|
Témaindító hozzászólás
|
2018.09.15. 09:42 - |
 Ahogy felébredt, igencsak délutánra járt már az idő. Túl nehéz volt az egész teste ahhoz, hogy felkeljen, inkább beletemette az arcát a párnájába és aludt tovább. Vagyis csak szeretett volna. A fáradtsága néhány kósza perc múlva el is tűnt. Kipillantott az ablakon. Kezdett tipikusan őszbe borulni az időjárás. Egy nagy sóhajtás kíséretében kitornázta magát az ágyból. Nyújtózott egy hatalmasat, minek végeredményeként bele is rúgta a lábát az ágykeret lábába. Biztos ami biztos alapon magára húzott egy pulóvert. Kicsit beletúrt a hajába, hátha ennyivel elrendezheti, hogy kevésbé legyen kócos. A kollégium lépcsőin lassan lépkedett le, hiszen még mindig húzta össze az álom a szemeit. Kinyitotta az épület ajtaját és még mielőtt kilépett volna a levegőre, egy óriási panaszos sóhaj kíséretében realizálta, hogy olyannyira őszies időket járunk már, hogy az úton kövér esőcseppek foltoznak. Felhúzta a fejére a pulóver kapucniját és futólépésben megindult az istálló felé. Szerencséjére még nem kezdett rá az esőzés úgy igazán. Biztos behordták már a lovakat is. És valóban. Amint feltárta az istálló ajtaját, a nyugodt szénaropogtatás kellemes hangja kezdte el simogatni füleit. De valójában miért is jött ide? Az egy dolog, hogy Akel mindenkit arra kért, hogy délután itt találkozzanak, de... Ő még nem állt erre készen. |
[65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
| {Ava}
Szerencsére a kételyek hamar el is oszlottak: a fák lombjai között lassan körvonalazódni látszott egy nagy piros valami. - Az nem az istálló tető? - kérdezte Ava, miközben a körvonalak felé mutatott. Rose arcára mintha megkünnyebbülés ült volna ki, Ava is mosolygott. Úgy tűnt, valós volt a feltételezés, a lovak pedig kényelmes vágtában tették meg a hátralevő utat. Amint kiértek az erdőből, ügetésbe, majd lépésre lassítottak. Amíg elérték az istállót, Hayat és Jessamine nagyjából már meg is száradt. Ava az ajtóban leugrott a mozgásban lévő kancáról, aki pár lépés múlva meg is állt. - Nem is tudtam, hogy ilyen jó nyomkereső vagy- Ava vigyorogva fordult Rose felé. Az eddigi aggodalmai és minden más furcsasága mintha elpárolgott volna, ahogyan visszatértek a birtokra. |
Rhia
Úgy tűnt, sikerült ráijesztenie Maurára, pedig egyáltalán nem állt szándékában és nem is közeledett direkt halkan. Valószínűleg a másik lány igencsak elmerült a Cirus körüli teendőkben és ezért nem vette észre, hogy közben bejött még valaki az istállóba.
Figyelmesen hallgatta Maura szavait, közben azon gondolkodva, a kollégium környékén látta-e Rose-t, de nem botlottak egymásba. - Nem tudom, lehet a többiekkel közben kitaláltak valami programot, mindenki eléggé eltűnt, legalábbis amikor kijöttem, nem találkoztam senkivel - válaszolta tűnődve. Igaz, hogy az ő szobája a földszinten volt, többen pedig a felsőbb emeleteken laktak, így aztán ez nem volt túl nyomós érv, ám tény, hogy elég kihalt volt a környék.
Maura látszólag egyáltalán nem ellenezte, hogy velük tartsanak, aminek Rhia őszintén örült. Így lesz alkalma lemozgatni Willow-t, aki valószínűleg szintén jobban érzi majd magát társaságban.
- Igen, szívesen csatlakoznánk, köszi - mosolyodott el. - Szerintem Willow-ban egy duracel veszett el és inkább megkímélném magam attól, hogy holnap reggelre még jobban felpörögjön, mert a mai edzés nem vett ki túl sokat belőle - sóhajtott fel. - Előbb terveztem kijönni hozzá, de aztán minden aprósággal elment az idő, úgyhogy marad az esti program - vont vállat halvány mosollyal. - De legalább nem egyedül, és ennek tényleg nagyon örülök - tette hozzá, hálás mosolyt villantva a másik lányra. - Nyergelek és mehetünk is. Igyekszem, de ez a kisasszony együttműködésén is múlik - pillantott a sötétpej kanca boksza felé, akinek csillaggal díszített feje most is jól látszott a bokszajtó fölött. Éber tekintettel figyelte lovasát, aki sietve elindult a nyerges felé, hogy előhozza a szerszámokat.
A felszereléssel visszatérve Rhia a folyosón lévő kikötőnél pakolt le, aztán belépett a holsteini bokszába, hogy kivezesse a lovat. Úgy gondolta, ha a folyosóról Willow jobban rálát Mauráékra, nyugton marad és nem fog folyton kíváncsian forgolódni, ha valami zajt hall. A kanca nagy lendülettel indult kifelé, miután sikerült rátennie a vezetőszárat, de sikerült viszonylag könnyen kikötnie. Willow, meglátva a már harci díszbe öltöztetett Cirust, üdvözlésképp halkan odanyihogott a másik lónak, amit Rhia megmosolygott. Úgy vette észre, ők ketten elég jól kijönnek egymással, amennyire ismerte Maura lovát, kicsit még egyéniségre is hasonlítottak. Meg persze csoportos edzéseken is gyakran dolgoztak együtt, így aztán nemvolt meglepő a patások ismeretsége, a lány remélte, ez majd kint, a terepen is jó hatással lesz rájuk.
- Van konkrét terved, hogy milyen útvonalon menjünk? - Kérdezte kíváncsian Maurától átpillantva Willow háta felett, miközben a nyergeléssel foglalatoskodott. A kanca mocorgott egy kissé, de ez semmi nem volt ahhoz képest, amit néha művelni szokott. Látta rajta, hogy éberen hegyezi a fülét, de úgy tűnt, nem igazán furcsálta, hogy az esti órákban mennek egy kis kirándulásra. Rhia szentül hitte, hogy drága lova az a típus, aki még hajnalban is szívesen megy bármerre. Ezt viszont egyelőre nem akarta letesztelni.
Viszonylag gyorsan elkészült Willow nyergelésével, aztán Maurához fordult. - Ha ti is készen vagytok, akkor mehetünk - indítványozta és amennyiben a másik lány rábólintott, elindult az istállóudvar felé. Közben azon agyalt, hogy Akel mennyire lesz boldog, ha esetleg észreveszi, hogy ők most mennek ki terepre. Bár az utóbbi időben titokzatos vezetőjük nem intette már úgy őket, mint a támadás utáni első időkben. Soha sem lehetett tudni, hol bukkan így fel, így Rhia semmit nem tartott kizártnak.
Az istállóudvaron Rhia még egyszer ellenőrizte a hevedert és a kengyeleket, feltette magával hozott kobakját, aztán végül nyeregbe szállt, próbálva egy helyben tartani az izgatottan mocorgó Willow-t. |
Rhiának :3
 A nyerget Cirus hátára igazítva egy pillanatra megállt a mozdulatban. Elgondolkodott azon, vajon mennyire lehet életellenes éjszaka kódorogni a környéken? Nem a herélt megbízhatóságában kételkedett, hanem abban, hogy le tudna hagyni egy olyan pokolszökevényt, mint, aki nem is olyan rég portyázott a lovarda területén. Azóta keveset járt ki éjszaka. Nem terepre...Ha valami a kocsijában felejtődött, az ott is maradt. Legalábbis az első pár hónap így folyt le. Más esetben beszarinak tartaná magát, de most engedékeny volt. Még az íjamat se hoztam el...Végülis minek az? Fogpiszkálónak talán jó lesz neki, miután megevett minket. Maga se tudta pontisan, miért maradt ott. Talán azért, mert szereti végigcsinálni azt, amit elkezdett? Cirus miatt? A hirtelen felszínre törő bajtársias érzelmek a ludasak? Ki tudja?
Hosszas gondolkozás után megrázva magát, folytatta a nyergelést. Hülyén érezte magát, nem szerette, ha a félelmei tudatára kapaszkodnak. Ha irányítják... Különben is: hónapok teltek el azóta. Nagyon kéne gyűlölni engem odafent ahhoz, hogy megáldjanak pont most egy pokolkutyával. Elméjébe villant, hogy a Farkasok szövetségében is pont a nőket és a gyerekeket támadta a rém, mindig akkor és ott, amikor és ahol arra a legkevésbé se számítottak. Az már csak hab volt a tortán, hogy tudomása szerint a film valós történeten alapszik...egy kis Hollywooddal nyakonöntve, de a szörny, akkor is szörny marad. Az egyre vadabb gondolatait dúdolással igyekezett elterelni. Ivan Torrent egyik nagyzenekari műve volt, melyet általában akkor hallgatott, mikor úgy érezte oly gyenge- lelkileg és ebből adódóan testileg is - akár a csibék napsárga pihéje. A taktika valamelyest bevált, de kegyetlen árat kellett fizetnie: sunyin fülébe mászott a dallam és képtelen volt kikergetni onnan.
Amíg a heveder meghúzásával bíbelődött, ismerős hang szólalt meg a háta mögül. A gondolataiba mélyedve meg sem hallotta, hogy mögé ért R...Anyám, még mindig nem tudom megkülönböztetni őket! Remélem a szövegkörnyezetből kiderül. Kicsit kellemetlenül érezte magát amiatt, hogy nem köszönt neki, de észre se vette a lányt.
-Sziaa-perdült meg, széles mosollyal az arcán, majd a boksz ajtajára könyökölt. Egy lehelletnyi időre átsuhantak elméjén a sötét gondolatok, hogy jó messzire zarándokoljanak, agytekervényei egyik távoli zugába- úgy beszéltük, hogy még napnyugta előtt kilovaglunk, de egy picit elkéstem. Szerintem megunta a várkozást és felment a koleszba- szegény Rose...igazán írhattam volna neki...- Viszont én már teljesen beleéltem magam, így úgy döntöttem, hogy kettecskén meghódítjuk az erdőt. Te is hasonló ötlettől vezérelve látogattad meg a patásod? Lenne kedved csatlakozni?-csillantak fel felemás szemei. |
Az "aranyos" jelzőt meghallva kissé meglepve kuncogtam. Ezt sem mondta még a pocsék akcentusomra senki.
- Hát, mondhatjuk. Habár azért kellett egy kis idő hozzá. Habár Madrid és Párizs is ugyan úgy egy élettel teli, pörgős város, még is, teljesen másvilág a kettő. Madrid inkább hasonlít egy színekkel teli, hatalmas játszótérre számomra, míg Párizs sokkal... előkelőbb talán? Nem is tudom, hogy fogalmazzak. - feleltem mosolyogva, és boldogan emlékeztem vissza a spanyol város minden szépségére. A közvetlen emberek, a folyamatos pörgés, na meg a rengeteg, csodás, éjszakai fény... ezer évig tudnám sorolni. Persze, Párizs is egy csodás hely. Imádtam, hogy mindenhol művészekbe bukkanhattam, és ott sem nagyon volt rá példa, hogy az utcán ne szóljon valamilyen zene, és ne legyen mindenhol valamilyen fényjáték.
- Ne érts félre, mind a két helyet imádtam. De az emberek és a kúltúra... Nagyon eltér. Ez volt talán csak, amit nehezen szoktam meg. Viszont igen, gyorsan elkapott végül mind a két helyen a "hazaértem feeling". - vigyorodtam el halványan.
- Itt? hmm... Itt nehezebben. Habár a lovak közelsége sokat dobott a dolgon. Viszont itt senkit nem ismertem. Persze, váltottam egy-két szót másokkal, de így sem túlzottan vagyok még azt hiszem a csapat tagja... - feleltem esetlenül.
- Na meg, az is sokban rá játszik, hogy Reina, nevéhez híven nem adja könnyen magát. Habár mostmár egész jóban vagyunk, és jó részt kiismertem, de a mai napig tud meglepetéseket okozni nekem. Na meg, nem az az alkat, aki könnyedén bízik, vagy barátkozik. Sok harcunk volt, ha fogalmazhatok így. - Na igen. Mikor elősször mutatták meg nekem Reina-t, az után, hogy mennyire gyönyörű is, az első gondolatom az volt, hogy egy igazi harcias, vad kanca. Tökéletesen eltudtam képzelni a spanyol pusztákon, vagy a kanyonokban rejtőző valamelyik ménes élén. Habár igaz, hogy már nem nagyon vannak.
Ezután a reakciója a csodás nem alvásomra megmosolyogtatott.
Amint elkezdte mesélni, honnét is jött, kissé felcsillantak a szemeim.
- A Napa völgy? Még csak képeket láttam róla, de gyönyörű lehet. Bakancs listás hely, amit még egyszer meg kell néznem. Tényleg olyan csodás, mint ahogy "hírdetik"? - kérdeztem rá.
- Nem terveztem már túlzottan aludni, így ha tényleg nem probléma, szívesen elfogadom a meghívást. Nagyon is jól hangzik. - feleltem megörülve a felajánlásnak.
- Még én se nagyon tudtam elkóborolni a környéken. Mindig volt valami, ha más nem, akkor a rossz idő tartott itt minket. De a többiektől néha hallottam el-el szórva, hogy a nem messze lévő erdő egész kellemes. - tettem hozzá. A fák még a szelet is felfognák jó részt, így talán kevésbé is fagynánk meg, mintha bármelyik másik területet vennénk célba.
Miután megbeszéltük, hogy akkor együtt kicsit felfedezzük a területet, mind a ketten neki láttunk készülődni. Gyors kis átvakarászás a patásoknak, még kiélvezve az istállóban uralkodó meleget, majd felszereltük Reinat és Hadest.
Amint ezzel megvoltunk, leellenőrizve, hogy mindenünk meg van, na meg egy utolsó pillantás a hevederre, és nyeregbe szálltunk, majd az üres ménkarám mellett elhaladva célba vettük az elénk táruló fás területet.
Az elején eléggé csöndben voltunk még. Gondolom, mind a ketten próbáltunk hozzá szokni a kinti hideghez, és felvenni a könnyed lépések ritmusát.
Amint végre beljebb értünk a fák közé, lassan haladva egy kitaposott földes úton, ahol már kevésbé lehetett érezni a csípős időt a fák védelme miatt egy fokkal, kezdtem többet engedni Reinanak újból, és jobban rábíztam az irányítást.
- Mellesleg, csak kíváncsiságból, már ha publikus... hogy keveredtél te is Hidden Hil istállójába? - fordultam vissza Craig felé, megtörve a csendet, majd miközben a válaszát vártam, boldogan hallgattam a két hátas nyugodt lépéseit. Minden szinte tökéletesen nyugodt volt. Még Reina is kezdte magát egész hamar elengedni, és kivételesen nem akart még a szélre is haragudni. |
Rhia
Körülbelül fél órát töltött azzal még a benti jó melegben, hogy eldöntse, mibe is akar még belevágni. Volt elég sok ötlete, de arról nem sok fogalma volt, hogy mivel végezne, mire besötétedik. Végül úgy döntött, abból még nem lehet baj, ha a lóápolásba belekezd, ha Willow nem szórakozik túl sokat és időben végeznek, akkor lesz idejük még kilovagolni is.
Az egész onnan indult, hogy a reggeli edzésen a kancának több, mint elég energiája volt, így már akkor elhatározta, hogy délutánra még beiktat egy kis lovaglást. Utána viszont elég hamar elment az idő azzal, hogy a többiekkel bandáztak, úgyhogy ez elég sokáig meghiúsulni látszott. Viszont tudta, ha nem mozgatja le a lovat, holnap annak még érezhetőbb következményei lesznek és ő sem igazán tagadta, hogy már jól esne neki egy kiadós terep. Bár az igazat megvallva az első halloweenkor történt incidens óta keésbé szeretett egyedül lovagolni, és itt nem arról volt szó, hogy valaki fél-e az ismertlen eredetű lényektől, sokkal inkább arról, hogy a nem túl feltűnő, ám csinos heg a karján elég szembetűnő elékeztető volt arról, mi is történt és semmi kedve nem volt emgismételni ezt sem egyedül, sem csapatban.
Végül jó melegen felöltözött, magához vette a kobakját és elhagyta a kollégiumot. Hamar átért az istállóhoz, ami viszonylag csendes volt, a lovak kíváncsian néztek ki rá a fokszajtók felett. Willow fejét is hamar kiszúrta a kukucskálók között, ahogy az ápolófelszereléséért ment, elhaladtában megsimogatta a kanca homlokát, akin látszott, eléggé felvillanyozta Rhia megjelenése.
Mikor visszaért az ápolódobozzal, belépett a kancához és üdvözlésképp átnyújtott neki egy lócsemegét. Nyugodt, de határozott mozdulatokkal állt neki a sötétpej ló csutakolásának kihasználva, hogy még viszonylag nyugton van.
Már egy ideje foglalatoskodott a kanca körül, amikor hirtelen kiáltás törte meg az istálló viszonylagos csendjét. Lovával szinte egyidőben nézett ki, hogy mi történt, bár onnan, ahonnan állt nem sokat látott, de Maura hangját felismerte. Ahogy azt is szinte biztosra tudta, hogy Rose nincs az istállóban, legalábbis akkor nem látta Jessamine-nél, mikor bejött és azóta sem érkezett senki. Különben Willow már biztos a bokszajtónál lett volna, ha volt bármiféle mozgás, a ló majdnem biztosabban jelzett, mint egy házőrző.
Mikor végzett az ápolással, kilépett a bokszból, nem mozgott sem túl halkan, de szándékosan túl hangosan sem, de semmiképp sem akarta ráhozni a frászt Maurára.
- Szia - köszönt rá, ahogy elhaladt a nyerges felé Cirus boksza mellett -, már itt vagyok egy ideje, de Rose-t nem láttam - mondta, bár sejtette, hogy ezzel túl sokat nem segít Maurának, aki addigra már Cirust nyergelte. - Kimentek még egy kicsit? - Érdeklődött, közben magában elkönyvelte, legalább nem csak neki vannak olyan őrült gondolatai, hogy majdnem teljesen sötétben lovagoljon még egyet. Mellesleg valószínűleg mindketten, illetve mind a négyen jobban jártak volna, ha nem egymagukban mennek ki. Megvárta Maura válaszát, aztán indult csak tovább a nyerges felé. |
|
Bólogattam, én is örültem, hogy összefutottunk. Nem szándékosan kerültem mindenkit, igazából csak valóban szerettem volna összeszokni a lovammal mielőtt mindenki elkezdi rámzúdítani a sok információt magáról. Ez azonban nem zárja ki azt sem, hogy össze-összefutok bárkivel. Örülök, ha valaki leszólit, szívesen megismerkedek bárkivel, de társaságot most nem nagyon keresek.
