|
Témaindító hozzászólás
|
2020.09.30. 20:06 - |
 Még a délelőtt folyamán elhatároztam, hogy keresek olyan növényeket, melyekből kék festéket tudok csinálni. Néha jó érzés feleleveníteni a régi festéseket. Mondjuk Natt nem mindig örül neki, de hé! Nem is miatta csinálom. Erre pedig rókás vigyor húzódik vastépte ajkamra.
Ennek megfelelően nyergeltem is Natt-ot és jelezve az edzőmnek szándékom indultunk meg a kis ösvényen. A természet csendjében pedig egy egy madár halk trillázása hallatszik. Megpaskolva Natt erős nyakát kezdek egy népdalba. Nem tudom mennyire helyénvaló egy polkát finn népdalnak titulálni, de azt hiszem így tartják számon.
-Nuapurista kuulu se polokan tahti jalakani pohjii kutkutti
Ievan äiti se tyttöösä vahti vaan kyllähän Ieva sen jutkutti
Sillä ei meitä silloin kiellot haittaa
Kun myö tanssimme laiasta laitaan
Salivili hipput tupput täppyt äppyt tipput hilijalleen
Ievan suu oli vehnäsellä ko immeiset onnee toevotti
Peä oli märkänä jokaisella ja viulu se vinku ja voevotti
Ei tätä poikoo märkyys haittaa
Sillon ko laskoo laiasta laitaan
Salivili hipput tupput täppyt äppyt tipput hilijalleen
Ievan äiti se kammarissa virsiä veisata huijjuutti
Kun tämä poika naapurissa ämmän tyttöä nuijjuutti
Eikä tätä poikoo ämmät haittaa
Sillon ko laskoo laiasta laitaan
Salivili hipput tupput täppyt äppyt tipput hilijalleen...- a végén Natt megrázza erős nyakát ezzel kifejezve nem tetszését hangomnak és a finn nyelv szépségének. Csupán öblösnek mondható rövid nevetésem ami még annyira sem tetszik a sötét színű patásnak. Egy síkabb területen, visszafogom megálljt parancsolva neki, majd jobb kezem a kantárba bújtatva sétálok keresve a kis kék virágokat. |
[21-2] [1-1]
Mikor Ava visszakérdez értetlenül döntöm meg fejem. Kellegy kis idő, míg realizálódik bennem, hogy nem otthon vagyok, hogy nem kötelező neki érgenie, így a tekintetem az ég fele emelem.
-Azt mondanám, olyan harcosok földi maradványai, akik sírjukból felkelve védik a katakombákat, vagy a területet, ahova nyigalomba helyezték. - próbálom helyesen összefoglalni mit is fed le ez a szó. Nem kimondottan zombik, hisz ezek okosak és képzett harcosok.
Annak ellenére, hogy nem adtam hangot a történetekhez, nagyon is érdekelt mi igaz, mi a valós. De ezt javarészt betudtam a folkról iránti szeretetemnek. Ahogy megálltunk körbehordozom tekintetem a tájon. Megbabonázott és magával ragadott, így némi zavarral tekintek a többiekre. Elkalandoztam és haza szaladtam egyszerre, ez pedig megzavart a koncentrációmban.
-Egyet értek Raven. Mit gondolsz Natt, neki merjünk menni? - kérdezem a fekete állatot, aki nyugodtan áll és vár. Megpaskolva erős nyakát a többiekre tekintek.
-Ha senkinek nincs ellenvetése mehetünk arra. - mosolyodom el szolídan a többiekre tekintve. Majd csak nem lesz baja senkinek. Natt-tal úgy is a terepekre leszünk kiéleződve, meg kell szoknunk mindenféle váratlan szituációt. Vagy még korai lenne? Nem hiszem, minél előbb annál jobb. Remélemő is megbízik bennem annyira, mint én benne. |
 - Semmivel. Nincs rá magyarázat - vontam meg a vállam Raven kérdésére. Persze, sokan mondták,hogy biztosan eltévedtek, akik elvesztek, meg, hogy csak nagyon hasonlítanak az edzők valakire...
Érdekesnek tartottam Dawn gondolatmenetét... bár igazából az egész lányt. Nem rossz értelemben, de valahogy teljesen különböző volt, mint bárki más. Állítása szerint őt már semmi sem tudná meglepni... hát, azuért kiváncsi lettem volna, hogy mit szól a démonokhoz. Talán az még neki is új lett volna.
