval, amitől egy kicsit tompa vagyok - vontam meg az ép vállam. - Az elég ijesztő volt, hogy nagyon gyorsan felszökött a lázam, de ahhoz képest, ami történhetett volna, még így is hatalmas mázlim volt. Ugyanis Bijon közölte, ha megharap, akkor már egyel kevesebben lennétek. Őszintén szólva lehet, más körülmények között már hisztérikusan nevetnék ezen, de így, hogy egy szinte csak karcolás ezzel jár, valahogy nem tudtam nevetni azon, amit mondott. Biztató kilátások - sóhajtottam fel. - Azt azért megtanultuk ma, hogy jobb, ha gyorsan reagálunk, mielőtt felszeletelnek minket - tettem hozzá borúlátóan. - De azért remélem, hogy hamar elengednek innen, mert eszem ágában sincs játszani a tehetetlen sebesültet - mosolyogtam halványan Maurára, ami a valószínűleg sápadt arcszínem mellett inkább hatott tényleg csak egy kísérletnek, mint őszinte gesztusnak.
- Azért attól jobban érzem magam, hogy mindenki más megúszta. A jövőben se legyen ennél nagyobb gondunk - tettem hozzá, aztán testvéremre fordítottam a tekintetem, aki röviden elmesélte Maurának, miről beszélgettünk az elmúlt fél órában.
- Lehet, hogy az ő profiljuk nem feltétlen az ilyesmik után kutatni, de végül is semmi plusz infó nem árthat - gondolkodtam hangosan, mindkettőjüknek címezve szavaim. - De van egy olyan érzésem, hogy úgysem találnánk semmit. Ha igazán azt akarják, hogy senki ne tudjon róla, aki idejön, akkor gondoskodtak róla, hogy ez így is legyen és minimum nagyon mélyre kell ásnunk ahhoz, hogy találjunk is valamit - folytattam a hangos elmélkedést remélve, hogy azért nem untatom őket. - De az biztos, hogy akármi is történt, Akelék számításait is keresztbe húzták. Ami csak azért ijesztő, mert ha itt ők azok, akik tudnak mindent, mármint Akel, meg Bijon, és zárójelben Ava, és még őket is meg lehet lepni, hát akkor... Tényleg nem áll jól a szénánk - folytattam, aztán úgy gondoltam, most már befejezem a szómenést, mert kezdtem úgy érezni, hogy hülyeségeket beszélek. De társaságban agyalni ezeken nagyon is jól esett amellett, hogy tényleg nagyon kedves volt tőlük, hogy meglátogattak. |
- Hát, köszi. - Mondta, mikor Maura a megértéséről biztosította. Aztán elgondolkodott a megnevezésen. A sátán kutyája? Végülis nem is volt rossz. A sátán kutyája sem nézhetett volna ki rosszabbul, mint az az izé, ami ma félbeszakította a partit. - Ava vagy nagyon pozitív, vagy csak elfelejtették velünk közölni, és itt egyfolytában ilyen dolgokra kell majd számítanunk, amikhez ő már hozzászokott. - Sóhajtott fel gondterhelten. Szerinte ha az ember lányával ilyesmik történnek, akkor a legalapvetőbb, hogy aggódik. Ő történetesen elég erősen gondolkodott rajta, hogy inkább itt marad egész éjszaka, csak hogy ne kelljen egyedül maradnia a gondolataival. Az alvásról, meg mondjuk a későbbiekről nem is beszélve. Fogalma sem volt, hogyan kéne viselkedniük, vagy mit kéne csinálniuk ezek után. - Én sem tudom, mit gondoljak. Vagy hogy mit tegyünk. Ha nem velünk történik, el sem hiszem, hogy létezhet ilyesmi. Én is remélem, hog találunk valamit. Talán jó lenne felkeresni a közelben egy könyvtárat, ha egyáltalán van olyan errefelé. Vagy a neten kutatni hasonló legendák után. Hátha találunk még valamit, ami egyezik azzal, amit este hallottunk, netán még ki is bővíti azt. Az édesapánk történész, és felvetődött, hogy bevonhatnánk, hátha tud valamit, de gyorsan elvetettük a dolgot, nehogy baja legyen belőle. Érted? Nehogy baja legyen ebből... Mint valami rossz krimi és fantas egyvelege. - Temette a tenyerébe az arcát pár pillanatra. De tudta, hogy össze kell szednie magát, hisz közösen ötletelve talán előrébb juthatnak. Remélte, hogy Rhiának is jót fog tenni, hogy a tétlenség helyett közösen gondolkodnak a problémáról. Abban szinte bisztos volt, hogy hármuk közül úgyse tudna most aludni senki. |
Legnagyobb megkönnyebbülésére nem küldte el "R" melegebb éghajlatra, sőt, még talán örült is nekik. Bár nem csodálkozott volna azon sem, ha Ava módjára kulcsr zárva akarta volna az ikerpár átvészelni ezt az istenverte éjszakát. Meg kell kérdeznem a szőkeséget, hogy mitől alszik ilyen jól....szükségem lesz rá a jövőben, úgy érzem...hacsak le nem lépek.Félmosollyal viszonozva "R"-ét, elhagyva a küszöböt.
