Húsvéti tojásvadászat
Gyerekkoromban imádtam az ilyesmit. Anyum egy nagyon kreatív lélek, így állandóan kitalált valamit húsvét környékén, nagyon szeretett dekorálni is, úgyhogy ha ünnepi időszak volt, mindig úszott a dekorációban a ház. Amibe persze bevont minket is Róval. Húgomnál jobban megmaradt ez a kézműveskedős vonal, engem hosszú távon talán kevésbé kötött le, de ha olyan hangulatom volt, akkor szerettem én is részt venni az ilyesmiben. Meg hát a húsvéti ajándékkeresésben, amit otthon is gyakran folytattunk. Főleg, ha az unokatesóinknál voltunk, náluk elég nagy területen lehetett mindenfélét eldugni, úgyhogy jó időbe telt, míg aztán meg is találtuk. Milyen szép idők is voltak ezek…
Eléggé felvillanyozódtam, amikor kiderült, hogy valami hasonlót kell most csinálnunk Hidden Hillben is. Bár arról persze fogalmam sem volt, pontosan hogy fog kinézni ez a tojáskeresés dolog, de hamar megvilágosodtam, mikor kézhez kaptuk a kis személyre szóló rejtvényünket. Elgondolkodva olvastam át a kis papírt egyszer, kétszer, háromszor. Kockabálák? Hát azok túl sok helyen nem lehetnek. Egy kicsit még tétováztam, vajon Akel ezt most tényleg komolyan gondolta-e, nem mintha nem fordulnánk meg azon a helyen egyébként is elégszer a lovak etetése miatt, de azért azt hittem, hogy ennél sokkal jobban túl kell gondolnom a dolgot. Persze aztán az is lehet, hogy teljesen rossz irányban gondolkodom. De akkor irány a szénapadlás!
Elszántan pattantam fel, amúgy is már lovas cuccban voltam, mindenképp szerettem volna kinézni Willow-hoz, bár már a reggeli kötelezőkön túl voltunk, úgy gondoltam, még a nagyobb edzés előtt lepörgetem egy kicsit. Előtte persze még fel kellett másznom a szénapadlásra.
Kilépve a szobámból a mellettem lévő ajtó is pont nyílt és megjelent a tükörképem, avagy Ro. Ezen jót derültünk, főleg mikor még egyszerre is szólítottuk meg egymást, hát igen, az ikerség szépségei. Együtt sétáltunk el a bejáratig, Ro megosztotta velem, hogy ő a parkoló felé indul, én meg mondtam, hogy elmegyek expedícióra a szénapadlásra. Hát mindkettő szép kis feladat a maga módján.
Mikor az istállóba léptem, természetesen nem egy lófejet láttam meg a bokszajtók felett és természetesen az én drág akancámé volt az egyik első, ami megjelent. Ezt már annyira megszoktam, hogy ha nem így volt, akkor már kezdtem aggódni, hogy ugye nincs-e valami baj.
-Sajnálom srácok, nem nasiosztó körútra jöttem – lomboztam le gyorsan a társaságot, legtöbben látva, hogy tényleg nem kedveskedek semmivel, vissza is húzódtak a bokszukba. Egyébként sem volt bent mindenki, voltak lovak, akik épp kint voltak a karámban, én még nem vittem ki Willow-t, de ha végzünk a melóval, valószínűleg ő is kimegy, hogy kicsit még lefárassza magát, mielőtt edzésünk lenne.
Hozzá azért persze odamentem egy kis szeretgetés erejéig, amit sosem utasított volna vissza. Most is úgy döntött, elég nehéz a feje, inkább tartsam én és a vállamra tette. Imádtam a kisasszonyt a maga bohókás valójában, méginkább megszépítette a Hidden Hilles napjaimat és sosem hagyta, hogy unatkozzak mellette. Most is simogattam a nyakát egy darabig, már a szemeit is lehunyta félig, komolyan azt hittem, hogy elalszik. Na igen, néha még ő is tud kevésbé zizi lenni.
-Muszáj teljesítenem a mission impossible-t, le kell hoznom egy szép kis tojást a szénapadlásról – osztottam meg vele a jó hírt, mire csak a füleit mozgatta. Elgondolkodtam rajta, vajon most azt akarta-e mondani, hogy ne már, komolyan? De mit volt mit tenni, ez volt a helyzet.
