|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 19:40 - |
 Amikor úgy érezte, hogy a lánynak nem esett le, hogy a legjobb alatt Rhiát értette, aprót vont a vállán.
- Mondtam, hogy a kemény drogokat már letettem. A fű meg nem ártalmas, és orvosi papírom van róla, hogy fogyaszthatom. Szorongásos vagyok.
Érdeklődve hallgatta a lányt, miközben az elmesélte, hogyan került ide.
- Tudom, hogy nem érdekel, de szerintem jól döntöttél. Én is Hidden Hillt választottam volna a helyedben. Bár nekem elég könnyű döntés volt, úgy éreztem, rossz és rosszabb között kell választanom. Félre ne érts, nem Hidden Hillel volt bajom - a tőle szokatlanul hosszúra nyúlt monológ után csendbe burkolózott, nem igazán akart erről a témáról beszélni, most még nem.
Ava megmutatta nekik a szobáikat.
- Átjössz? Szívesen beszélgetnék még veled, de tényleg szükségem lenne egy zuhanyra, meg egy puha ágyra, még akkor is, ha csak fekszek rajta - mosolygott kissé bocsánatkérően a lányra, amiatt, hogy ha át is jön, egy kicsit magára kell hagyja. - Ha gondolod, csatlakozhatsz hozzám a zuhany alatt - bánta meg szinte azonnal, hogy kissé kiesett a szerepéből. Nem akarta, hogy bárki akár minimálisan is kedvelni kezdje, mert abból sokszor kötődés lesz, azt meg ő nem tolerálja túl jól, legalábbis viszonozni nem tudja egyhamar. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
Válaszokra volt szüksége.
Azt sejtette, hogy nem volt minden (sőt... közel sem minden) leírva a tájékoztatóban, de tulajdonképpen, erre még az sem készítette volna fel. Ezután Akel előadott egy történetet a világ keletkezéséről (amit Rose részletesen dokumentált is a naplójában), de ettől csak még több kérdése lett. Hogy került ide ez a lény. Mi ez az egész és mi köze van Hidden Hillhez. (Vajon az apja mennyire gyorsan fogja hazarendelni, ha ennek akár a negyede is a tudomására jut.)
Úgy tippelt azonban, hogy Akel már ígyis túlteljesítette az egyhavi (egy évi?) információmegosztását, így másik módszerekhez kellett folyamodnia. Bijon még Akelnél is titokzatosabbnak tűnt, és a többi edző sem tűnt bőbeszédűbbnek, (tehát biztosan tudtak valamit) úgyhogy a diákoknál kellett próbálkoznia. Fél füllel hallotta, hogy Ava van itt a legrégebb óta, tehát úgy feltételezte, nála volt a legjobb esélye többet megtudni, így most épp... az ő szobáját kereste. Már egy jó ideje, ugyanis fogalma sem volt, merre lehet.
A folyosón ekkor megpillantotta Maurát és Alist, és abban a reményben lépett oda hozzájuk, hogy ők talán rendelkeztek információval Ava hollétéről.
-Sziasztok. Nem tudjátok véletlenül, melyik Ava szobája?- kérdezte. |
 Ahgyan a kezét nyujtotta markolásztam meg a puha anyagot finom mosolyal.
-Uhh ténylegjó puha. Nekem a pulcsim hasonló.-kuncogtam kedvesen,úgy huzva be kissé jobban a nyakam bujtam el a meleg pulóverembe.
-Persze, jól hangzik. Sokféle fonást tudok, a nagynénim rengetegre megtanított.-kuncogtam közben megindulva le a konyhába a doboz popcornt szorongatva a kezemben, tettem be a mikróba ugy várva hogy elkezdje azt a tipik pattogós hangot.
-Nem tudom te mennyire akarsz beszélni rola...de szerintem nem kaptunk túl sok választ a történtekre.-nyögtem fel kissé elhuzva a számat miközben elkezdte a konyhát betölteni a jellegzetes vajas popcorn illat a kis pattanások közepette.