-Teljesen megértelek, hogy rögtön Rhiához rohantál. Valószínüleg én is ezt tettem volna, ha a húgom karjába belekóstol a Sátán kutyája-nevetett keserűen- Csak annyit tudunk, amennyit ti, semmivel se többet. Ava azt mondta nincs ok az aggodalomra, legalábbis az este további részében. Én nagyjából túlvagyok a szívrohamon, akikkel eddig találkoztam még egyben vannak. Leoniról és Sierráról nem tudok semmit. Igazából nem tudom mit gondoljak-túrt a hajába-Remélem, hogy valahol el van dugva néhány információfoszlány, amiből csemegézhetünk. Ha elég szemfülesek vagyunk, talán Akel szavaiból is elcsíphetünk egy s mást.
Rhia köszönése teljesen lehervasztotta. Újra eszébejutott a pillanat, mikor a korházban ébredt, miután Delilah a falnak külde. Mennyire volt kellemes és kellemetlen egyszerre a gondoskodó barátok, családtagok társosága, amint ott ücsörögve próbálták válaszra bírni, temérdek kérdéseikkel. Rhia arca olyan volt, mintha a kicsi Maurával nézett volna farkasszemet, aki úgy ül ott, mint egy megcincált rongybaba. Hirtelen átfutott az agyán a távozás gondolata, ami még saját magát is meglepte. Nem szeretett a múlt miatt rinyálni, fura volt az effajta visszhang.
-Szia-vágta dzsekizsebre kezét, s leült az egyik rozoga székre. Négy csámpás lábáról helyenként lekopott a festék, mely alól rozsda kandikált és minden apró mozdulatot rekedtes nyávogással jelzett- Hogy érzed magad? Mondott valamit Bijon arról, hogy mire számíts?-dőlt hátra, mire a szék újra vernyogni kezdett...Anyám, az őrületbe fog kergetni ez az istenverése |
- Látod, ez azt hiszem, nagyon bölcs megállapítás volt - bólintottam, nagyon szerettem volna hinni húgomnak. Azonban az edidgi események azt támasztották alá, hogy ez az egész ennél sokkal, de sokkal bonyolultabb. Kíváncsian dőltem előre, de persze így sem igazán láttam, hogy mi történik odakint, és őszintén szólva először nem ismertem fel az illető hangját, aki érdeklődött a hollétem felől, habár mindenképpen örültem neki. Komolyan jól esett, hogy a többiek is ennyire aggódnak értem, fordított helyzetben persze én is aggódtam volna értük. Abból ítélve, hogy Rowan többes számban beszélt arra következtettem, hogy többen is vannak odakint. Érdeklődve vártam, hogy a látogatóm belépjen az ajtón és így egyrészt kiderüljön a személyazonossága, másrészt választ kaphassunk a húgom által feltett kérdésekre. Szükségtelen lett volna, hogy én is elismételjem ezeket, mert ugyanúgy ilyesféle gondolatok jártak a fejemben. Nagyon reménykedtem, hogy minden rendben van és senki nem sérült meg.
