[4-1]
Különös érzésem volt az elmúlt időszakban. A Hidden Hillben töltött időszak éreztem, hogy meghatározó része lesz az életemnek, de egyelőre még nem tudtam biztosan, hogy milyen értelemben. A legutóbbi tél túlságosan fagyos volt, az megelőző események pedig teljesen felzaklatták a közösséget, legalábbis ahogyan én éreztem. Mintha már nem olyanok lennének a dolgok, mint az elején, Akeléknek is egyre ritkábban érzékeltem a jelenlétüket, de nem hibáztatom őket. Úgy tűnt, nagyon elfoglalt ő is és az oktatók is. Néha félfüllel hallottam, hogy új érkezőkről rebesgetnek, de eddig egyikkel sem találkoztam. Igazából Sierrán és Hunteren kívül nem nagyon tartottam senkivel a kapcsolatot. A tél arra adott lehetőséget, hogy teljesen bevackoljak és átcsapjak telelő szobanövény üzemmódban. Azonban ahogyan az idő múlik, az élet is – mint az évszakok - folyton változik és a tavasz beköszöntével éreztem, hogy Hidden Hillben is új dolgok kezdődnek el. Meglehet azért, mert tavaszi gyerek vagyok, de nekem ez a kedvenc évszakom az egész évben. Mondjuk nem akkor, mikor reggel az arcomat égeti a nap, hiszen ismételten elfelejtettem behúzni a függönyt. Mint egy rozsdás hinta, nyekeregve fordultam át a másik oldalama, úgy sóhajtva nagyot kezdtem fáradt szemekkel bámulni a falat, némi energiát összegyűjtve ahhoz, hogy megmozdítva végtagjaimat csak fel tudjak ülni az ágyba. Lustán ásítva bújtam bele pihe-puha papucsomba majd ősöreg mamóka módjára felállva csoszogtam ki lassan a közös konyhánkba, ahol a kedvenc kávém lefőzve, a pultba támaszkodva, néha meg-meg billenve, de próbáltam nem állva visszaaludni. Elméletileg nagy nap a mai, bár én a bezártság és az össz-vissz Ophillal való interakció miatt már azt se tudtam, milyen nap van. Egyedül a kötelező esti bogyóim napi felcímkézése miatt nem vagyok teljesen elveszve a tér-idő kontinuumban. Mikor az utolsó cseppek is elfoglalták helyüket a bögrémben öntöttem fel a kellő mennyiségű tejjel, mitől leginkább egy óvodás macikávéjának tűnt. Leülve a hosszú asztal középső székébe húztam fel térdeimet és őket átölelve kortyoltam az éltető folyadékba, majd hagyta el egy halk, jóleső sóhaj a számat. Hosszú dohánykávé laktózmentes tejjel. A világ legjobb dolga, és ezzel kapcsolatban senki nem tudja megváltoztatni a véleményemet. Az ablakon kinézelődve figyeltem a karámba kiengedett patásokat, a kint mászkáló embereket. Hallgattam az épület melletti fákról a madarak csicsergését, ahogyan lassan a folyosón mások is elkezdenek feléledni. Ez juttatta ismételten eszembe, hogy sok emberrel még nem is igazán beszélgettem el. Halk sóhajjal ittam ki a bögrém utolsó kortyát, majd elkészítve a második, már instant kávém indultam vissza a szobámba, azonban az ajtómban megtorpantam. Egy cetlit találtam az ajtómra tűzve, rajta egy invitálást és egy kis rejtvényt. A pataknak kellemes a sodrása....
