Hidden Hill EC

Új bejegyzés Frissítés

2019.06.23. 14:33 ubika

Második napja voltam itt, berendezkedtem, kipakoltam és belaktam a szobámat. Érdekes volt, ugyanis majdnem mindenkivel találkoztam ezalatt a két nap alatt, viszont senkit nem tudtam úgy igazán barátomnak nevezni még. Nem mintha, ettől megijedtem volna, sőt. Tegnap kaptuk meg a lovakat, így úgy gondoltam, hogy lemegyek, megnézem az én hátasomat. Allenegro a neve, egy gyönyörűszép sárga tarka KWPN mén. Elsőre rendkívül bizalmatlannak, idegesnek tűnt. Szerettem volna jobban megismerni őt. A konyhába menet kikaptam két almát reggeli gyanánt: egyet magamnak, egyet pedig Negronak. Reméltem, hogy a hasa jobban vonzza majd, mint a félelmei. Csendben baktattam le az istállóhoz vezető úton, miközben mélyeket szippantottam az őszi levegőből. Mi tagadás, az időeltolódás szívás. Rendkívül fáradt voltam még most is, de ez nem várhatott. Az istállóba belépve megcsapott a jellegzetes illat. A friss széna és a lovak semmivel össze nem téveszthető aromája. Negro a jobboldali soron tartózkodott, csendben ropogtatta az ennivalóját. Még a füle botját sem mozdította arra, hogy megjelentem, így nekitámaszkodtam az ajtónak és csak figyeltem. – Szervusz drága Negro! – sóhajtottam mire Gyanakodva felkapta a fejét és fújt egy nagyot. Óvatosan kinyitottam az ajtót és beléptem a bokszba. Tudtam, ha megijesztem csúnya véget érhet a szituáció, de nem féltem. Becsuktam az ajtót, majd nekidőltem a másik boksz falának és csendesen előhúztam egy almát a zsebemből. Megdörgöltem a mellényemben és nagyot haraptam a roppanós gyümölcsbe. – Tudod neked is hoztam. – csicseregtem a lónak miközben szépen lassan tovább falatoztam. Minden egyes darabot gondosan megízleltem, lassan rágtam, hogy minél tovább tartson. És én minél tovább maradtam az állásban annál jobban felkeltettem a bent álló ló figyelmét. Először csak ez egyik fülét mozdította felém, majd felemelte a fejét és egyenesen rám nézett. Végül úgy helyezkedett, hogy teljesen megfigyelhessen. Bizonytalanul méregetett, mint aki rosszra számít. Ám ehelyett elővettem a zsebemből a másik almát is és azt is megtörölve felé nyújtottam. – Tessék, a tiéd, ha szeretnéd.- nyújtottam ki egészen kicsit a kezem. Csak egyetlen egyet lépett felém, majd addig nyújtogatta a nyakát, míg el nem érte az almát. – Jó fiú vagy. Látod, nem bántalak. – motyogtam felé, majd haraptam egy utolsót az almámból és a maradékot is felkínáltam. – Tudtam, hogy a hasadon keresztül téged is meg lehet fogni. Te is csak egy pasi vagy. – gügyögtem tovább, hagyva, hogy hozzászokjon a hangomhoz. Ezúttal kicsit közelebb került hozzám. Ha kinyújtottam volna a kezemet akkor meg tudtam volna érinteni őt, ám nem tettem. Kinyúltam az ajtó felett és lekaptam a vezetőszárat az ajtó melletti akasztóról. – Mit szólnál ahhoz, ha sétálnánk egy kicsit? – érdeklődtem, majd lassan mozdulva ráakasztottam a kötőfékre. Úgy terveztem, hogy elviszem a körkarámba. Lassan haladtam vele. Miután rátettem a szárat még álldogáltam vele egy kicsit a bokszban, hagytam, hogy hozzászokjon a szituációhoz. Végül, amikor úgy láttam, hogy nem fog elrohanni a vakvilágba kinyitottam az ajtót és elindultam vele kifele az istállóból. Persze én csak azt hittem, hogy ez ilyen egyszerű lesz. Amint átért a félfa alatt mintha bomba robbant volna a lábai alatt úgy táncolt és acsarkodott. – Elég lesz Nagyfiú! Ne legyél ilyen mogorva. – csendesen beszéltem hozzá, miközben igyekeztem a földön tartani. Ennek ellenére nem adtam fel a tervemet, miszerint kicsit megmozgatom a körkarámban. Amikor már azt hittem, hogy a körülbelül három percnyi séta egy egész napba és egy kezembe fog kerülni úgy tűnt, mintha kicsit alább hagyott volna az ellenkezése. – Jólvan, látod, megy ez szépen is. – mosolyogtam rá és megsimítottam a nyakát. Amint odaértünk a körkarámba beengedtem, majd bereteszeltem magunk mögött a kaput. Levettem a vezetőszárat és megsimogattam Negro orrát. – Jó fiú, na most menj szépen. – elhajtottam magamtól, majd a kör közepre sétáltam. Látni akartam, hogyan mozog ezt pedig megkaptam. Tombolt, bakolt, ágaskodott, mindent megtett, hogy eltántorítson, azonban egyetlen lépéssel sem jött közelebb. – Tudom, hogy nem szívleled az embereket, de muszáj lesz bennem megbíznod. – sóhajtottam, majd elkezdtem körbe futtatni a karámban. Előbb az egyik irányba, majd hirtelen irányváltással a másikba. Egész addig hajtottam, míg már ő is és én kis ki voltunk fáradva. Ám ekkor mintha a testbeszéde megváltozott volna. A füleit felém fordította, a fejét lehajtotta és lassulni kezdett. Óvatosan néztem körbe, hátha valaki látta, hogy mi történt, ám rajtunk kívül nem volt senki a környéken. Elfordultam a lótól és vártam. Végül pár perc múlva egy bársonyos orr birizgálta az alma levétől ragacsos kezemet. Lassan fordultam vele szembe és óvatosan simogattam meg a homlokát. – Jólvan Nagyfiú. Ügyes vagy. Jó páros leszünk mi. – mosolyogtam rá, majd tovább simogattam. Később, mikor már úgy éreztem eleget ácsorogtunk visszavittem az istállóba és lecsutakoltam. Ezek után bevezettem a helyére és még gyönyörködtem ebben a csodálatos ménben.