- Szia - köszöntem én is mosolyogva, bár nem tudom, mennyire sikerült a vidám gesztus. Nem arról volt szó, hogy annyira elhagytam volna magam, inkább csak feszült voltam az egész helyzet miatt. Nem szerettem volna, ha bárki is azt hiszi, hogy sajnáltatni szeretném magam, mert szó sem volt ilyesmiről és szerencsére nem is alakultak olyan rosszul a dolgok, mint alakulhattak volna. Azért egy dolgot most biztosan megtanultam. Óvatosabbnak kell lennem. |
Alis és Menga folyt köv.: Istálló |
Alis kíváncsian érdeklődött tovább, és nagyon tetszett a pörgése.
akaratlanul is elkezdett átragadni rám, habár aligláthatóan. Legalább kezdtem kicsit
jobban felengedni miatta.
A kijelentése után elképzeltem, ahogy térképet "tervezve" bolyong, ami mosolyt csalt az
arcomra, habár én még eddig se jutottam még el, hogy felmérhessem a terepet.
Ezután felajánlotta, hogy vele tarthatok, és addig is megmutat pár dolgot.
Egyből kaptam az ajánlaton.
- Annak örülnék! Köszi! - feleltem mosolyogva.
Láttam rajta, hogy kezd nagyon fázni, és amúgy sem volt értelme húzni a dolgokat,
így elindultunk célba véve az istállót, aminek rémesen örültem.
Habár csak nem rég érkeztem, természetesen ez volt az a hely, ami a leginkább
piszkálta a fantáziámat.
Menetközben elhaladtunk a parkoló és egy legelő mellett.
Ahogy beléptünk az istállóba, jólesően bele szippantottam a meleg, széna, abrak és egy kis trágya egyvelegébe. Nagyon hiányzott már.
Elindultunk befele. Alis a saját lovát vette célba, én pedig egy kicsit lemaradva, de követtem, ám a figyelmemet jobban lekötötték a box ajtók felett kikukucskáló fejek.
Igazi szinskálát alkottak már. néhány pej és sárga, egy-kettő fekete, amelyek közül kifejezetten felhívta a figyelmemet egy, amelyiknek a pámpása mintha csak egy koponyát formázott volna, láttam köztük perlinot is, ha jól rémlik a szín.
Egy-két box lakója pedig nem nagyon akarta kidugni a fejét vagy lustaságból, vagy csak mert simán nem érdekelte őket, ki is van itt. Miután viszonylag kibámészkodtam magam, akkor az idegenvezetőm után mentem újból, aki egy tarka sárga szépség mellett állt meg. |
Rowan
- Fogalmam sincs, mi lesz ebből. De a lényeg, hogy nem vagyunk egyedül ebben az őrületben, akármiis legyen az, ami majd ezután jön. - Sóhajtott reagálva nővére összegzésére, majd felállt, hogy megnézze, ki az. - Oh, szia! - Mosolyodott el, mikor meglátta Maurát az ajtóban. - dehogy zavartok. Gyere csak be nyugodtan. Szerintem nem számít a késői időpont, nem hiszem, hogy bárkiis tudna aludni most. - Állt félre, hogy a lány be tudjon jönni. - Hát, jobban néz ki, de jobb, ha őt kérdezed, hogy van. - Felete aztán a kérdésre. - És ti hogy vagytok? Jutottatok valamire ezzel az őrülettel kapcsolatban? Vagy kiderült mégvalami? Ne haragudjatok, hogy olyan gyorsan eltűntem, csak nem bírtam ki, hogy nem tudtam, mi van Rhiával. - Mondta, majd visszaült előbbi helyére várva, a lánynak vannak-e hírei esetleg. |
|
Szerencsére senki nem zúgott le a lépcsőn Maura figyelmetlensége miatt. Magában elmormolt egy imát az őrangyalának, most az egyszer szerencséje volt. Ava és a fiú elé vágva nagy lelkesen sétált le az ajtóig, de mikor kopogni készült, az már nyitva is volt. A parányi résen Rhia kukucskált ki kiváncsian, legalábbis elsőre azt hitte, ugyanis mikor belesett a szobába Ctrl C, Ctrl V, azaz még egy vörös csücsült az ágyban. Felemás szemeinek elsőre képtelen volt igazat adni, a késői órákra fogta a jelenséget, majd pillanantok múlva vágta fejbe a felismerés. Basszus el is felejtettem, hogy ketten vannak. Ó anyám... Rásandított az ajtóban álló lány karjára. Oké, ez nem Rhia, hanem...a másik. Hogy a francba híják, valami "R" betűs volt. És még az én memóriám a jó...Végül rájött, hogy cselezze ki a helyzetet.