- Mehetünk a tó felé, ha gondoljátok - mondtam. Jessie elég biztos lábakon állt, szóval nem féltem, hogy esetleg gondunk akadna. De persze, azt is megértettem, ha valaki, aki még nem ismerte annyira a lovát, inkább nem akart belevágni ilyesmibe. |
 Ügetés közben Rose-t és Dawnt hallgatta. Dawn igencsek érdekes kifejezéseket használt. Örült, hogy Ava rákérdezett, nem akarta, hogy egyedül ő tűnjön ilyen értetlennek. Rose pedig mesélt pár érdekes sztoryt, habár az eltünéses dolgok, azok elég szokásosak voltak, mármint ami a rémtörténeteket illette. Ezek akár még igazak is lehettek, hiszen ez egy elég nagy erdő, a hegy is elég nagy, vadállítok is vannak, szóval igen, biztos voltak ilyen eltűnések, de hogy ne öregednének az edzők, azt már sokkal nehezebben tudta volna elhinni. Mindenesetre hát ők kérték a rémtörténeteket és meg is kapták, ezeknek amúgy sem az volt a lényegük, hogy valóban igazak lennének. - Na és mivel magyarázzák mindezt? Mármint az eltűnéseket, vagy azt, hogy nem öregednek az edzők? - kérdezett rá végülis kíváncsian.
Lentebb Ava megállította Hayatot és újra az útírányról kérdezett. Abba az irányba pillantott, amerre Ava mutatta a veszélyesebb utat, nem mintha ellátott volna addig. - Hááát, a rizikósabb nyilván izgalmasabbnak hangzik. - mondta Raven megvonva a vállát, arcán csalafinta mosoly játszott. - De nem ismerem még olyan jól Echot. - pillantott le a lovára - Kétségtelen, hogy biztos léptű, egy tereplónak muszáj annak lennie... - magyarázta, miközben kissé elgondolkodott. - De ha ti benne vagytok, akkor én is. - jelentette ki magabiztosan végülis. Sosem félt az ilyen helyzetektől. Otthon habozás nélkül vágott volna bele bármi ilyesmibe, de hát ott mégis csak a saját kis biztos lábú lovával volt, akit úgy ismert mint a tenyerét és most itt volt Echoval, akit még alig ismert, de már most bízott benne.
- Imádom a szép helyeket. Meg felfedezni az ismeretlent. - tette még hozzá egy széles mosoly kíséretében, várva a többiek válaszát. - Mondjuk gondolom ezzel nem vagyok egyedül. - jegyezte meg halkan felkuncogva miközben körbepillantott, hiszen most tényleg olyanokkal volt körülvéve, akik hasonlóan gondolkondnak mint ő. |
 Hálás mosolyt villantott Rose felé, amiért a lány mesélt helyette pár dolgot. Most sem kerülte el a fülét az a néhány idegen szó, amelyeket Dawn használt.
-Draugr? - nézett kicsit értetlenül a lányra. A törpöket még felfogta, azt nagyjából a világ összes pontján ugyanarra használják.
Mivel mindenki beleegyezett, és a talaj is engedte, ügetésbe fogtak. Sokkkkkal lentebb már látni lehetett, hogy ott bizony egy nagy zöld paca várja őket. Horkantott egyet Dawn válaszán és vigyorra húzódott a szája.
- Nagyjából igen, ennyi az érdekes - felelte Raven-nek.
- Mondjuk én a fenyves illata miatt imádom annyira. Meg mert a lovaknak is akad legelnivaló- tette még hozzá.
Kicsivel lentebb érve megállította Hayat-ot egy kiszögellésen. Halvány mosollyal az arcán pillantott körbe az alattuk elterelő látványtól: a patak, a tó, maga a lovarda és az azt körbeölelő erdő. Egy pillanatra elgondolkozott, majd hátrapillantott társaira.
-Igazából ahová eredetileg tartottunk, az tőlünk jobbra esik. Alatta találjuk meg a tó forrását, viszont elég veszélyes lekeveredni a hegy azon részén.
Balra bökött egyet a fejével.
- Viszont balra van két unalmas tölgyes-akácos is, onnan sokkal egyszerűbb lekászálódni. Melyik lehetőséget szeretnétek választani? |
| Szerencsére azért Ava és Rose jobban ismerik a terepet, még ha bevallásuk szerint nem is jártak erre, mint Raven vagy én.
-Szerintem senkinek nem fog megártani... legalábbis... remélem. - fűzöm hozzá csendesen. Mikor legutóbb ezt mondták eltörtem a csuklóm. Fájdalmas és tapasztalatokkal teli emlék. Miközben Ava rám tekintett aprót bólintok neki, majd vas tépte ajkamra különös mosoly ül.