-Mármint érted..mondott valamit de nem magyarázta meg. Bár most egy ideig lehet nem is akarok mindent tudni...már ha ez ennyivel ennyi és nem fog töbször előfordulni.-nyögtem fel a hajam tekergetve
|
 Miután a többiek mind elvándoroltak szobáikba, ő még ott maradt a konyhában Akellel és Bijon-nal átbeszélni a dolgokat. Miután a lovardavezető már mutatott némi hajlamot a megnyugvásra, a lány felállt az asztaltól, elköszönt és a szobájába ment. Lelkileg teljesen megnyugodott, Rhiannon-ért aggódott egy kicsit, de a western edzőnek köszönhetően ez az aggodalom tényleg minimális volt. Letusolt gyorsan, majd kimerülten bedőlt az ágyába és magára húzta a takarót. Olyan puhaság vette körbe, úgy érezte, felhők között fekszik. Nem kellett sokáig várnia, szemei ólom súllyal csukódtak le, ezzel mély álomba szenderülve. Talán alig egy óra telhetett el, amikor halk kopogásra riadt. A kopogást hang is követte: Maura volt, magával hozta Alis-t is. Ava rettenetes felkelésben, főleg, ha még fel is riasztják. Válaszul valami fura, artikulálatlan nyögés hagyta el a száját, ezzel még a fejére is húzva a takarót. Nem. Ő most alszik. |
Alis arcát látva, meg is bánta volna, ha nem adja oda vadölő kését a lánynak. A legtisztább örömmel csillogtak szemei. Azt már annál inkább, hogy ő sem tudta, melyik ajtó mögött leledzik Ava. Nagy levegőt vett, hajába túrt, igyekezett minden elejtett szót, félmondatot felidézni, amit ezzel kapcsolatban hallhatott. A folyósó végén megakadt felemás tekintete Liss szobáján, az ajtó résnyire nyitva maradt. Homlokára csapott. A beköltözéskor ő ketten segítettek neki, utána felvitték Liss csomagjait is, majd Ava a szembe lévő ajtón ment be....ha minden igaz....
-Kezdjünk onnan-bökött Liss szobájával szemközti ajtó felé- ha az sem válik be, tovább próbálkozunk. Nem szeretnék mindenkit felverni, bár kíváncsi lennék, ki az az elvetemült, aki ilyenkor tud aludni...-majd elindult a célpont felé sietős, ám annál halkabb léptekkel, majd bekopogott.
-Ava, te laksz itt? Maura vagyok, itt van még Alis is. Beszélhetnénk?
Szinte már lelki szemei előtt lebegett, hogy a végén mindenkit fel fog sorolni, mint egy rossz gyerekdalban. Remélem ezúttal nem trafáltam mellé... |
- Jézusom, köszönöm. - hálálkodtam sugárzó mosollyal. Látszott rajta, hgy bár vonakodva de megválik a tőrtől ideiglenesen és ez nekem mindennél többet jelentett. Nagyra értékeltem és megfogadtam, hogy vigyázni fogok rá, becses kincsként fogom őrizni. Egyetértően bólogattam. Ha kérem a szüleim biztosan segítenek hazaszállítatni a lovamat, bár szerencsére van annyi félretett pénzem, hogy nem kell ilyenen törjem a fejem, ha esetleg ilyen helyzet adódik. - Igen, Avának muszáj tudnia hol találunk választ a kérdéseinkre. Ha másnak nem, neki mindenképp. Ha azt nem is, hogy hol találunk konkrét könyvet a könyvtárba talán el tud vezetni és közben el tudja mondani amit ő tud. Annyira sokat tud erről a helyről, pont ahogy te is mondod. Ki kell ezt használjuk. - értettem Maurával egyet, azonban szomorúan meg kellett rázzam a következő kérdésére a fejem. - Sajnos nem. Gyakorlatilag alig töltök időt a kollégiumban és annak felfedezésével, ne haragudj. De próbálkozzunk. Hátha véletlen sikerrel járunk. - vontam meg a vállamat mivel jobb ötletem nem volt. |
Alis érdeklődése az lövöldözés iránt és a sikítós megjegyzése mosolyt csalt az arcára. Szeretett tanítani bármit, amihez értett: gitár, fuvola, ének, lovaglás és természetesen az íjászat.
-Persze, szívesen segítenék abban, hogy megtanulj. Addig is ezt odaadom- nyújtotta át féltve őrzött sötétbarna bőrtokban pihenő kését. Egy régi barátja adta neki, ő készítette, s faragta bele nagy műgonddal a lány ágaskodó kancáját. Egy darabig hezitált, de nem akart önző lenni. Ki tudja mikor csap le újra valami...- Nem hinném, hogy meg lehetne vele ölni bármit is, ami errefelé jár, de meg fogja érezni. Legalábbis nagyon remélem.
Nem messze tőlük megpillantotta a lepcső felé tartó Lisst. Vihar szemei megrökönyödve akadtak meg Maura íján. A végén még azt fogják hinni, hogy bevetem magam az erdőbe Cirus hátán és azt lövöm, amit érek. Bár jól esne kinyírni egy olyan dögöt, ki tudja mennyire ártanának nekik a nyilaim. Legalább így biztonságban érzem magam valamennyire. Mielőtt még köszönni tudott volna neki, már a felső szinten volt, zaklatni meg nem igazán akarta.