-Szia, beteglátogatóba jöttünk. Tudjuk, hogy emberetelenül késő van, de mindenképp tudni szerettünk volna, hogy jól van-e a sebesült- mosolygott újra barátságosan Maura. Magán tudott a legjobbakat röhögni- Nem zavarunk? |
Elmélyedtem a gondolataimban, közben sikerült meginnom a teát. Nagyon jól esett, tényleg életmentő volt. Letettem a bögrét az éjjeliszekrényre azzal a szándékkal, hogy majd később elmosogatom.
- Inkább nem akarok belegondolni, hogy hova fut majd ki ez a történet. Most komolyan, mi vár még itt ránk? Nem tartom magam ijedősnek, de ez az este... Hát enyhén szólva bizarr volt - összegeztem a történteket. Azért az nagyon jól esett, hogy Ro mellettem áll és a többiekkel kapcsolatban sem voltak kétségeim. Nyilván nem akartam sajnáltatni magam és senkitől nem vártam el, hogy az ágyam szélén üljön. Az nem én lennék és egyébként is, mindenkinek van most elég baja, azt hiszem. Kíváncsian figyeltem, ahogy húgom az ajtóhoz megy, nem tudtam, ki is lehet odakint pontosan. Bárki is az, örülni fogok neki, kivéve persze, ha a halloweeni rém jön vissza, de kétlem, hogy ilyen hangok kíséretében érkezne, már pedig ezek emberi beszédhangnak tűntek. És annyira még ne mvoltam rosszul, hogy ilyesmit hallucináljak. |
 - Biztos, hogy nem tréfa volt. De fogalmam sincs, hogy valójában akkor micsoda. Úgy érzem, túl keveset tudunk, és nem tudom, merre indulhatnánk. - Sóhajtott fel gondterhelten miután meghallgatta nővére véleményét. - Mindenképp kezdenünk kell valamit a helyzettel. - Komorult el, mikor ismét megjelent előtte nővére, és annak a borzalmas lénynek a képe. - Rettenetes volt, Rhia! Azt sem tudtam, mit csináljak. Én nem bírtam volna ki. Szóval nem bírtam volna ki, ha veled is történik valami komoly... - Szakadt fel belőle az órák óta elfolytott pánik, de már most sajnálta, hogy nem tud erősebb lenni. Rhia van rosszul, neki pont, hogy támogatnia kéne. Nővére kérdésére ő is az ajtó felé pillantott, de valójában fogalma sem volt, mi történik. Nem is tudta, a többiek mit csináltak, mióta otthagyta őket, hogy megnézze testvérét. Remélte, hogy talán ők együtt okosabbak voltak, és jutottak valamire. - Megyek, megnézem őket. - Állt fel, és az ajtóhoz lépett, hogy kilessen, és megtudakolja, mi is folyik odakint. Apszurd módon az jutott eszébe, hogy milyen jó csapatépítésnek gondolta ezt a ma esti összejövetelt. Nem gondolta, hogy ilyen kemény dokgokkal kell majd szembenézniük. De remélte, ez majd közelebb hozza őket egymáshoz, és együtt talán meg tudják oldani a helyzetet. |
- Szóval Menga, érdekes név, tetszik. Milyen származású? - érdeklődtem kíváncsian. Nem minden nap fut össze az ember fia egy Mengana nevű emberrel. Az alig érezhető francia akcentusból leszűrtem, hogy valahonnan Franciaországból származhat, vagy köze vana franciákhoz. Ő is jó messzire került otthonról, az biztos.
- Nos a legjobban döntöttél. Itt nem fogsz kiigazodni, ha csak fel nem fedezed a terepet. Amikor én érkeztem térképet kellett rajzoljak a folyosókról, hogy egyáltalán megtaláljam a szobámat és az étkezőt. Szóval teljesen megértem. - bólintottam. A mai napig emlékszem, hogy mi is játszódott le bennem. Még mindig meg van a papír, bár azóta jó pár plecsni keletkezett rajta meg kicsit gyűrött is lett. - Ha szeretnél velem tartani én megmutathatok néhány helyet. - ajánlottam - Út közben úgy is sok minden mellett elmegyünk, amit érdemes lehet megjegyezned. - magyarázkodtam kissé topogva, ugyanis egy helyben állva rendkívül hideg volt. |
Úgy tűnt, eléggé megleptem elsőre a lányt, de egyből bemutatkozott és
egy kéznyújtással fogadott.