-Közel rugdalózós korom óta hallgatok meséket draugr-okról, törp kovácsokról, ármányokról és csalásokról. Nem tudom bármi egyéb meg tudna-e lepni. - fűzöm hozzá Raven mondandójához, miközben megropogtatom nyakam. Anyával abban egyet kell értenem, hogy ha megismered egy hely szokásait, megismered vele az embereket is. Rose belekezd a mesébe, mire kicsit ráfekszem Natt nyakára, hogy jobban halljam. Nem csak azt, hogy mit mond, hanem az esetleges hang hordozást. Csendesen hümmögöm, elgondolkodva, mi lehet az igazság alapja amit Rose mond. Elég nagy terület, elképzelhető, hogy csak eltévedtek az illetők. Ahogy az is, hogy az edzők feltünően hasonlítanak őseikre. Állítólag a sebet leszámítva kiköpött anyám mása vagyok. Magam is ügetésre sarkalom a fekete mént, ki óvatos, kimért ütemben pakolta lábait. Nem félek attól, hogy megszuszogósodna vagy bármi ilyesmi. De sajnos azt sem tudom megállni, hogy ne válaszoljak Raven kérdésére.
-Attól függ mit tartasz érdekesnek. Érdekes lehet a forrás irama, a bagoly korai huhogása és susogása, a menyétek vadászata vagy az avart átkutató sün mocorgása. Mind-mind jelent valamit és mind-mind érdekes aki figyeli. - bár ez saját gondolatom, tekintve, ha a két ragadozó ténylegesen ennyire korán keres zsákmányt, hamarosan zuhanyban lesz részünk. Vagy ha nem is nap közben, akkor éjszakára biztosan leszakad az ég. |
- Emberek tűntek el itt rejtélyes körülmények között. Teljesen nyomtalanul. Semmi indokuk nem volt rá, de soha többet nem kerültek elő - kezdtem magyarázni amiket hallottam, és amik miatt - részben - idejöttem. Nagyon foglallkoztatott, mi állhatott ezek hátterében... hát, mostmár voltak elképzeléseim. Ha szőröstül-bőröstül felfal egy démon, valóban nem kerülsz elő többet. - De olyat is hallottam, hogy itt... nem öregszenek az emberek. Hogy a lovasedzők állítólag 50 éve is pontosan ugyanúgy néztek ki, mint ma - ez valóban nagyon különös volt. Még az eltűnés akár meg is lehetne magyarázni, de az, hogy valaki 50 éve nem öregedett egy napot sem? Ilyen maximum a filmekben van, már ha tényleg igaz... erre még nem találtam bizonyítékot.Simán lehet, hogy csak nagyon hasonlítottak egymásra a leszármazottak, és ezért nézte őket valaki ugyanannak az embernek. Bár őszintén? A démonok után, már ezt sem tartottam volna lehetetlennek.
- Szerintem is ügethetünk - mondtam, és mivel a többiek is egyetértettek ezzel, ügetésre bíztattam Jessamine-t. |
Elismerően pillantott Dawn-ra amikor megtudta, hogy mire is kellenek neki a kék virágok, mármint ami az íjjakat illete. Nem egy egyszerű dolog a lovasíjászat, ő is megpróbálkozott vele egyszer-kétszer, de hát nem ártott volna még egy kis gyakorlás, de mivel őt ez nem annyira kötötte le ezért ezek a dolgok el is maradtak. - Menő. - jegyezte meg, hirtelen azt se tudta mit mondhatna még erre. De végülis az útírányra terelődött a szó. Ravent egyáltalán nem zavarta, ha lejtőn kell haladniuk, Echonak amúgyis hozzá kell szoknia a terephez, habár eddig egészen jól teljesített. - Hát akkor irány. - mondta lelkesen, és ahogy elindultak ő is a nyomukban volt. Ahogy feljött a téma a legendákról Raven is hegyezni kezdte a fülét. Ő is szerette ezeket az izgis sztorikat. - Hát akkor most halljuk a lightosabb legendákat, a többiet meg akkor tartjuk meg a tábortűz mellé. - javasolta vidáman. Nem tudta elképzelni, hogy mégis mi lehet olyan nagyon félelmetes egy történetben, de majd úgyis kiderül. Legalábbis remélte.
- Én benne vagyok egy kicsit gyorsabb tempóban. - mondta, miközben Echo megrázta a fejét és ütemesen töretett előrefelé. Szóval ha a többiek is megindultak ügetésben, akkor természetesen ők is. - És azon az erdős részen van valami érdekes? Valami látnivaló? - kérdezte kíváncsian. Echo mindeközben a farkát csavargatva haladt ügetésben, majd kicsattant az energiától. Raven ezen csak mosolyogni tudott, és megpaskolta a mén nyakát. |
Nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy miért is kutatott Dawn kék virágok után, de szerencsére Raven megelőzte és rákérdezett helyette. Hálás volt azért, hogy nem kell megmutatnia a kíváncsi oldalát és maradhat a már jól megszokott, csendes és visszahúzódó arcánál.
Teljesen átsiklott afelett a kérdés felett, hogy ki honnan érkezett, így amikor rá is jött, már inkább nem kapcsolódott bele ebbe a körbe. Abba viszont, hogy induljanak egy síkabb terep felé, kapta is a fejét.
-Kicsit nyugatabbra van egy erdős rész - fogott bele a mondandójába - Bár egy kicsit lejtős az út odáig, a patak forrása felé van.
Dawn besorolt hátra, majd mikor megemlítette, hogy vannak-e a helynek legendái... Ava nyelt egyet és Rose-ra pillantott. Nem tudta, mennyit lenne érdemes elárulniuk abból, amik itt történtek és hallottak, de végül arra az elhatározásra jutott, hogy jobb nem elijeszteni a két új ismerőst. A fél pár zoknikat ellopó manókra elvigyorodott, majd hátrapillantott Dawn-ra.
-Ezek a legendák inkább éjszakai tábortűz mellé passzoló rémmesék - úgy döntött, ennyi éppen elég lesz, majd átpillantott Raven-re. Echo egész nyugtalannak tűnt. Nem tudta eldönteni, hogy azért-e, mert két kanca van előtte, vagy pedig azért, mert benne van a mehetnék.
- Ha gondoljátok, az ügetést még megpróbálhatjuk, amíg még ilyen kellemesebb a talaj. |
A hirtelen összeülő szedett vedett csapatra tekintek. A semmiből léptek elő, mindenkit megzavarva a gondolkozásban vagy edzésben. Ava kérdésére államhoz emelem kezem, majd egy hümmögést követően felelek.
-Valamivel síkabb részt, ahol a lovak ellegelészhetnek. - fűztem gondolatom Raven mondatához, közben állammal Hayat felé bökök, ki illúzióba hajtotta magát a legelést illetően. Megpaskolva Natt nyakát Raven zöld szemeibe tekintek.
-Arról a területről érkeztem, ahol annak idején kék volt a harci festésük. Elég régen készítettem festéket, szeretném feleleveníteni. Ha nem is sikerül jól a vezér tollaimat be fogja fogni. - magyarázom kicsit fentebb húzva felsőm ujját, hogy ne akadályozzon a stabil fogásban. Eközben hátra nyúlok a tegezemhez és feléjük mutatok egy vesszőt, melynek vezér tolla kisé kopott kék. Rose felé fordítom arcom ezzel jelezve, hogy figyelek rá.
-Elég sokan jöttünk akkor a másik kontinensről. - állapítom meg, hiszen Alison is angol ír, Rose is és jómagam északról jöttem. Közben visszahelyezem a vesszőt és megigazítom az íjam.
-Ti vezettek, én követlek titeket. - nézek a két régebbi lakosnak tűnő lányra. Legalábbis... az apró testbeszédekből erre következtetek. Ha megindulunk, besorolok hátra majd érdeklődve teszem fel kérdésem.
-Ennek a helynek is vannak legendái? - kicsit megdöntöm fejem és hozzáfűzöm -Alison már mesélt a fél pár zoknit eltüntető manókról. - húzom ajkam rókás vigyorra miközben magam elé figyelek és bíztatom Natt-ot a terep megszokására. Terepesek vagyunk, de a biztonság az első. |
Úgy tűnt, Dawn a skandináv hitvilág követője volt, legalább is ezt szűrtem le a Hél-Lokis megszólalásából. A családom nem volt vallásos, de azért úgy gondolták, nem árt legalább alap doolgokkal tisztában lenni az egyes vallásokkal kapcsolatban.
- Én nagyjából ismerem a terepet, bár a hegyekben még nem nagyon voltam - vallottam be, majd a többiek lovai mellé irányítottam Jessamine-t. Alapvetően jól kijött a többi lóval, bár Raven arabjától messzebb tartottam, mert úgy tűnt, a pej ló nem igazán vágyik társaságra.
- Én angol-ír vagyok. Itt élünk Amerikában, de minden évben megyünk Írországba, illetve az Egyesült Királyságba - mondtam. A nyarak nagy részét ott töltjük. Imádtam az ottani tájat. Ezeket a nyaralásokat néha össze szoktuk kötni egy nagyobb Európai körúttal is.
- Szerintem menjünk erre, mit gondoltok? - mutattam egy ösvényre előttünk, ami a hegy magasabb részei felé vezetett, és enyhén jobbra ívelt. |
Mint kiderült, Dawn svéd volt, de hát végülis egyre megy, a lényeg, hogy európából jött, egészen idáig, hogy lovagolhasson. Ez azért elég nagy elköteleződés volt valjuk be. - Én amerikai vagyok. - mondta miközbe megvont a vállát, hiszen semmi érdekes nem volt ebben. Wyomingban lakott, ugyanúgy lovakkal, de hát kellett valami új, szóval itt kötött ki, ennyi. Ráadásul sokkal érdekesebben hangzott, hogy továbblovagoljanak. Még sosem járt erre, sőt az egész környéket nem ismerte, szóval számára itt most még minden új volt. - Hát nekem végülis mindegy merre megyünk. - válaszolt Ava kérdésére - Nekem teljesen új az egész hely. - tette még hozzá mosolyogva. - Sőt maga az egész lovarda is még. - mondta nevetve - Csak pár napja vagyok itt, szóval örülök, hogy összefutottunk, mert legalább ott is ki tudtok segíteni, hogy mi merre van. - magyarázta, miközben már indulásra kész volt, már csak arra várt, hogy végre meglegyen az irány. Echo már türelmetlenül toporgott, nem volt erőssége a hosszú ideig egyhelyben ácsorgás. - Mellesleg, mire kellenek neked a kék virágok? - kérdezett vissza kíváncsian. Fogalma sem volt, hogy valakinek mi szüksége lehetett ilyesmire, de hát sok embernek nagy volt a fantáziája, szóval akármire is jó lehetett. |
Raven...hát persze! - Viszonylag hamar beugrott neki a kép, hogy régebben már találkozott a lánnyal, a mént pedig már látta a karámokban is korábban. Szerencsére nem vette sértésnek Dawn sem, hogy démonidézésnek titulálta az imént a népdalt, ezzel hatalmas kő gurult le a szívéről, bár azért azok az ismeretlen kifejezések rendesen összezavarták agyban.
A továbblovaglás ötletére visszaült a nyeregbe, ezzel Hayat-ot kizökkentve a békés legelgetésből. Habár nem volt túl sok legelnivaló, de az érzés azért na. Felkérte a kanca fejét, majd a többiekre pillantott.
-Milyen helyet szeretnétek látni? - nagyjából ismerte a lovarda teljes területét, de akárcsak a múltkori kilovaglásuk Rose-zal, mindig tartogatott ez a vidék meglepetéseket bőven. |
Ahogy a másik is bemutatkozik, aprót biccentek, jelezve, hogy megjegyeztem. Legalábbis igyekszem. Mikor a sötét hajú lány is köreinkbe csatlakozik Natt érdeklődve szagolt volna a pej arab felé, majd megfeszíti nyakát a felé csípésre. Füleit hátra csapja, így közelebb állok hozzá, megpaskolom erős nyakát.
-Nincs baj Natt. - próbálom megnyugtatni. Ava megszólalására felé tekintek, megdöntöm fejem, majd nem tudom bent tartani kacajom. Ugyan öklömmel eltakarom szám, majd megtörlöm szemem.
-Jajj... ne haragudj, egyáltalán nem akartalak kinevetni. Nálunk egy Jarl se volt olyan bolond, hogy Hél valamely szolgálójától kérjen segedelmet. Hamarabb Loki-tól, bár néha ő is felér egy Helheimbeli lénnyel. - mosolygom, majd a sötet hajú lányra emelem fakó szemeim, tagadón megrázom fejem.
-Nem. Csak ezt ismerem ezen a nyelven. Svédország az otthonom. - mosolygom visszagondolva a hidegebb területekre, a rénekre, fenyvesekre. Zavartan rázom meg bucóm, visszatérve a jelenbe, majd Rose felvetésére aprót biccentek.
-Valójában én kék virágokért jöttem, de majd máskor gyüjtögetek. - vonom meg vállam és ha a többiek indulásra készek Natt hátára ugrom, majd ami innen folytatódik ösvény arra tekintek.
-Valaki ismeri a terepet? - szép és jó a felfedezés élménye, de egy hegy mindig hegy marad, csupa meglepetéssel. Ahol még tegnap mindent feledve vágtattatok, holnapra már kétszer meggondolhatod, hogy így teszel e. ~Nem igaz, Björn...~ Tekintek egy rövid ideig az égre, majd ha a többiek döntenek, hogy merre menjünk és milyen sorrendben, haladok velük.
-Ki merről érkezett ide? - ha már kiderült, hogy rajtam kívűl még Alis is európai hátha a kis összejövetel tagjai között is akad, ha nem azt se bánom. |
-Nos, örülök, hogy mindenkit megismerhettem - néztem körbe egy mosollyal. - Ő amúgy Jessamine, csak, hogy ne maradjon ki - simogattam meg a kanca nyakát.
Valóban jó kis társaság gyűlt össze Dawn finn énekének köszönhetően. Szóval finn... legalább azt, hogy európai nyelv, sikerült eltalálnom. Majd Ava megjegyezte, hogy olyan volt, mintha valaki démont idézett volna, amin a többiek jól szórakoztak, én viszont Avára néztem, és próbáltam elkapni a tekintetét. Ilyen néma módon akartam jelezni neki, hogy tudom, miért jutott ez eszébe. Az új, ezek szerint tapasztalatlan lovasokat azonban nem akartam elijeszteni azzal, hogy bizony itt vannak... hát mondjuk úgy, érdekes dolgok.
- Nekem tetszett. Még nem hallottam finn nyelvet - mondtam. Vagy, ha hallottam is, nem ismertem fel. Apámnak néha voltak külföldi ügyfelei, elég sok helyről. Főleg tolmácsokkal kommunikáltunk velük, de egy idő után feladtam, hogy megpróbáljam felismerni a különböző nyelveket, pláne, ha nagyon hasonlítottak valami másikra.
- Olyan jól megálltunk itt... de van kedvetek esetleg tovább lovagolni? - kérdeztem. Gondoltam, csak nem egyhelyben ácsorgással akarták tölteni az időt. |
Egyik pillanatról a másikra egy kisebb tömeg alakult ki az ösvényen. Kettőt pislogott és egy komplett beszélgetés közepén találta magát. Echo csak a nyakát nyújtogatta a többi ló felé, és aki elég közel merészkedett azt jól meg is csípte. Ravennek nem volt ideje, hogy ezzel foglalkozzon, mert csak úgy kapkodta a fejét, hogy megjegyezze a neveket, a lovak nevei sokkal gyorsabban ragadtak meg az emlékezetében.
- Én Raven vagyok. - mutatkozott be végül ő is, amikor észbekapott, hogy most rajta lenne a sor. - Ő itt pedig Echo. - mutatta be a pej arabját is, miközben kicsit megborzolta a mén sörényét. De a bemutatkozásokról gyorsan a dalra terelődött a téma, az egész találkozó végülis ennek volt köszönhető. Ugyan Raven nem sokat hallott belőle, vagyis a népdalból, de végülis őt is a hang hozta ebbe az irányba.
Felkacagott azon a mondaton, hogy démonidézésre hasonlított a dal. Ugyan mégis milyen valóságalapja van ennek? - tette fel magának a kérdést jót mulatva ezen. Az is kiderült, hogy finn nyelv volt, de hát ehhez nem nagyon tudott mit hozzászólni, köze nem volt ehhez a nyelvhez. - Ezek szerint te finn vagy? - tette fel a kérdést. Nem mintha számított volna, de hát kíváncsiskodni csak szabad. Nem mellesleg tök érdekesnek találta, hogy valaki egészen amerikáig jön, csak, hogy egy ilyen betlakásos lovas suliba járjon. |
Ahogy közelebb léptek hozzá, felfedezte az arcán húzódó sebet. Nem volt túl jó előérzete, de amint a lány megszólalt, kellemes csalódásban volt része. Titkon el is szégyellte magát, amiért a külső tulajdonságok alapján ítélt elsőre. Halványan elmosolyodott, majd leszállt a nyeregből.
- Én Ava vagyok, ő pedig a végtelenségig nyúzható Hayat- mutatkozott be szintén. Ekkor vett észre egy másik közeledő lovast. Kissé ismerősnek tűnt a rikítóan pej arab, lovasával együtt, de micsoda nap, pillanatokkal később már Rose-t is felfedezte Jessamine-nal. Ahogyan a vörös hajú lány odaintett neki, ő viszonozta ezt a gesztust.
Nagyot nézett, amikor Dawn szerint egy finn népdalt énekelt.
- Népdal? Én azt hittem, valaki démonokat idéz- és már ki is csúszott a száján, ezzel szinte egyidőben érezte zavarban magát, amiért leszólta más kultúráját.
- De csak az ismeretlen nyelvezet miatt - próbálta menteni magát, bár nem sok reményt fűzött hozzá. |
A magam módján szórakoztattam társam és magam, amit meg kell vallani, nem biztos, hogy a ló olyan nagyon nagyra értékelt. A közeledő neszre pedig úgy tűnik nem csak Natt nincs oda a finn nyelvért. Kilépek a fekete mén mellől, kezemben néhány kis virággal, mit zsebre is vágok.
-Szia! - biccentek illedelmesen, majd valamivel közelebb lépve felé megállok, megdöntöm fejem és elmosolyodom. -Ne haragudj ha megzavartalak. Gondolom te is Hidden Hill-ből jöttél, Dawn vagyok. - mutatkozom be illedelmesen, majd a mögöttem álló fekete patásra mutatok vállam felett. -Ő pedig Natt. Bennetek kit tisztelhetünk? - érdeklődöm óvatosan és a tőlem tellhető legtapintatosabban. Ahogy a nyeregben ülőre tekintek láthatatlanul mérem végig szőke üstökétől, barna szemén, sárga felsőjén és koptatott farmerén át sárga cipőjéig. Igazán illik az őszi színekbe, bár világos társa ezt nem mondhatja el magáról. Eközben Natt is felfigyel valamire, így követem barna tekintetét abba az irányba, ahol egy másik lovas érkezik. Mosolyogva tekintek hol rá, hol a közelebb állóra. Úgy tűnik itt lehet leginkább találkozni, mint a lovardában. Vagy csak mindenki ennyire elfoglalt? Ekkor csatlakozott hozzánk a másik szőke hajú nő, aki be is mutatkozott.
-Úgy tűnik a jó idő mindenkit kicsalogatott. Dawn. - mutatkozom be, majd zavartan megvakarom tarkóm. -Van egy sejtésem, hogy nektek nem annyira tetszett a finn népdal. Jól gondolom? - nézek körbe a jelen lévőkön, majd Natt-ra tekintek, kiről szinte süt, hogy meg ne próbáljak rákezdeni újra a dalolásra. |
Nagyon jó idő volt ma, szóval úgy döntöttem, és ezzel Jessamine is egyetértett, hogy a négyszög helyett ma a terep felé vesszük az irányt. Csodálatos volt a táj errefelé,és nagyon élveztem, hogy kint lehetek. Leszámítva az olyan alkalmakat, mikor mutáns nyulak támadnak meg... futott át hirtelen az agyamon, de gyorsan el is hessegettem ezt a mondatot. Nem fog semmi megtámadni.
A hegyek felé tartottunk. Erre még soha sem jártunk, mindig inkább a sík területen, az erdőben voltunk. Jessamine érdeklőde, fülét hegyezve pillantgatott körbe. Hirtelen zajt hallottam, mire megállítottam a lovat. Mi van, ha..? gondoltam rémülten. De nem ez... ének? Ki jár erre énekelve?
Ügetni kezdtem Jessamine-nal, hogy kiderítsük, honnan jön a hang, és kihez tartozik. Ahogy közelebb értünk a hang forrásához, azon kívül, hogy erősödött, már ki tudtam venni, hogy egy lány énekel valami ismeretlen nyelven. Nem hasonlított egyik általam ismert nyelvre sem, de valami európai nyelvre tippeltem.
Aztán megpillantottam a hang forrását: egy barna hajú lányhoz tartozott az ének, aki egy fekete lovat vezetett. Minden bizonnyal Hidden Hill-i lakosok voltak, bár még nem találkoztam velük. Ahogy körbenéztem a tisztáson, oldalra pillantva kiszúrtam Ava-t és a cremello kancáját, Hayat-ot. Odaintegettem neki. Majd egy harmadik lovas is érkezett: egy sötétbarna hajú lány egy pej arabbal.
-Milyen szépen összegyűltünk itt! Sziasztok, én Rose vagyok - köszöntem nekik. - Látom, ma mindenki inkább a kilovaglást választotta. |
| Nem volt még régóta a lovarda tagja, nem is olyan régen érkezett és még gyakorlatilag senkivel sem találkozott. Leszámítva Echot, a csodás arab telivérjét. Be kellett, hogy vallja abszolút nem ehhez volt szokva, a western lovak, na azok voltak az ő típusai, hiszen otthon csak az volt nekik. Emlékeiben felidézte az összes otthoni lovukat, és hát mi tagadás hiányoztak neki. De hát most itt van, és az a feladata, hogy Echot ismerje meg mégjobban. Már egyszer ült rajta a karámban, távlovas nyeregben, ami először kicsit furcsa volt, de gyorsan hozzászokott. Szóval ezen felbátorodva fogta magát és felnyergelte a lovát, hogy kicsit felfedezze a környéket és, hogy letesztelje tényleg olyan terepbiztos ez a fiatal kis mén mint, ahogy állítják. Echo mozgása olyan energikus volt, Raven nagyon élvezte a rajta való lovaglást. Már jócskán eltávolodtak a lovardától, de ők csak mentek előre és előre, még akkor is, amikor a terep emelkedni kezdett. Végülis ez egy nagyon jó edzésforma a hátsó részek erősítésére. – futott végig a fejében, szóval eszében sem volt visszafordulni. Hiszen Echo mégis csak egy távló, vagy legalábbis az lesz, szóval nem árt ha szokja a hosszú sétákat, majd a hosszú ügetéseket, de mindent csak szépen sorjában. Nem mellesleg útközben az is kiderült, hogy lova valóban terepbiztos fiatal kora ellenére, ugyan fel-felkapta a fejét a nagyobb zajokra, ha egy erdei állatt gyorsan eliszkolt az útjukból, de nagyobb riadalom nem történt. Raven elismerően veregette meg lova nyakát. – Jó fiú. – mondta miközben a Echo sörényélét simogatta. Nem sokkal később nem csak Echo de Raven is valami nem odaillő hangra lett figyelmes. Echo halkan nyerített, bár ez inkább röfögésre hasonlított, ő már érezte, hogy vannak más lovak is a közelben, méghozzá ismerős lovak. Raven csak kíváncsian tekingetett a hang irányába, de semmit sem látott, szóval megvonva a vállát, mit veszíthetek alapon, elindult abba az irányba amerről a hang jött. Később nyilvánvalóvá vált, hogy valaki énekel, vagyis most már csak énekelt, de legalább az irány megvolt. Kicsit furán érezte magát, hogy hangokat követ, de hát kíváncsi volt. Lehet, hogy majd az a másik valaki nem örül majd nekik, de ezt addig úgysem tudja meg, amíg rá nem akad. Lassan kezdett kibontakozni előtte, hogy két lovas van előtte, de még messzebb, jócskán a fák takarásában. Első gondolata az volt, hogy valószínűleg ők is a lovardából valóak, szóval csak nem lesz baj ha csatlakozik hozzájuk. |
Ahhoz, hogy minél hosszabb távokat tudjanak legyőzni, rengeteget edzettek együtt. Bár a munka mindig terepen folyt, azok általában sík mérföldeket foglaltak magukba. Ideje volt egy kis kikapcsolódásnak, habár még mindig nem sikerült felfognia, miért is pont a hegységet választotta úticélul. Ha jobban belegondolt, akkor ez még talán Hayat javára is lehet, elviekben remekül áttornáztatja a kanca minden izmát és még az állóképességét is növeli a lónak - egy legenda szerint.
Ennyire még sosem élvezte az együtt töltött időt Hayat-tal. Teljesen ellazultak mindketten, élvezték az őszhöz méltán gyengülő napsütést. Tulajdonképpen nem is figyelték, merre mennek, csak mentek egyenesen a világnak, amikor egy ismeretlen hang ütötte meg Ava fülét. Ki is zökkent a zen üzemmódból, Hayat-ot pedig megállásra kérte. Figyelt, hátha újra meghallja azt az előbbi hangot.
És igen, újból meghallotta. Volt egy ritmikája annak a démoni nyelvnek, amire felfigyelt. Kissé görcsbe rándult a gyomra. Kérlek, nehogy valaki kaput nyisson és áthozzon egy komplett démon sereget... Hatalmasat nyelt, amikor a kanca kíváncsisága legyőzte az ő pillanatnyi gyengeségét. Erősen megmarkolta a szárakat és a hangok vélt iránya felé indultak. Felkapaszkodtak egy nagyobb emelkedőre, ahol megpillantottak egy fekete lovat egy zöld pulcsis lánnyal, aki azon az erőteljesen furcsa nyelven énekelt.
Erős túlzás azt állítani, hogy Ava megnyugodott: tény, megkönnyebbült, mert a lány egészen biztosan a lovardából lovagolt ki, ugyanakkor be is pánikolt, amiért még nem ismerte.
- Öhm...hello? - óvatosan közelítették meg őket, nehogy túl hirtelen érje őket a jelenlétük és véletlenül úgy mozduljanak, hogy abból baj legyen. Továbbá, Ava hihetetlenül rosszul barátkozott, azt sem tudta, mit kellene tennie ebben a helyzetben, mindig csak reménykedett, hogy majd a másik megteszi a következő lépéseket, ő pedig elégedetten, mint aki jól végezte dolgát, hátra dőlhet.
|
[21-2] [1-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