-Igen én is megszerettem a patásomat. Nem örülnék, ha itt kéne hagynom, mikor még jobban elmérgesednek a dolgok...Majd közösen kibérlünk sunyiba egy lószállítót-nevetgélt keservesen. Túl szépnek tűnt ez a hely...és Cirus...nincs kedvem újra lovat temetni... Sötét gondolataiból Alis talpának csattogása verte fel. Annira abszurd volt eg ilyen szituációban egy mamusz, hogy Maura már szinte vidám volt, a sötét kétségbeesést felváltva.
-Ava az egyetlen, aki képben van azzal, hogy mi merre van ezen a helyen és lehet többet is megtudhatnánk tőle Hidden Hillről. Nem tudod véletlenül, hogy melyik szobában lakik?-nézett Alisre könyörgőn. |
 - Jogos, akkor ugyan úgy mint én, persze! Menjünk! A pocornal meg is vettél! - mosolyodtam el.
- Köszi, nagyon szeretem! Pihepuha! - nyújtottam oda a karom, hogy meg tudja simogatni.
- Esetleg csinálhatnál valamit a hajammal is, így annyira összevissza van - fújtam egyet és kérőn néztem rá. |
Mikor azonnal ajtót nyitot...hu de nagy lendület! De ahogyan felnézett, kuncogott mégis a aszemei neki is gondterheltek voltak. Akkor jól gondoltam, hogy ő se repdes a történtek után a boldogságtól. De a kérdésére mosoylodtam el finoman, kissé...tanácstalanul.
-Hát...szerintem hasonloan mint bárki más, ezek után.-nyögtem fel kinosan vakarvameg a tarkom.
-Csak arra gondoltam, nemtudom zavarok e. Nem éreztem túl konfortosan magam egyedül a aszobáb, hogy áthílak. Van rengeteg párnám, csinűálhatunk popcornt meg van sósmogyi...esetleg teát vagy van forrócsoki porom...gondoltam hátha neked is jól jön egy kis dumálgatás.-nyögtem fel kedvesen...reménykedő szemekkel.
-Tudom, hogy lassan már hajnalodik, de nem tudok aludni, és egy amolyan "pizsamaparty" még senkinek nem ártott meg, nem?-nyögtem fel ugy mérve végig majd akadtam el.
-Ohh...cuki kigurumi.-kuncogtam veégül finoman. |
A dalom végére értem. Zaklatott egy dal volt, de mindent kiszívott. Sokkal jobban voltam. Nagyot sóhajtottam, mintha most jutnék hosszú idő után levegőhöz. Félre tettem az ágyon a gitárt és az ajtó felé indultam. Megnézem hogy van Liss, biztos megrázták őt is a történtek. Elfordítottam a zárat és nagy lendülettel kitártam az ajtót. No mit ad az ég, Liss bukott be rajta.
- Ajvé! Rád csak gondolni kell mi? - kuncogtam, bár szemeim gondterheltségtől csillogtak.
- Minden oké? Hogy vagy? - néztem megrogyott vállakkal barátnőmre. |
Sokáig figyeltem ki az ablakon, de nem láttam semmi mozgást szerencsére, és rémült lovak hangjai sem szűrődtek be az istállók felől, úgysohajtottam fel öltöztem át hosszú, kocskás pizsama alsómba és egy kis topba, feküdtem le de....egyszerűen nem tudtam aludni. Szosszú perceken keresztül csak forgolodtam az egyik párnámölelve a többtucat közül hol csak magamelé, hol pedig a plafont bámultam. Ez igy nem jó. Alapjáraton nagyon jól megvagyok egyedül de most....valahogy úgyérzem, hogy kikészít ez az egyedüli üres sötétség, mégha tudom, hogy a koliban nem egyedül vagyok. Igy ültem fel lassan, ég mindig...üres arckifejezéssel amjd lesütve a szemem sohajtottam fel, ugy lépve bele szörmés pántú papucsomba vettem felegy belebújós pulóvert indultam meg az ajtóm felé. Lassan nyitottam ki, ugy kikucskálva körbe a folyosón teljesen üres volt, csak néhány szobából szűrődött ki némi nesz, láttam meg a folyosó másik végében beszélgetni Mauráékat. Mégis....mit akar az a lány az ijjal? Remélem nem készül őrültségre, kicsit elhamarkodott lépés lenne. Igy nyögve fel hesegettem el ezt az őrült gondolatot, biztosan ő se gondolt vadászatra, hiszen látta mekkora, és milyen veszélyes az a dög. Igy mentem fel a hallkan a lépcsőn, hiszen tudtam, hogy akit keresek, az egyel fentebb lakik. Nem akartam bunkónak tűnni a lányok szemében, de úgy tünt nagyon benne vannak valami témába és nem akartam zavarni őket, no meg persze a jelenleg depresszív lelkivilágomnak valaki olyan szava kellett akit már joban ismerek. Igy sohajtva fel álltam meg végül Sierra ajtaja előtt, tapasztottam óvatosan fülem az ajtóra, meghallgatvaébren van e, de amit hallottam arra én sem számítottam. Elősször nem tudtam eldönteni, hogy ennyire nem rázták meg az események, vagy...egészen biztos vagyok benne, hogy ő így engedi ki a feszültséget.Ez egy nagyon jó módszer, kár hogy a zongorát nem lehet táskába csomagolni. Igy köszörülve meg végül aa torkom kopogtatam be, remélve nem fogom zavarni. |