Habár jómagam inkább nyugodtabb természet vagyok szerintem, még is
tetszett, mint meg tudtam, Alis jó kedve és energikussága.
- Én Mengana Vida Laurent vagyok. De hívj csak Mengának. - fogadtam el
a kéznyújtását egy mosollyal karöltve.
Önkénytelenül is megharaptam kicsit a szám sarkát, mikor észre vettem,
hogy valamiért most jobban kihallatszódott a francia akcentusom... Azt hiszem,
hozzá kell még szoknom, hogy nem Párizsban vagyok már.
- Nem régen, talán nem sokkal több mint egy órája. - feleltem válaszul
a kérdésére.
- Eléggé el vagyok veszve még e miatt... gondoltam körül nézek kicsit,
de igazából azt sem tudom, merre kéne indulnom. - tettem hozzá, miközben a fülem mögé bujtattam az arcomba lógó szőke tincsemet. |
- Igazad van! Pórbáljuk meg! - lepte el remény a szívemet. Annyira jó lenne. Sóhajtottam magamban. Időközben a két kicsi elkezdett bírkózni. Nagyon édesek voltak, főleg az a nyávogó hang amit kiadnak. Bár a szobát kellően leusztították. Az lenne a jó ha az istállóban laknának, az egerek úgy nem dézsmálnák a lovak kajáját.
- Mi van ha az istállóban laknának? A te szobádat nem rongálta meg? - kuncogtam az ő kis vakarcsa felé. |
Épp visszafelé tartottam az istállóból, ugyanis elfelejtettem a kesztyűmet, amit ott hagytam az asztalomon. Majd lefagyott a kezem, mire becserkésztem az én kottyant hátasomat. Nem igazán akart jönni, ugyanis annak az aprócska hónak is úgy örült, mintha több méternyi fehérségben fetrenghetne. De azért szórakoztató volt, hogy a lovam is annyira szereti a telet, mint én. Most virgonc kis teste a meleg bokszban pihen egészen addig, míg elő nem keresem a kesztyűmet és alaposan meg nem dolgoztatom az agyát is. Alapból nem egy agyalós ló, viszont most nagyon fel volt pörögve, mert lassan két napja nem tudtam ráülni. Minden esetre a szokásos futószáras bemelegítést biztosan kitoljuk kicsit, hogy kellően bemelegedjen.
Tervezgetésemben majdnem orra estem a lépcsőn, ami felfele vezetett a kollégium bejáratához, de még épp idejében kamaszkodtam meg a falban, ahhoz, hogy ne taknyoljak nagyot. Belöktem a nagy szárnyas ajtót, majd beléptem a melegbe, aminek hatására egyből bizseregni kezdtek a végtagjaim. Monjuk, hogy visszatért az élet az ujjaimba is. Céltudatosan haladtam át az előtéren, amit minden egyes alkalommal imádok megcsodálni, hiszen az ablakon beáradó fény mindig más mintát fest a járólapra. Az ezen való töprengésemből csak az szakított ki, hogy elértem a szobámhoz. Felkaptam a kesztyűmet és a fejembe csaptam a vékony sapkámat is. Miután meg volt a zsákmány kettessével szedtem lefele a fokokat, amikor beértem az előcsarnokba felhúztam a sapkámat és a kesztűyket, így léptem ki az ajtón. - Uhh bakker. Szia. - mosolyogtam rá az éppen rám köszönő lányra. Még nem találkoztam vele, szóval biztosan új. - Veled még nem találkoztam. Alison vagyok, Alison Kolt, de itt a legtöbben Alisként ismernek. Mikor érkeztél? - érdeklődtem vigyorogva, miközben a kesztyűs kezemet nyújtottam felé. |
Miután meg voltam a szoba berendezésének a jó részével, felkaptam az első lapot az asztalról amit találtam, majd egy rotlingot
és a kis táblámat, majd az ágyra vetődve neki láttam szokásomhoz híven állat portrékat firkálgatni, mivel ötletem se volt mit
kéne most tennem. Végül az állat rajzolás kifejezetten a lovakra szűkült le elég rövid időn belől, ami a folytonos kattogásommal
és agyalásommal párosítva a "jövendőbeli hátasom megtervezésébe" fulladt. Ez sem tartott sokáig. Ideges voltam még a helyzet
miatt így, maximum egy tizenöt percet tölthettem ezzel, de ez alatt tele firkáltam az egész lapot. Az mellékes, hogy a felét
áthúztam egy jó vastag vonallal hibásnak bélyegezve.