Finoman ráncoltam össze a szemöldökömet a kis segítségre, majd bemenve a szobámba belekortyoltam a bögrémbe, és ahogyan az hallkan koppant az asztalomon kapcsoltam be egy napindító zenét kezdtem a készülődésbe. Fürdőm ajtaját nyitva hagyva dúdoltam lassan a beszűrődő zenét, egy finom mosollyal szedtem össze magam. Úgy éreztem nem feltétlenül marad tiszta a kezem a mai napon, így egy a lábszáránál hálós fekete sportnadrágot húztam magamra, hozzá illő sportmelltartóval, végül egy mustársárga zipzáras pulóvert és fekete bokacsizmámat. Hajamat kócos lófarokba fogva nézegettem a szekrényajtómra felragasztott térképet, amit még az első napon kaptam. Patak, patak, patak… tudtam, hogy az erdőben van egy-két patak, de azok inkább csak ilyen kis csermelyek. Az egyetlen folyóvíz az Outhéri volt igy mosolyodtam el finoman csatoltam mellkasomra átlósan fekete nagyobbacska övtáskámat, benne a fontosabb cuccaimmal, majd fogtam emg vízzel teli kulacsom indultam ki az ajtómon, az asztalon ott hagyva a szokásos utolsó kortyot a kávémból.
-Gyere nagylány! Dolog van, ráérsz később süttetni magad a napon!-integettem Ophile felé a karámnál, mire hallkan prüszkölve, fejét néha kapkodva kezdett el felém sietni, majd befékezve, játékos kanyart véve ajándékozta meg csizmámat néhány fűcsomóval.
-Remek, köszönöm, csodálatos.-sóhajtottam hitetlen mosollyal megcsóválva a fejem, ugy vakargatva meg füle tövét nyújtottam neki egy reggeli kis rágcsát, majd rárakva a kötőféket vezettem vissza az istállóhoz. A lányok előkészülete nem könnyű, akár ember akár ló az illető. Figyeltem rá, hogy mindenhol szépen lekeféljem, a sörényét is kifésültem, majd laza, kissé kócos csomókba fogtam össze. Nem szereti, mikor szorosan kötöm meg őket, elvégre is nem díjlovagláshoz szokott. Most is csak a meleg miatt kötöm fel neki, hiszen még csak reggel volt, de már most nagyon erősek voltak a nap sugarai és az erdő fái most nem fognak megvédeni minket. Mindent előkészítve, ráadva felszereléseit pakoltam be nyeregtáskájába, majd indultunk neki ráérős tempóban. Éreztem, néha próbál gyorsítani, húzgálni, de kénytelen voltam még visszatartani. Párszor már kaptunk a fejünkre amiatt, hogy a Lovarda területén belül nincs száguldozás. Ünneprontók...
-Jól van nagylány, most már jók vagyunk....Gyerünk!-hajoltam le a füléhez majd felegyenesedve, jobban ráfogva a kantárra indultunk neki úgy igazából. Ha másra nem is, de arra biztosan jó volt a remete üzemmód, hogy teljesen összeszokjunk. Sok közös dolgot fedeztem fel magunkban, és ami az egyik legnagyobb pont volt az a sebeség és kinti szabadság iránti szeretetünk volt. Éreztem rajta is, hogy imád kijönni a lovarda kerítései közül, és csak futni a réteken vagy pedig az erdőkben bóklászni és a kidőlt fákat átugrálni. Ez most sem volt másként, kibontva lófarokba fogott hajam boldog mosollyal élveztem ahogyan a tavaszi szél beletép a hajamba.
-Lassítsunk lassan, valahol erre kell lennie-paskoltam meg a nyakát, bár mintha komolyan vette volna azt a lassan szócskát, hiszen egy ideig még tartottuk a tempót, aztán kezdett valóban egy kényelmesebben tartható tempót felvenni, néha-néha csapva egyet fülével. A tó mellett elhaladva láttam egy alakot a távolban, a tó másik oldalán. Nagyon keresett valamit, a lova pedig a hátát böködve nem hagyta békén...valószínűleg egy új lakos, de...a kiállása innen messziről is...olyan ismerősnek tűnt. Elgondolkodva, fejem kicsit oldalra billentve figyeltem őt, mígnem Ophile rántva rajtam egyet indult el ismét igy sikítva felkapaszkodtam belé jobban.