Bár a felszínen higgadt voltam a mélyben igen is sok kérdőjel öltött formát a fejemben. Pontosan azok, amik Maurának is. Megértettem, hogy ez az eset mindenkit feldúlt, őszintén szólva élesítettem a forró drótot otthon, hogy legyenek képesek bármikor elvinni engem, ha olyan történik amit egyszerűen nem tudok elviselni. Mondjuk Negro már más kérdés. Ha kell bármekkora összeget képes lennék érte fizetni, mert ő már most hozzám tartozik, ha tetszik ez Akelnek és a többieknek, ha nem. – Azt hiszem örülnék neki, ha megtanítanál erre, ha nem probléma. Nem mondanám, hogy jártas vagyok bármiféle harcmodorban, csak sikítani tudok, de hát az látom nem lesz elég. – vontam vállat bénán miközben becsuktam az ajtót és tovább vizsgálgattam a nyilat, majd visszadugtam a tegezbe. – Igen, teljesen megértelek. Nekem is vannak kérdéseim, pontosan ugyan azok, mint neked. Tényleg kapnunk kellene valami választ, mert nem érzem biztonságban magam. Tudnunk kell, hogy ezek után bármikor számítsunk-e ezekre a támadásokra és így kell eldöntenünk, hogy maradunk, vagy megyünk. Azt viszont kétlem, hogy az istállóban akkor sok ló marad. Úgy láttam mindenki rendkívül jól kijön a kapott lovával. – nem tudom másnak is megfordult-e a fejében, hogy nem egyedül vagyunk a szarban már. Van kiről gondoskodnunk a másikon kívül. Ha maradunk a sorainkat rendkívül gyorsan össze kell zárnunk és azon kívül, hogy a lovakkal edzünk nekünk magunknak is el kell kezdeni valamiféle önvédelmet tanulni. – Tudod mit, keressük meg azt a könyvtárat, csak had vegyek fel egy mamuszt, mert fázik a lábam. – csattogtam az ágyamhoz, majd felkaptam a házi papucsomat és kiléptem az ajtón. – Keressünk még meg valakit, vagy ketten kezdünk neki? – érdeklődtem miután behúztam az ajtót és megálltam mellette.
|
Ruganyos léptekkel rohantam fel a lépcsőn, majd végig masírozva a szobámba iparkodtam. Belépve magamra zártam az ajtót, majd neki dőlve mélyet sóhajtottam, gitáromat magam mellé csúsztattam a földre. Értetlenül és zavarodottan álltam a dolgokkal szemben. Mi volt ez? Hol van a másik? Mi az a Sekretim? Honnan jött elő a szőke férfi? Ezer és ezer gondolat cikázott a fejemben. Meg kell nyugodnom, mert agyvérzés fogok kapni. Tudatalattim, pótcselekvéssel igyekezett a megtépázott idegeim segítségére, septum pöckölgetés formájában, természetesen. Beletúrtam a hajamba és elrugaszkodtam az ajtótól, köröket és vonalakat leírva a szobámban, próbáltam járkálással csökkenteni a feszültségemet. Majd rojtos kabátomat felakasztottam az akasztóra. Lehet egy zuhany jót tesz majd. Szépen levetkőztem és mindent egy kupacba hánytam a szoba sarkába. Beléptem a zuhanyzóba és megnyitottam a csapot. A kellemes forró vízsugár, mintha kimosta volna izmaimból a feszültséget. Csak álltam a víz alatt és teljesen üres voltam. Mint egy elhagyott kagylóhéj. Arcomra tapadt a hajam. Felemeltem az arcom, bárcsak ez a víz, forró tisztítótűz lenne és elégetne minden ártalmas dolgot, újra visszaadná a fényt. Mert fuldokoltam, fuldokoltam a sötétségben, amit a mai nap okozott. Nem tudom, hogy percek vagy órák teltek el. Kiléptem a fülkéből, a hideg csempe rideg érintésétől végig futott rajtam a libabőr. Odasétáltam a tükörhöz, sűrű pára ült a tükrön, kezemmel letöröltem egy sávot. Aggódó tengerkék szemek fogadtak. Lehunytam a szemem mélyet szippantottam a gőzből, amit a zuhanyzás okozott. Össze kell szedned magad! Drake mit tenne most? Bárcsak felhívhatnám. Szemeimet könnyek csípték. Elég! ELÉG VOLT! Magamra csavartam a törülközőt, hajamat is becsavartam egybe. Kiléptem a fürdőszobából, kinyitottam a kétajtós szekrényemet és