2019.06.09. 13:58 Nabana97

Na jó legyen az első ami még benne van a keretben.  :D Bocsi a variálásért.  2019.06.09 13:10 Nabana97 „ Alis bőrszíne valahol a három árnyalat között van:

2019.06.09. 13:10 Nabana97

Alis bőrszíne valahol a három árnyalat között van:

2019.03.22. 08:17 Nabana97

Outfit Mivel Alis nem egy dobjunk ki mindent, amink van ember, ezért szereti a visszafogott öltözködést, ugyanakkor szeret csinos lenni. Amikor éppene nem kell kiöltözni és csak úgy a mindennapokban rohangálós napja van, akkor egy sötétszürke farmert, fehér rövidujjút hord. Attól függően, hogy milyen idő van odakint a kedvenc burgundi vörös kardigánját, vagy egy lenge bőrdzsekit szokott csak viselni. És hát az elmaradhatatlan kedvenc bajtársa,a fekete, klasszikus Vans cipő. Csizmát ritkán, inkább az őszi és téli időszakban hord csak.  Bőrdzseki a hidegebb napokra   Kardigán a melegebb napokra Az elmaradhatatlan Vans És hát Alis hajszíne és hajstílusa is hasonló, csak az ő haja rövidebb A nyakában egyetlen kiegészítőt hord, édesanyjától kapott nyakláncát, egy négylevelű lóherés medállal. Ez emlékezteti az Anyai vonal gyökereire.

2018.12.07. 18:58 Nabana97

Éjjel kettő van és én még mindig nem alszom. Rendkívül izgatott vagyok. Rövid időn belül másodszor repülök majd Amerikába, immár úgy fest, hogy hosszú távra. Lehetőséget kaptam, hogy egy Hidden Hill nevű, rendkívül magasztos intézményben tanuljam meg felépíteni a kapcsolatomat egy vadidegen lóval és fejlődjek tovább a díjlovaglás és úgy általánosan a lovaglás terepén. Mondanom sem kell, hogy azonnal rácsaptam az ajánlatra, azonban anyáékat azért sokáig tartott meggyőzni, hogy "véglegesen" is elengedjenek maguk mellől. Végül apa volt, aki meggyőzte az én túlféltő anyámat, hogy igen is el kell engedjék a kicsike kezemet, hiszen ha valami van úgy is felülnek az első gépre, hogy segítsenek. Anyával együtt csomagoltunk össze minden fontos holmit, de mivel nem akartam a reptéren szerencsétlenkedni így megállapodtunk, hogy a maradékot, ami nem fért bele két bőröndbe, utánam fogják küldeni.  Épp az egyik kedvenc könyvemet csukom össze, amikor kopogás hallatszik az ajtóról. Halkan, csendben nyitom ki és apára mosolygok. - Hoztam egy kis pillecukros kakaót, a kedvencedet. Látom te sem tudsz aludni. - simítja meg a fejem tetejét szeretetteljesen miközben a kezembe nyomja a bögrét a kedvenc esti italommal. Hálásan sóhajtva kortyolok bele és a kezénél fogva az ágyhoz vezetem. Lehuppanok a szürke színű ágyneműkupacra és megpaskolom magam mellett a matracot. - Anyáddal ne is törődj, tudod milyen. Rendkívül büszke rád, csak hát mégis... - pillant rám az egyik plüssállatom dögönyészéséből.  - Tudom Apu, hidd el tudok vigyázni magamra és amilyen sűrűn lehet hívlak titeket és haza látogatok. - ígérem meg mellé kuckózva, bele a biztonságos ölelésébe. – Amúgy meg biztosan rendben lesz minden. – sóhajtok fel és elhúzom apát az ágyon, hogy feküdjön mellém. Jól esik az ölelésében pihenni, de egyre csak azt érzem, hogy rettentő álmos vagyok. A szemeim perceken belül leragadnak és már alszok is. Reggel korán kelünk, hiszen el kell érjem, a gépet. Elbúcsúzom a nagyapámtól is, aki megszorongat és összeborzolja a hajamat, ahogyan szokta. Anya könnyes szemekkel integet a reptéren én pedig még utoljára vissza szaladok és egy hatalmas ölelésbe vonok mindenkit. Ég a szemem, de felfelé nézve igyekszem visszapislogni a kitörni készülő könnyeket. – Szeretlek titeket, nemsokára találkozunk. – sóhajtottam, majd visszasétáltam a bőröndömhöz és utoljára visszaintegetve elsiettem becsekkolni. A repülő út teljesen nyugodtan telik, a fejemen lévő fejhallgató miatt nem igazán zavar a külvilág, a kezemben pedig egy éppen aktuális könyvet szorongatok. A könyvjelzőm a Hidden Hill prospektusa. Egy halk, megnyugtató dallamra alszok el ismételten. Legközelebb már csak akkor riadok fel, amikor a légiutas kísérő épp a leszálláshoz készíti fel az utasokat.

[5-1]