Rá kellett jönnöm, hogy talán jobb túl esni a találkozásokon, ahelyett hogy a szobában rajzolás közben belül rágjam magam.
Szidtam is közben önmagam, amiért olyan gyorsan ráhagytam a Hunterrel való beszélgetést, elvégre egy-két hülye megjegyzésen
kívül jó fej volt.
Egy sóhajjal arrébb hajítottam a papírral együtt a kis fatáblát az ágyon, felkecmeregtem, majd az ajtóhoz lépve vissza húztam
a surranómat és a kezembe kaptam a bőrdzsekimet is, hogy neki indulhassak.
Kiléptem a szobából, bezártam az ajtót, biztos ami biztos, és elindultam a folyosón végig, szememmel az ajtókat végig mérve.
Végre elértem a kijáratot, amin a táskák nélkül végre sikerült bénázás nélkül kijutnom, ahol egy kisebb meglepetés ért.
Amíg bent voltam, a hó neki állt hullani, aminek rémesen tudtam örülni. Igen, hideg van, a hó és a jég csúszik, takarítani
kell stb... Ennek ellenére én borzalmasan tudtam örülni neki mindig, habár jó részt magamban. Mindig is imádtam a havat,
viszont ahol eddig éltem, ritkán eset... ha esett is, akkor épp csak egy pici ami pillanatok alatt csak sáros latyakká változott.
Kicsit tovább haladtam, de egyenlőre még a kollégium mellett maradtam, és habár még nagyon kevés hó esett, azt a nagy picit
is neki álltam piszkálni az egyik korláton, miközben a távolabb fekvő legelőket figyeltem, habár egy állatot sem láttam kint lenni.
A kis elmélázásomban léptek zaja szakított meg, így egyből a hang forrása felé fordultam, hogy szemügyre vegyem, ki is közelít.
Nálam kb egy fejjel magasabb, kifejezetten vékony lány volt az, arcát pedig róka vöröses fürtök keretezték. Kifejezetten aranyosnak
tartottam a külselyét.
- uhm... Helló. - egyenesettem fel egy halvány mosollyal az arcomon. Meg kell próbálnom kedvesnek lenni végre másokkal, ahelyett, hogy
csak magamnak vagyok, vagy borzalmas lesz az elkövetkező időszak itt... |
Látva hogyan dédelgeti ő is a kicsit mosolyodtam el, ugy masszirozgatva nagyon óvatosan a mancsait az én kis harcisebesültemnek. Nois bundája valamivel fakóbb és barnásabb volt, mint a testvéréé, de ezt persze nem bántam, még jobban is tetszett így. Annyira kis édes és puha, mindig is szerettem volna rókát...ha csak egy kis időre is.
-Szerintem...ha felépülnek és tényleg...tanulnak egy kis figyelmet talán beszéléhetünk Akellel. Lehet, hogy egy kis szívinfarktust fog kapni, de...nem tűnt nagyon keménykezűnek, talán köthetünk velée kompromisszumot.-mosolyogtam sunyin, már a nyujtozkodo szorgombocom hasát vakargatva ahogyan elnyúlt a szőnyegen.
-Tudod...nagyon sokat jártam utána a rókatartásnak..amolyan kutyák és macskák keverékei...ha rá tudnánk világítani Akelt, hogy menniyre kis inteligensek és haszunosak...és a lovak is békéáben vannak velük akkkor talán lehet esélyük...de vcsak talán, ebbe meglehet a vadvédelmi szervezetnek is van besleszólása, ebben az államban nem tudom, hogy mennek a dolgopk-vakargattam meg kinosan a tarkom., |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