kivettem, meleg és pihe puha kigurumimat. Belebújtam, már jobban éreztem magam, hogy körbe ölelt valami hazai, otthon illatú. Odaléptem az ajtóhoz a gitáromért, majd az ágyra felültem törökülésben. Csak a kezemben nyugodott a gitár, finoman az ölemben pihent. Nem pengettem, csak hagytam, hogy megnyugtasson. Most mi lesz? Most mi lesz? Segíteni kéne nekik? Akel nem nézett ki jól… Sóhajtottam, majd finoman végig húztam az ujjam a gitár nyakán. Lehunytam a szemem, először csak egy hangot pengettem. Majd jöttek, csak úgy ömlött belőlem a dallam, a komor, mélabús. Majd erősödött rapszódiává nőve ki magát. Megjött a hangom is. Mély reszelős hangon énekelni kezdtem. Utat törve magamnak, a béke és az erő felé. |
| {MAURA}Meglepetésére az ajtó mögött Alis lakott, ki széles mosollyal arcán fogadta Maurát. Még nem igazán ismerte, de kedvesnek tűnt, már csak azért is, mert ajtót nyitott. Az események halovány utóhatásként vetődtek a vörös lány arcára, úgy látszott kevésbé viselte meg őt a már majdnem fél órával ezelőtt történt támadás. Nem voltak elől bőröndök, se táskák, a halloweeni díszítésnek már nyoma sem leledzett. (Amíg én a sporttáskámba tömtem volna ruháim, ő rendet rakott...Úgy néz ki, csak én vagyok ilyen gyáva...) Alison második kérdése verte fel a mély gondolatveremből. Kíváncsian tanulmányozta Maura nyilát, s bár először félve utána szeretett volna nyúlni, hagyta hadd vizsgálja. Igyekezett félmosolyt erőltetni arcára és kizárni azt, ami a bejárat előtt rothad.
-Igen, igen, imádom ezt a típust. Ezzel szarvast lyukasztasz...bár még nem próbáltam- kuncogott- Már kicsi korom óta íjászkodom, de eddig azt hittem csak hobbi marad...-komorodott el újra- Tudod, számomra nem igazán adtak kielégítő választ Akelék. Grahfeer, Ugrash, dimenziók, az egész olyan homályos...Valami Sekretimet is említettek- idegesen hajába túrt- ha itt maradok, információkra lesz szükségem! Ennél jóval pontosabbakra. Nem fogom olyanért beáldozni a bőröm, amiről szinte semmit sem tudok!
Csak miután befejezte a mondatot, azután eszmélt rá, hogy már majdnem ordít dühében. (Nyugalom, az ég áldjon meg! Ezzel nem érsz el semmit.) Mély levegőt vett és remélte, hogy nem keltett fel semmilyen démoni lényt a pokol legmélyebb bugyraiból.
-Rejtély Gróf nem hinném, hogy többet is meg akar osztani velünk. Viszont egy könyvről beszélt és annak az Ugrashnak a nagy visszatéréséről...Nem tudod, hogy van-e itt valahol könyvtár? Gyanítom, hogy az a bizonyos könyv nem lesz ott, de hátha találunk valamit. Amúgy Avát keresem, ő mérföldekkel jobban ismeri a helyet és talán tájékoztathatna minket arról, hogy mire számítsunk. Én már bele se merek gondolni. Van kedved csatlakozni?- kérdezte annyira barátságosan amennyire csak tudta ebben az idegállapotban. |
Az események úgy pörögtek le a lelki szemeim előtt, mintha csak folyton gyötrő rémképek lennének. Az emlékeim a cselekvéseimről homályosak voltak a történések óta, azt se tudtam, hogy hogyan kerültem fel a szobámba. Csak feküdtem a földön, a fehér, szőrmés, pihe-puha szőnyegemen és a plafont bámultam. Az elmult napok történéseire gondoltam, hogy milyen jól éreztük magunkat, mignem megjelent...az a lény.Minden olyan gyorsan történt. Szerettem volna azt hinni, hogy ez csak egy rémísztőbbre sikeredett Halloween tréfa akart  lenni,mert mindannyian kihagytunk néhány... jópár edzést az elmúlt időszakban, hiszen Bijon olyan lazán állt a történtekhez, de...Akel arcán lévő rémület, és Rhianon karjén lévő mély karolás sajnos nem ezt támasztja alá. Akel meséje arról a valamiről még most is ott csengett a fülembe, s akárhányszor megallom a hangját megborzongok a félelemtől. Lelki szemeim előtt láttam a vérfagyasztó töténetét...fene ebbe a vizualitásba! Egyfajta depresszió lett rajtam urrá, nem új dolog, néha napján beköszön, meglátogat. Már-már félelmetes volt az a nyugodtság ahogyan a lábam a párkányra felpakolva feküdtem a földön, mostmár az ablakon bámulva ki. Sose járnak egyedül, ezt mondta,nem igaz? Akkor abból a valamiből több is van odakinn...