Hátrébb léptem tőle, elnéztem még egy darabig az én kis lökött hátasom, aki most már elég éberen nézett vissza rám. – Visszajövök, ha kész vagyok – ígértem, aztán elsiettem, hogy belevágjak a haditerv végrehajtásába.
Maga a feljutás nem volt nehéz, elég sokszor jártam már idefent. Viszont nagyon reméltem, hogy Akelék nem a sarokba dugták a bálák legtetejére, mert akkor igencsak nehéz dolgom lesz, mire levadászom onnan. Ellenőriztem a magammal hozott cetlit, pontosan mit is kell keresnem, hát nem könnyítették meg a dolgom, de amúgy a tojás nagyon kis dekoratív, ízléses darab volt. Reménykedve abban, hogy győz az optimizmus, lavíroztam a feltornyozott bálák között és jól szétnéztem a földön, az alacsonyabb stócokon. Ironikusan még az is eszembe jutott, hogy netán valamelyik bálában dugták el, de az már túl morbid lett volna. Ennyire csak nem akarnak megszívatni. Vagy igen?
Egy idő után, mikor már eléggé tele voltam amúgy is szénatörmelékkel, az egyik bálának vetettem a hátam és megint körülnéztem. Próbáltam szisztematikusan haladni, de elég nagy hely volt, valóságos lómennyország az itt felhalmozott szénamennyiséggel, úgyhogy a szisztematikus kutatás annyira nem volt egyszerű. – Ne már – sóhajtottam, kezdtem elveszteni a fonalat. Kicsit félrefordultam, hogy más szögből pásztázzam végig a szénapadlást, aztán kicsit meglepettebben megismételtem az előbbi mondatot. – Ne már!
Ugyanis a drága kis tojás fent csücsült a sarokban, egy jó nagy bálastóc tetején egy nagyon takaros kis szénafészekben. – Magasugró díjat annak a húsvéti nyuszinak, aki odáig felugrott és odarakta – dörmögtem, aztán elkezdtem megtervezni, hogyan is jutok akkor én oda fel. Szerintem a legtöbb gyerek imádott a szénabálák tetején sustorogni a barátaival, ezzel mi sem voltunk másképp az unokatesókkal, úgyhogy volt némigyakorlatom, de tizenéve, hogy ezt csináltam és egy kicsit tágasabb helyen. Akelék jó kis tornaórát szerveztek nekem mára. Feltalálom a bálamászás sportágát, hölgyeim és uraim.
Azért elég masszívak, meg nagyok voltak, úgyhogy lezakózni csak nem fogok és ha igen, akkor is puhára esek. Hát legalább ennyi jó van ebben az egészben. Mindenesetre eltartott egy darabig, míg felküzdöttem magam, még jó, hogy nincs tériszonyom. Aztán odafent megpihentem egy kicsit, annyira nem élveztem sokáig a kilátást, hanem óvatosan a kis fészek alá nyúltam, amiben a díszes tojás pihent.
Úgy döntöttem, azzal együtt viszem le, elég masszívan megtartotta, jobb, mintha elejteném és mindig biztonsággal le tudtam tenni egy lejjebb lévő bálára anélkül, hogy attól kellett volna félnem, hogy legurul. Mikor leértem, kifújtam magam, amolyan ez is megvolt stílusban, aztán még egyszer körülnéztem. Még jó, hogy ennyi bála volt itt és meg tudtam oldani a dolgot.
Most már csak annyi volt hátra, hogy lemásszak. Odalent jobb fényviszonyok között is megvizsgáltam a tojást, meg az egyedi mintázatát, egyébként szép darab volt. Bár azt nem tudtam, hogy mit fogunk kezdeni vele ezután, de Akelt ismerve biztos, hogy nem csak ennyi az egész. Bár azt őszintén reméltem, hogy nem ugrik ki belőle semmi olyan, ami meg akarna támadni.
Willow nagyon örült a váratlan nasinak, miután a kis szénafészket felszámoltam, hogy a tojást biztonságban visszajuttassam a koliba. – Beviszem, aztán jövök hozzád, hogy megszabadulj a fölös energiáidtól – ígértem neki, rövid búcsúnk erejéig még megpaskoltam a nyakát, aztán siettem is ki a tojással, közben próbáltam lesöpörni magamról a szénatörmeléket. Hát akkor, megjártam ma már a szénapadlást is, ez is pipa. Ahhoz képest, hogy mennyire egyszerű helyen volt, azért kellett egy kis akrobatika, mire megszereztem a tojás t, de sikerült. Most már csak az volt a kérdés, mi lesz ezután.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés