|
Témaindító hozzászólás
|
2018.09.16. 17:50 - |
El sem tudta hinni, hogy idáig is eljutottak és tényleg találkozott a lóval, akivel dolgozni fog majd. Ráadásul a ló éppen itt sétál mögötte, bár igencsak figyelnie kellett, mert ahogy kiléptek az istállóból, Willow szívesen előrement volna. Magasra emelte a fejét, füleit éberen hegyezte és a környéket fürkészte Rhiannon mögül. A lány határozottan, de nem görcsösen fogta a szárat, de készen állt rá, hogy visszafogja a kancát, ha nagyo nmegindulna. Továbbra is Sierra és lova mögött haladt, miközben a birtok szélén húzódót erdős terület felé vették az irányt, ahol tudtak legeltetni és ahol sétálhattak is egy jót a lovakkal, ne mtúl messze a Hidden Hilltől.
- Róla mit kell tudn? - Érdeklődött kíváncsian Sierránál, az Appaloosa felől tudakozódva. Annyit sikerült megállapítania, hogy nayon mutatós és jól izmolt ló, akit bárhol fel lehetne ismerni különleges színéről és a mintázatáról is, legalábbis ő nem sok hasonló lovat látott még, mmint Sierra társa. Bár az is igaz, egyáltalán nem volt járatos a westernlovakkal kapcsolatban. |
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
| {Ava}
Kicsit zavarban érezte magát, amiért nem figyelt Rose-ra, és neki ezért meg kellett ismételnie. Tehát balra... rámeredt a nyomokra.
- Akkor balra- egyetértően bólintott egyet, majd irányba fordította a kancát. Elindultak tehát, követve a patanyomokat, melyeket még talán a nyulas incidens előtt hagytak maguk mögött. Pár perc múlva Ava-nak kételyei támadtak a helyes úttal kapcsolatban, ugyanis semmi nem volt ismerős, ami mellett eddig elhaladtak.
Folytatás az Istállónál |
 Balról jöttünk, vagy jobbról?... Nem figyeltük az utat... szóval merre kellene elindulnunk? gondolkodtam. Elővettem a telefonomat, hátha a GPS a segítségemre lesz, de persze nem volt térerő, így internetkapcsolat se. Remek, hát, miért is lett volna...
- Mit gondolsz Jessie? - kérdeztem a kancától, aki nem válaszolt, csak prüszkölt egyet. Állítólag a lovak hazatalálnak, de ebben valahogy nem igazán hittem. Ahogy elértük a tisztás szélét, megláttam a lovak patanyomát az úton. Szerintem még sosem örültem ennyire patanyomnak.
- Kövessük a nyomainkat visszafelé... egy idő után ismerős lesz a terep, mit gondolsz? - kérdeztem Avát, aki nem válaszolt. Felé fordultam, és megint úgy tűnt,mint aki nagyon elmereng valamin. Nagyon reméltem, hogy nem szippantotta magába megint az a... valami, ami az előbb, de aztán szerencsére megszólalt.
- Azt javasoltam, hogy kövessük a nyomainkat, úgy visszatalálunk. Tehát... balra - mutattam az útra. |
 Pillanatok alatt sikerült visszaráznia magát. Úgyahogy. Felhúzt magát a nyeregbe, majd végigsimított a kanca nyakán. Elindultak lépésben egy teljesen véletlenszerű irányba.
Nem telt sok időbe, hogy Ava elmerengjen azon, amit az előbb látott és folyamatosan csak az az élmény járjon a fejében. Kicsit huzamosabb idő elteltével tért csak magához. Ha Rose ezidő alatt beszélt is hozzá, biztos nem fogta fel.
- Mit is mondtál, merre menjünk? - kérdezte egy kicsit zavarodottan, mint aki most kelt volna fel a mély álomból. |
Fogalmam sem volt, mi történhetett Avával. Az egyik pillanatban még úgy nézett ki, mint aki teljesen máshol jár, a következőben pedig hirtelen sírni kezdett. Annyira ledöbbentem, hogy hirtelen reagálni is elfelejtettem - pedig mondhattam volna valami bíztatót - és mire összeszedtem magam, addigra Ava is. Gyorsan letörölte a könnyeket az arcáról, így arra következtettem, hogy bármit is látott, nem igazán szeretne beszélni róla. Ennek ellenére eldöntöttem, hogy ha hazaérünk, azért rákérdezek, hogy szeretne-e beszélni róla.
- Egyetértek - bólintottam, majd felszálltam Jessaminere, és visszafele fordítottam. Egyelőre nem tudtam, merre fogunk elindulni, de reméltem hogy innentől már nem ér minket újabb meglepetés. |
A látása kezdett teljesen elhomályosulni.
Hirtelen elsötétedett az ég és vihar támadt. Egy hegynek a tetején találta magát, tőle távolabb pedig egy fekete lovat látott.A ló felágaskodott, amint egy villám csapott le elé a sziklába, ezzel omlást okozva. Az a ló a mélybe zuhant.
Amilyen hirtelen jött minden, úgy tisztult ki újból a látása. A karját kétségbeesetten előre nyújtotta, szeméből patakokban folytak a könnyek. Végül megérezte, hogy valaki a felkarját fogja. Rápillantott Rose-ra, döbbenten, teli kétségbeeséssel. Bólintott.
Alig tudta feltornázni magát, úgy lesúlytották az események. Letörölte a könnyeket az arcáról és megacélozva ismét Rose-ra pillantott.
- És soha vissza se keveredjünk ide - mondta, miközben már Hayat mellett állt, indulásra készen. |
Néztem, ahogy Ava leszáll a nyeregből, majd célirányosan elindul előre. Mivel az előbbi események után nem szívesen maradtam volna egyedül, követtem, de fogalmam sem volt, hogy hova tart.
- Ava, hová mész? - kérdeztem. Továbbra sem volt semmi ijesztő a tisztáson, de valahogy rossz érzés fogott el. Haza szerettem volna menni, de nem akartam itthagyni Avát, aki még mindig egyre beljess és beljebb ment.
- Ava, szerintem a másik irányba kellene mennünk... - szólaltam meg, mire Ava megállt, és hátranézve megkérdezte,hogy ugyan miért kellene hazamennünk. A rossz érzés egyre inkább kezdett elhatalmasodni rajtam.
- Ava? Ava, minden rendben? - szálltam le a nyeregből és a lányhoz léptem. A tekintete furcsa volt, mintha nem lenne teljesen itt. Egyre biztosabb voltam benne, hogy minél előbb el akarok tűnni innen. - Rossz érzésem van. Menjünk haza - megfogtam a felkarját, azzal a szándékkal, hogy visszafordítsam, de akár vissza is rángatom, ha kell, csak induljunk el. |
Hayat már kérés nélkül ment is Jessamine után, beljebb a tisztásra.
- Igen, nagyon békés...- mormolta Ava az orra alatt, miközben teljesen a varázsába kerítette őt ez a hely. Egyetértése jeléül még bólintott is. Hirtelen ötlettől vezérelve leugrott a nyeregből. Pár pillanatig még a kanca lapockáján pihentette a kezét, majd előrébb ment. És ment. És még mindig ment. Egyszer csak leguggolt, megérintette a talajt.
Rose már hangott adott nyugtalanságának és tervének, miszerint jobb lenne visszamenni a lovardába. Ava hátrapillantott a lányra.
- Haza? Ugyan miért? - tette fel a kérdést, de szemein tisztán látszódott, hogy mintha nem is lenne ott. |
- Nagyon békésnek tűnik - jegyeztem meg. Előreléptettem Jessaminet, hogy beljebb kerüljünk a tisztáson. A kanca még fújtatott a nagy vágta után, de egyébként nyugodtnak tűnt. Mivel úgy tűnt, hogy nagyjából elmúlt a veszély, én is próbáltam megnyugodni. Talán csak nem változnak át a fák emberevő mutánsokká, nem ugrik ki a vízből egy kelpie és ránt le a mélybe... talán. De az előbbi nyúl után már semmiben sem voltam biztos.
Igaz, hogy részben azért is jöttem ide, hogy... ilyen dolgokat lássak, de valahogy a valóságban jóval ijesztőbbek voltak ezek a dolgok, mint ahogy elképzeltem őket. Volt egy olyan érzésem, hogy nem azért menekültünk meg attól a nyúltól, mert olyan gyorsak lettünk volna, hanem mert már jóllakott a rókával.Nagyon reméltem, hogy tényleg, és nem fog valamelyik pillanatban kiugorni az egyik bokorból.
- Szerintem... haza kéne mennünk - próbáltam nyugodtnak és összeszedettnek tűnni. A lónak se lett volna jó, ha egy idegroncs ül rajta, és nem igazán szerettem, ha látták, hogy nem vagyok teljesen rendben.. még akkor sem, ha Ava valószínűleg megértette volna. - De fogalmam sincs, merre menjünk. Szerinted van esély rá, hogy itt működik a GPS? |
A küzdelem, hogy még véletlenül se essen le, kezdett egyre kétségbeesettebb lenni. Minden erejéből kapaszkodott a ló nyakán, a kengyelek keresésével már fel is hagyott, hiszen akkor borítékolható lett volna, hogy teljesen elveszíti minden létező egyensúlyát és a földön végzi. Néhány perc múlva, amikor már vélhetően elég messzire kerültek attól a nyúltól, Hayat lassított és felágaskodott egy kicsit. Ava-nak erre a segítségre volt szüksége, ugyanis így sikeresen visszakerült a nyeregbe, a kengyeleket meg már szinte azonnal meg is találta. Amint a kanca érezte, hogy most már nem fogja húzni a nyakát egy kellemetlenül nagy zsák, közben meg még veregeti is az oldalát, újból vágtába fogott.
A lánynak most sikerült körbenéznie. A nyúl nem volt sehol, a távolban pedig egy vörös hajzuhatagot látott egy fekete farokkal megspékelve. Kizárásos alapon Rose-ék voltak azok. Magában hálát adott az égnek, hogy ez a kis akhal ennyire vigyáz rá, még annak ellenére is, hogy ő igyekszik minden érzelmet megvonni magától a ló irányában.
Jessamine lassított, lelépett, végül megállt, így sikerült őket utolérniük. A hely egyáltalán nem volt ismerős, hiába pillantgatott körbe gyorsan, hogy megtudja határozni, hol is lehetnek most pontosan.
- Fogalmam sincs... még én sem jártam itt ezelőtt - felelte Rose kérdésére kicsit elmélázva. Túlságosan magával ragadta őt ez a hely. Egy nyugodt tisztás az erdő mélyén, madárcsicsergéstől hangos és...csak nem egy patak csörgedezik valahol a közelben? Az egész túl szépnek tűnt, hogy igaz legyen. |
Nem is próbáltam irányítani Jessaminet, hagytam, hogy vigyen ahova és ameddig tud, csak kerüljünk minél messzebb attól a mutáns démon nyúltól. Nem tudom, pontosan mennyi idő telt el, mire hátra tudtam nézni, hogy vajon Aváék megvannak-e - megvoltak, bár Ava kissé bizonytalanul ült a nyeregben. A nyúl viszont...sehol. Lehagytuk volna? Kizártnak tartottam, hogy nem ért volna utól minket, ha akart volna... talán nem akart. Talán jóllakott a rókával. Akárhogy is, úgy tűnt, nem üldöz már minket senki. Visszafordultam, és próbáltam lelassítani Jessamine-t.
- Jólvan, semmi baj, elmúlt a veszély...azt hiszem - húztam meg a szárat. Talán Jessamine i smegérezte, ugyanis lassítani kezdett, majd megállt, hogy bevárjuk Aváékat is. Megsimogattam a kanca nyakát. Csak ekkor vettem észre, hogy letértünk az útvonalról, amin eddig voltunk, és egy teljesen ismeretlen ösvényen álltunk. A nagy száguldás és feélelem közepette fel sem tűnt, hgoy Jessamine másfelé vitt...
- Te.. tudod hol vagyunk? - fordultam Ava felé. Egy tisztáson voltunk, balról egy patakot hallottam csörgedezni. A fák ágai között madarak csiripeltek, és minden teljesen normális és békés volt. Mintha az előbbi jelenet csak egy rossz rémálom lett volna. |
A macska-egér játék a nyúl és a róka között rövidesen nem várt fordulatot vett: a nyúl felugrott a levegőbe és megsokszorozta méretét. A lovak szeppenten megtorpantak, láthatólag ők sem túlzottan értették, hogy mi folyik itt. Az események innentől teljesen abszurd fordulatot vettek. A nyúlnak agyara nőtt, hosszú, ostorszerű farka lett és kígyóként falta be egészben a rókát.
Rose sikított, mire Jessamine szinte parancsként sarkon fordult és őrült vágtában kilőtt. Ami Avát illette... annyira lesokkolódott az események hatására, hogy egyre csak nézte és nézte a nyúl szájából kinőtt agyarakat, ahogy morog és ahogyan a nyúl őket nézte, mielőtt még rájuk vetette volna magát. Csakhogy Hayat reagált a lány helyett is - követve Jessamine példáját, szintén megpördült és őrült vágtába fogott, követve társát.
Ava a hirtelen mozdulatoknak és a sokknak köszönhetően teljesen kibillent az egyensúlyából. Mindkét kengyelét elvesztette, félig lógott lefelé a nyeregből. A krémfakó kanca nyakát átölelve próbálta magát feltornázni megannyi vágtaugráson keresztül. |
Elnevettem magam, ahogy elképzeltem, hogy Ava ittas állapotban lóg Hayat-on, aki szemrebbenés nélkül sétálgat tovább vele. Nem tudtam, vajon Jessie mit szólna hozzá.
Jessamine előbb vette észre az elszaladó nyúlat és a rókát, mint én, füleit ugyanis már az előtt a hang irányába fordította, hogy én egyáltalán hallottam volna az ágak reccsenését. A nyúl, nyomában a rókával, átszaladt előttünk, ám mielőtt még elnyelte volna őket újra az erdő, váratlan dolog történt. A nyúl felugrott magasra - magasabbra, mint szerintem egy nyúl ugrani tud, de ennek még nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Viszont ahogy ugrott,a levegőben hirtelen duplájára nőtt, a szájából agyarak nőttek ki, a lábai megnyúltak és éles karmai lettek, a bolytos farka helyett pedig hosszú, vastag, ostorszerű farka lett. Mindez olyan gyorsan történt, hogy fel sem tudtam fogni, hogy került hirtelen a róka mögé... Szegény róka visszafordult, hogy megnézze, hova tűnt el a vacsorája, ám ekkor a nyúl hirtelen megragadta a farkával, és köré tekerte, hasonlóan, ahogy a kígyók tekerednek az egér köré, miközben megfojtják őket. Majd odahúzta magához... és lenyelte. Egészben.
Annyira lesokkolt a látvány, hogy sikítani is elfelejtettem egészen addig, amíg a nyúl, jóllakva, ránk nem villantotta az agyarait. Ekkor viszont felsikoltottam, és Jessamine is úgy döntött, hogy eleget látott. Villámgyorsan megperdült és az ellenkező irányba kezdett vágtázni.
- Ava, gyere! - kiáltottam, és csak remélni mertem, hogy mögöttem vannak, mert ha nem, nem tudtam hgoy menteném meg attól a nyúltól. Abban sem voltam biztos, hogy tudunk elég gyorsan vágtázni, hogy lehagyjuk, de még mindig jobb volt ez, mint ott maradni. |
Rápillantott a fekete kancára és nézte, ahogyan az békésen, teljes nyugodtsággal, ellazultan ringatózik a lány alatt. Átvillant az agyán egy emlék, amikor ő is pontosan ilyen harmóniában és derült szívvel lovagolt ki a fekete lovával. Hamar elhessegette ezt a képet, már ettől az alig pár pillanattól megsajdult a szíve.
Vissza pillantott Rose-ra, majd a lány kérdésére egy kissé közömbösen megvonta a vállát.
- Hát megvagyunk... jól kijövünk egymással szerintem - megválogatta a szavait, figyelt arra, hogy mit mondhat el.
- Szerencsére Hayat nem egy szívbajos teremtés, talán még ahhoz sem lenne egy szava sem, ha esetleg egész úton játszanám a kidőlt alkoholista lovast - ezzel nagyjából sikerült is körbeírnia a kancát, ami a fajtáját tekintve hatalmas bóknak is számíthatott. Nem is igazán jutott eszébe más, amivel fenntarthatná a beszélgetést.
Nem olyan sok idő elteltével gallyak reccsentek a fák között, csörögtek a lehullott levelek, majd néhány pillanat múlva egy életéért rohanó nyúl rohant át az úton, nyomában egy lompos farkú rókával. |
- Hát, remélem, ilyen is marad - mondtam. Bár én lehet, hogy nem bántam volna, ha történik valami izgalmas, és mondjuk kiugrik elénk valami veszélyesebb, mint egy őz, nem voltam benne biztos, hogy ezt Jessamine, illetve Ava és Hayat is hasonló lelkesedéssel fogadta volna.
Ava következő kérdése meglepett. Nem mintha nem beszéltem volna szívesen Jessamine-ről, de valahogy akkor is váratlanul ért ez a kérdés. Talán, mert inkább arra számítottam, hogy Aváról tudok meg többet.
- Igen, jól kijövünk. Szerencsére nem egy nehéz természet, az elején volt csak egy kicsit nehezebb együtt, mert új helyzetekben elég bizonytalan. Én viszont nem, szóval így ő is viszonylag hamar lenyugodott - simogattam emg a kanca nyakát. Az első tereplovaglásunk alkalmával még folyamatosan idegesen nézegetett ide-oda, és többször ijedt meg valamitől, mint nem, most viszont elengedetten és nyugodtan sétált Hayat mellett. - És ti? - néztem rájuk. Látszólag minden rendben volt velük is.
|
Amikor összefutott az istállóban Rose-zal, eleinte még óckodott az ötlettől, hogy lovagoljanak ki együtt, de jobban belegondolva... Hiába vannak már itt régóta, szinte senkivel nem beszélt még két mondatnál többet, tehát ez akár egy remek alkalom is lehetne arra, hogy kicsit növelje ezeknek a mondatoknak a számát. Hayat kíváncsian kukucskált kifelé a bokszból. Hálás volt, hogy ebben a hőségben nem kell kint égetnie magát a nap alatt. A lány kicsit bizonytalanul odalépett a lovához, de amint az belenyomta az orrát a tenyerébe, elmosolyodott. Túl kedves ez a kanca ahhoz, hogy egy csapatot alkossanak. Pár pillanatig még élvezte, ahogyan a ló selymesen puha orra simogatja a tenyerét, majd elindult a nyergesbe. Felaggatott magára mindent: kantárt, lábvédőket, szügyelőt, nyereg az egyik karra, pucoló felszerelések a másik kézbe - a végén már úgy nézett ki, mint egy karácsonyfa, csak istállós kiadásban.
Miután mindketten felszerelték lovaikat, közös megegyezés alapján az erdő felé vették az irányt. Ahogy a lovak ütemesen ringatták őket, az erdőből áradó árnyék és feltételezett hűvösebb levegő szinte igézetként csábította a két lányt. Amint kicsit beljebb értek a Kaniksu fái közé, Ava mélyen beleszippantott a levegőbe. Egyszerűen imádta, ahogyan a tűlevelek erős és a gyenge sár illata valóságos táncot járt az orrában.
- Igen, és most elég békés is - egyetértett azzal, amit Rose mondott. Különös módon neki fel sem tűnt, hogy egészen idáig nem is szóltak egymáshoz. Mondjuk nem is igazán volt erőssége a kommunikáció másokkal, de most úgy tűnt, pontosan ugyanilyen társasága van. Zakatolt az agya, hogy ugyan mit mondhatna, mivel dobhatná fel a rájuk telepedett csendet. Pillantása lassan átvándorolt a mellette bandukoló fekete kancára.
- És egyébként... jól kijöttök a lovaddal? |
Nagyon örültem, hogy Ava beleegyezett, hogy kilovagol velem. Jessamine is lelkesnek tűnt a kilovaglástól, jobban szerette, mint a munkát a díjlovas négyszögben, hiába igyekeztem neki változatossá tenni a feladatokat. Megsimogattam a nyakát, ahogy beléptünk az erdőbe, ahol a hőmérséklet a fák nyújtotta árnyék miatt sokkal elviselhetőbb lett. Oldalra pillantottam Avára, és magamban jót mosolyogtam azon, hogy mennyire ellentétei voltak egymásnak a lovaink, mint a yin-yang jel, fekete és fehér...vagyis perlino.
Ezután a lovakról Avára pillantottam. Nem igazán beszélgettünk sokat, az udvarias köszönéseken és hogy vagy?-okon kívül, szóval annak is örültem, hgoy remélhetőleg lesz lehetőségem közelebbről is megismerni.
- Gyönyörű ez az erdő - jegyeztem meg. Nem akartam rögtön letámadni Ava-t azzal hogy "na, mesélj magadról!", pedig kiváncsi voltam, de ez talán megteszi kezdetnek... |
- Hát jól van - mondtam, majd elköszöntem és elindultam az ellenkező irányba. Vagy két óra is eltelhetett mire visszaértem a szállásra. Lefürödtem, átöltöztem majd lementem az ebédlőbe. Farkas éhes voltam, az izmaim kellemesen fájtak. Lenyugodtam és úgy éreztem újra tiszta a fejem, egy időre. Besétáltam a konyhába. Feltéptem a hűt ajtaját és behajoltam megnézni mi finomat lehetne itt enni. |
Liss
Láttam, hogy elkomorodott, és sejtettem is, hogy miért. Nem véletlenül nem faggattam a témában. Mikor viszont azt kezdte boncolgatni, hogy ami megrémiszti őt, annak kell félnie csak kérdőn, kissé hitetlenkedve felvontam a fél szemöldököm. Ohh igen aranyom, te nem voltál itt Halloweenkor. Bár inkább nem kezdtem el játszani az aggódó, jóságos szamaritánust. Ezt ő tudja. Viszont a felajánlása kissé meglepett, és jól is esett, viszont finom fejrázással utasítottam vissza.
-Nagyon kedves, de már így is megzavartalak az edzésedben. Tudom milyen fontos tud lenni, hogy a megszokott kis világodban maradj ilyenkor, így nem akarlak mégjobban kizökkenteni. Ne aggódj, sokszor jártam már ezt az utvonalat, innen már visszatalálok.-kacsintottam rá kedvesen, ugy indultam el.
-Majd még találkozunk Hunter, mástnem a vacsoránál-néztem még hátra a vállam felett egy kedves mosollyal, ugy intve még neki, majd folytattam tovább a kocogást. Remélem azért ha le is vittem a katonásdival a kedvét, a végére sikerült kissé visszahuznom a hangulatát. |
- Örülök Mélisse Lawson, úgy szintén, igen - nem tetszett, hogy hallotta a végét.
- Örömmel hallom - elszállt a jó kedvem, ezer és ezer gondolat tódult a fejembe. Gyöngyözni kezdett az izzadtság a tarkómon. Ilyen kor szoktam vagy a piába vagy sexbe menekülni mint egy gyáva féreg. És mivel ezek juttattak ide így viselkednem kell. Lehajoltam a táskámért és a hátamra kaptam.
- Nem sok dolog van ami megijeszthet, ami meg megtámad az viselje a következményeket - néztem rá mereven.
- Visszakísérhetlek? - azért még sem vagyok egy moderálatlan tuskó, visszakísérem és folytatom az edzést. Le kell vezetnem. Le kell vezetnem ezt az érzést. |
Liss
Mikor a kezét nyujtotta és bemutatkozott hiába harapta el a végét, én meghallottam, ugy csillant kiváncsi fény a szememben.
-Mélisse Lawson, nagyon örülök.-mutatkoztam be határozott kézfogással. Eddig akárhova mentem, megkaptam, hogy milyen erős a kézfogásom, és hogy biztosan domináns nő vagyok, pedig a legkevésbé sem. Csupán a mászás és a sportok miatt erősebb a szorításom. Persze tudom, kivel mit illik, de ő ne tűnt olyan nebáncsvirágnak, hogy mint egy döglött hallal, ugy kelljen kezet fognom.
-Ezredes?-kérdeztem rá végül hallk, kíváncsi kuncogással, mikor a szemtelenségem eluralkodott az illem felett.
-A DÖGcédulából és az edzés stratégiádból jöttem rá.-pillantottam a fémcédulákra, majd a táskájára.- Édesapám fiatalon szolgált a katonaságnál, és egy ideig az öcsém is annak készült. Bár gondolom meg van az oka, amiért elharapotad, így nem is fogom firtatni.-mosolyogtam rá kedvesen,egyértelműen, kissé magyarázón a csevegésem miatt. Nálam ez magától értetődő dolog, hogy vannak bizonyos dolgok, amiket nem illik firtatni, megvárom, amig el akarják nekem mondani, ha el akarják.
-Most kezdted az erőlétid? Lassan kezd sötétedni.-pillantottam fel a fák lombjai közül beszűrődő halvány fényre, hiszen már hat óra is elmúlt. Bár nem olyannak tűnt, mint aki nagyon félne a sötétben.
|
[68-49] [48-29] [28-9] [8-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