-Jézusom te normális vagy? Ha menni akarsz ne így jelezd!-fújtattam rá kicsit megingva, hiszen meglepett a reakciója, majd csak hallkan sóhajtva fogtam vissza kissé, hiszen lassan a közelben kellett járnunk. Oké...krém színű tojás zöld tollakkal. Mit sem lehet egyszerűbb megtalálni egy szürke és barna kövekkel, valamint faágakkal és mohákkal teli patakban, nem? Leszállva Ophileról hagytam kicsit legelészni, valamint a patakból inni úgy kezdtem pásztázni a folyóvizet. Kifejezetten erősnek tűnt a sodrása...de...volt egy hely, ahol mintha egy kis ideig lelassult volna, épen hogy csak csordogált. Azt hiszem az lesz az.
Megindulva felé hallottam hogy Ophile is a nyomomban van..ez az, jó kislány. Próbáltam precízen, centiről centire átpásztázni a vizet és a partját, de semmit nem találtam. Ne már, ez annyira csak nem lehet nehéz...Végül úgy egy órás keresgélés után pillantottam meg...a patak közepén egy kupac kőből, fából és növényből álló hulladékhalom közepén.
-Azt a kurva ezt jól eldugták...-nyögtem fel hallkan, próbálva felmérni a helyzetet. Egyetlen út, amivel talán megúszom, hogy ne legyek vizes néhány, a patakból kikandikáló kövön át vezetett odáig. Mégis ki volt az az észlény, aki ezt kitalálta? Igy sóhajtva tűrtem fel pulóverem ujját, majd kezdtem el odaegyensúlyozni a kupachoz. Alapjában véve jó az egyensúlyérzetem, de a víz, akármennyire is volt kellemes a sodrás, párszor bokán csapott, és ez olykor kizökkentett a koncentrációmból. Néha hátra kukkanva láttam, hogy Ophile is kérdőn figyeli a mutatványom.
-Megvan!-emeltem fel a tojást diadalmasan, mire patásom is csak elismerően dobbantott párat. Azonban ebben a pillanatban a lendülettől, amivel felemeltem a tojást libbentem hátra és csúszott meg a lábam a vizes sziklán. Próbáltam kalimpálni, valamiben megkapaszkodni de alevegőn kívül semmi nem volt ott, így estem seggre a hideg patakban, mi hatalmas szerencsémre a lassú víz miatt itt kicsit sem volt mély.
-Semmi gáz! Megmentette!-mutogattam attól a fél kezemmel végig fent tartott tojást, majd álltam fel nyöszörögve és sétáltam ki immáron csak simán a vízben a partra úgy sóhajtottam fel.
-Azt hiszem már mindegy, ennél vizesebb úgysem lehetek.-nyögtem hallkan, berakva a tojást a nyeregtáskába, úgy véve le csuromvizes pulóverem terítettem kicsit a nyeregre, minimálisan had száradjon, majd leülve egy nagyobb kőre vettem le csizmám úgy öntöttem kibelőle a vizet.
-Te meg mit nézel? A filmekben ott lettél volna, hogy megments.-néztem tetetett sértettséggel az engem böködő szőrösre, mire csak szemtelenül arcon prüszkölt...kösz..
Kicsit hagyva mindenem száradni feküdtem ki a fűbe a napra, a tojást forgatva, nézegetve. Szép kis darab volt...ennek vajon lesz jelentősége, hogy megtaláltam? Ezen a helyen már semmit nem tudok biztosra. Igy simogattam meg Ophile puha kis orrocskáját, hogy oda dugva hozzám a fűbe, majd nyöszörögve felülve csomagoltam össze mindent jutalmaztam meg a kisasszonyt, pattantam nyeregbe végül. Jobb visszaindulni és kideríteni, hogy a többiek tudnak e valami érdemleges információt a tojásokról.
|
Méhecskés tetoválását a tarkóján rejtegeti. Ezzel védve tetoválását, hogy csak akkor, és csak azoknak mutassa meg, amikor akarja. Nem szégyenli, hogy rejtegetni kelljen, csupán egy olyan mély jelentéssel bír számára, amit csupán nagyon kevesen tudnak körülötte. Ha meg is kérdezik, hogy miért van, álltalában csak csendesen mosolyog, de választ nem kapnak a kívülállók.
|
[4-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