és mind ránk várna?Bijon valami Sekretimet emlegetett...ez egy szertartásnak hagzott. Lehet hogy emögött a lovarda mögött valami titkos szekta van, és csak áldozatnak csaltak ide minket? Micsoda barom ötleteim vannak. Igy sohajtottam fel kábán, unott arccal vettem fel a melelttem fekvő telefonom, ugy kezdtem a keresgélni. Sekretim, Grafhee, Urgash...de semmit nem találtam. Ez csak egy mese lenne, vagy tényleg annyira homály fedné, mint Columbo-felesége mondta? Akárhogy is, bennem nagyon vegyes érzelmeket váltott ki. Nagyjából ilyen lehetne, ha találkoznék egy dinoszaurusszal is. Rajongok értük, különösen a ragadozókért, tele vagyok JurassicParkos dolgokkal, mégis... Ha szembejönne velem a kedvenc raptorom egyszerre csodálnám és fosnám telibe a bokámat a szemezésünktől. Annyi kérdést felvet a dolog. Van valami különleges a Halloween estében, hogy pont ma bukkant fel, és máskor biztonságba vagyunk, vagy innentől kezdve soha nem mehetünk ki este? Én mindig is szerettem az éjszakát, olyan más világ volt, imádtam éjjel sétálni az erdőben...de akkor ez mostantól az életünkbe kerülhet? Ezt hogy tudnánk kikísérletezni anélkül, hogy bajunk esne? Ilyen gondolatok közepette figyeltem az ablakomban égő aprócska illatgyertyák fényét...Vajon a lovainknak nem esik bántódása? Erre a gondolatra kerekedett ki hirtelen a szemem, s a történések óta elősször lehetett látni bármit az arcomon, ugy ültem fel hirtelen aggódó arccal ugrottam az ablakhoz kinézve rajta az istállók felé. Nekik...ugye nem esik bántódásuk?! Szegény Ophile! Tudom,hogy vagány csaj de....ezeket a lovak megérzik! Biztosan ő is és a többi állat is halálra van rémülve, mégha el is vannak zárva biztonságba. Le akarok menni hozzá de...a lábam nem mozdult csak az ablakon néztem ki....figyelve a sötétséget, hátha meglátok valamit. Beszélnem kéne valakivel...aki egy kicsit is épp gondolkodású de...nem tudom, most kit lehetne zavarni, hiszen már olyan késő van...lassan már hajnalodik is. |
Nyugtalanul forgolódtam miután felküldtek a szobánkba. Gyakorlatilag semmiféle választ nem kaptunk annak kapcsán, hogy mégis mi az isten volt odalent az udvaron. mi sebesítette meg az egyik társunkat és mégis hányszor számíthatunk ilyen és ehhez hasonló kedves látogatókra. Rhia szegény, mindenki őt pátyolgatta. Sokkosak voltunk és leginkább ijedtek. Őszintén bevallom, hogy mielőtt takarodót hirdettek még lementem Negrohoz bármennyire is nem lett volna szabad. Meg akartam győződni, hogy legalább ő jól van. Szorosan hozzá bújva zokogtam pár percet, majd miután meggyőződtem róla, hogy tényleg nem esett baja bezártam az istálló ajtaját és felmentem a szobámba. Gyorsan lezuhanyoztam, majd magzatpózba kuporodva a nyakamig húztam a takarót. Miután órákon át forgolódtam úgy döntöttem, hogy eltakarítom a romokat a szobámban. Próbáltam csendesen, hátha valaki szeretne pihenni, ugyanakkor néma dühvel szaggattam le a felaggatott macskákat és denevéreket. Nemsokára kopogás hallatszott az ajtómon. Vállat vonva odabattyogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Meglepődve léptem hátra. Szerintem Maura sem engem keresett, ő is meglepődhetett, de mosolyogva tártam ki az ajtómat. Tekintetem a késre és a tegezre villant, miközben összébb húztam magamon a pulóveremet. – Gyere, mondd miben segíthetek? – érdeklődtem miközben kikaptam egy nyilat a tegezből. – Csodaszépek. Gondolom igazán gondosan válogattad őket. Tudod is használni? – kérdeztem óvatosan. Persze ez hülye kérdés volt. Biztosan tudta. – Gondolom nem engem kerestél, szóval kit szeretnél előkeríteni? |
| {MAURA}
A démoni lény és a törióra után Maura a szobájába sietett. Az adrenalin löketnek köszönhetően seperc alatt fennt is volt a szobájában, majd magára csapta az ajtót, s egy fáradt sóhajjal nekidőlt a nyílászárónak, jobbra sandított s a falán díszelgő Farkas ráhozta a frászt. Óriásit sikítva ugrott el onnan, majd bosszús tekintettel sandított rá.
-A kurva anyád Buksi!
A szarvasbőr szőnyegen csak úgy szelte a köröket, hol hajába túrva, hol kezeit tördelve. (Mi a véreres fasz volt ez?! Ilyen lény még nálunk sincs! És ez még csak az alsókategória...Aláírtam a halálos ítéletem basszameg!) Megállt a szoba közepén, majd riadt őz léptekkel ablaka felé támolygott és úgy húzta el a függönyt, mintha a lángoló koponya bármelyik percben kitörhetne a szakadtas ponyva takarása alól. A lámpák még mindig égtek odalenn megvilágítva a leginkább bölényre hajazó förtelmet. Sokáig csak állt ott hullamereven farkasszemet nézve a kihűlt tetemmel. ( Eddig csak attól tartottam, hogy a lovak miatt megsérülhetek...Nekem túl kedves az életem! Nem fognak szétmarcangolni!) Egy agresszív mozdulattal visszahúzta a függönyt, s az ágya felé lépett. Sietősen guggolt le és húzott ki egy sporttáskát fekhelye alól, nagy hévvel tépte fel a zipzárt, de amit rejtett a zsák, attól minden ereje elszállt. Cirus sörényéből font varkocs, mellette a Sierrától kapott nyaklánc. Óvatosan vette balljába kincseit, jobbjába nyakában függő medált szorította meg kétségbeesetten. (Új kezdet mi? Ahol visszatalálhatok magamhoz? Kösz) Sovány könnycsepp gördült le zöld szeme sarkából. A plafon felé emelte csukott szemeit, majd a sarokban pihenő barna reflexíjra és tegezre sandított. (Holnapig várok. Alszom rá egyet...) Pattant fel fegyveréért. Kis kora óta gyakorolt, lőtt mozgó célpontra...egyszer galambokra is, bár később nagyon megbánta. Most viszont semmi sem tartotta vissza, hogy kioltsa egy élőlény pislákoló lángját. Főleg nem egy ilyenét. Gyorsan végigfuttatta felemás szemeit íján, felhúzta rá az ideget, majd számszerűsítette nyilait. (Húsz...ha itt maradok egy tonnányit fogok rendelni...) Egy könnyed mozdulattal hátára penderítette a tegezt és lőfegyverét, övére csatolta vadölő kését, ami íróasztalán kuksolt, s az ajtóhoz lépett. (Válaszokra van szükségem, mégpedig azonnal...és tudom is, hogy ki segíthetne...) Halkan tolta le a kilincset, nem szerette volna bármi érdeklődését felkelteni, majd ugyan ilyen óvatosan csukta be rezidenciája bejáratát. Sután tekintgetett körbe. (Bárcsak tudnám, hogy hol leledzik.) Majd egy újabb mély lélegzetvétel után leosont a lépcsőn. Halvány lila miniszteri fingja nem volt arról, ki melyik szobában lakik, így csak véletlenszerűen bekopogott egy szobába, az ajtó zárva volt.
-Ne ijedj meg! Maura vagyok. Beengednél légyszi?- suttogta a kulcslyukon át. (Remélem nem fosta össze a bokáját, bárki lakjon is itt.) |
Ugyan nagy volt a kezdeti lelekesedésem...de mikor már az elsőre értünk éreutem ennyi cuccal azért ez mégsem gyerekjáték....oké, hogy sportolo vagyok, de eber milyen magasan van az a amásodik emelet?! igy mikor felértem még magamona a táskákkal dőltem aa falnak ugy csusztam le nagyokat lihegve, nyammogva...kiszáradtam ezalatt a kis lépcsőzés alatt? Mi van velem? Ölni tudnék most egy vízért...Maura kérdésére csak mutogatni tudtam lefelé, jelezve,hogy mi egy emelettel lejebb lakunk, ha jól emlékszem legalábbis. Remélem nem tévesztek szobát máris. Igy nyammogva párat fujtam ki még magam majd meghallva Ava hangját nyögtem fel, ugy szedve össze én is magam dobtam egyet a vállamona a csomagokkal indultam emg a hármas ajtó felé, ami szerencsére közelben volt még.
-Hova rakjuk majd a cuccokat?-pillantotam kedvesen Maura végezetül |
Fogalma sem volt, honnan lehetett Liss-nek ennyi lelkesedése, de úgy kért volna belőle ő is. Sóhajtott egy nagyot, megacélozta magát és a többiek nyomába eredt. Nagyon, tehát nagyon el volt szokva a lépcsőzéstől, már az első emelet fordulójában ki volt nyúvadva. Mire felért, olyan mértékű légszomj lett urrá rajta, hogy létezni alig bírt, nem még válaszolgatni. Nekidöntötte a hátát a falnak, a csomagokat pedig leejtette a földre, persze nem mint egy vadállat. Lassan lecsúszott a földre, és elterült. Egy erőtlen intéssel jelezte, hogy ne most, most éppen nagy haldoklásokban van. Maura utolsó kérdésére tudta, hogy muszáj válaszolnia, ha nem akarnak egész éjjel a folyosón rostokolni, ezért a kezével megpróbált muatni egy 3-ast. Percekkel később is még haldoklott, viszont sikerült annyi energiát gyűjtenie, hogy felkeljen a földről, mielőtt még bajok lesznek. A mögötte lévő ablak belerezgett az újabb mennydörgésbe.
-Szóval, hármas szoba-jelentette ki kicsit nagyobb lelkesedéssel. Felkapta a három csomagot, amit bevállalt és elindult a 3-as számmal díszelgő ajtó felé. |
A hatalmas dörrenést, mint utólag kiderült, nem csak Maura fogadta keserű szájízzel. Mélisse reakciója megmosolyogtatta a lányt, olyan volt, akár az őz, ki vadászfüttyöt hallott. Ava csendben tűrte, bár a néma tiltakozás a vihar felé szabad szemmel is látható volt. Maura felé fordulva közölte a rossz hírt. Szóval második... Vállai összegörnyedtek, feje a plafonfelé csaklott, szájából ernyedt nevetés kacskaringózott ki. Mélisse eltökélten vetette rá magát az óriási lépcsőkígyóra, ami megpiszkálta Maura életkedvét. Avát egy mosollyal motiválva a viharszemű után sietett.
-Igazad van, a csomagok nem fognak maguktól felszállingózni- az első emeletet elhagyva nagy küszködések mellett, csak a szép kilátásért rimánkodott az égieknek, majd heves levegővételek között próbálta érthetően feltenni kérdését.
-Aaamúgy ti melyik szinten laktok? Van más is akinek a másodikon van a rezidenciája?- lesett rájuk lelkes szemekkel.
Elhagyva a célvonalként szolgáló utolsó lépcsőfokot is már úgy lihegett, akár egy gepárd lefutva a gazella utáni távot, abban az istentelen sebességben. Karjait ökölbe szorítva az ég felé emelte.
-Ezaz! El sem hiszem, hogy fölértünk.- kuncogott, s a lépcsőház ablakán kilesve megcsodálta a tájat. Innen látszik a karám...kár, hogy éppen üres. Pár másodperc múlva az tolsó csepp erejét is összeszedve Ava felé pördült, akkora hévvel, hogy a hátán csüngő csomagok majdnem ledöntötték a lábáról, mire szórakozott nevetéssel válaszolt, homlokát jobbjába takarva szólalt meg:
-Melyik szoba lesz az enyém? |
Mikor Maura kipakolva mindent az utolsó táskát is megfogta Ava néztem fel az égre hallkan felnyögve.
-Igen, ezek jólképzett kocsik, én jobban is szeretem mint a sportkocsikat. Ezt ha megkaprcolják a afaágak sem vérzik, míg a másikkal már azonnal "kórházba" kell szaladni.-kunocgtam fel hallkan Maura raptoros szövegére, s mikor megindultak a többiek kezdtem én is követni őket, majd ugrottam meg finoan a hatalmas dörrenésre. Igy pislogva körve vártam hogy Ava kisilabizálja hova megyünk, de a kijelentésére én is megakadtam, ugy vettem mély levegőt.
-Hát akkor...indulas! Jobb hamar túllenni rajta.-kuncogtam fel kissé...talán nyögvenyelősen de határozottan, ugy indulva meg felfele lassan. Hát amit le kell pakolni, azt le kell pakolni. Nem baj, ezután a nap után, és az elmúlt két éjszaka után az erdőben jót fog tenni egy frissítő meleg zuhany, és egy hajmosás. Alig várom már, de természetesen csak ha a többieknek már nincs szüksége segítségre. |
[198-179] [178-159] [158-139] [138-119] [118-99] [98-79] [78-59] [58-39] [38-19] [18-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