- Tényleg nem azért mondtam, aranyos nagyon, csak számomra szokatlan. Nagyon vagány, hogy gyakorlatilag két otthonod van, mindenhol sikerül elsőre elkapni a hazaértem feelinget? Itt sikerült? - érdeklődtem. IGazából nem csodálkoztam, hogy nekem még honvágyam van, soha nem szerettem a kötözködéseket. Mire megszokna az ember egy helyet, amit otthonának nevezhet költöznie kell.
Oldalra fordulva megböködtem Des orrát, mire fújtatva elfordult és csapott egyet a farkával nemtetszése jeléül. Világot látni szeretek, de ahhoz, hogy otthonomnak nevezzek egy helyet számomra azért hosszabb idő kell.
- Nem vagy kispályás akkor. Én sokkal inkább korán kelő vagyok, mint éjjeli bagoly. Durva, nem tudom, hogy tudsz így létezni. - nevettem fel. Soha nem tudtam sokáig dorbézolni, a bulik sem tartoztak annyira a kedvenceim közé, de azért mindegyiken ott voltam, amit a környékben szerveztek.
- Én ízig vérig Sacramento-i lakos vagyok. Anyával később a Napa völgy egyik borászatába költöztünk, az új férjéhez. - magyaráztam kissé talán esetlenül. - Igazából arra gondoltam, hogy elmennék sétálni, Des is biztosan örülne neki, de fogalmam sincs, hogy merre lehet itt igazán jó helyeket találni. Te még csak eztán mész aludni, vagy velünk tartasz egy reggeli frissítő sétára? - érdeklődtem mosolyogva. Bár odakint fikabefagyasztó hideg volt, mégis most jól esett volna egy kis céltalan kóborlás. |
Reakcióját az "új fiú"-ra megmosolyogtam. Tökéletesen látszott rajta, hogy neki sem a legkedvencebb szerepköre.
- Nos, akkor mázlim van, hogy nem mindenki vagyok. Örülök, hogy most össze futottunk - feleltem egy nagyobb mosollyal, mikor tartott egy kis szünetet a mondandójában.
Tekintetét az órájára emelte, és amint újból rám nézett, ezúttal ő jött egy kérdéssel. Kérdésére újabb mosoly jelent meg az arcomon, és pont válaszoltam volna, mikor a még elnem kezdett mondatomat félbe szakította megjegyzésével.
Szavaira elsőnek pislogtam csak párat, majd kezeimmel eltakartam az arcomat egy halk nevetéssel vegyítve.
- Még mindig ennyire halatszódik az akcentusom? - simítottam arrébb az újjaimmal a szemeim elől, hogy rá nézhessek. Kicsit vártam még, majd kezeimet leengedtem, és inkább a két box közötti oszlopnak döltem.
- Nyugi, egyáltalán nem sértett a kérdésed. Csak magamon nevetek. Lassan fél éve vagyok itt, és még mindig nem sikerült eléggé javítanom a beszédemen. - feleltem egy sóhajjal. " Persze, nem mintha túl sokat beszéltem volna ez idő alatt. " jegyeztem meg magamban.
- Mellesleg, hogy válaszoljak is a kérdésedre... Spanyolországban születtem, és éltem jó ideig, majd haza költöztem a családommal Franciaországba, így a kettő egy kissé keveredik, mikor egy harmadik nyelven kell beszélnem... - feleltem félig-meddig a saját kis bénázásomon szórakozva.
- Bocsi, ha túlzottan kihalatszódik néha. - tettem hozzá egy mosollyal - A másik kérdésedre pedig annyit válaszolnék, hogy még le sem feküdtem... Eléggé éjszakai bagoly vagyok, mintsem egy koránkelő pacsirta, és erre pedig a mai gyönyörű telihold csak rá tetézik... - rántottam meg a vállaimat egy mosollyal.
- Na, és te? Merről keveredtél ide? - passzoltam vissza a kérdést elrugaszkodva az oszloptól, és a Reina boxa melleti kis dobozban kezdtem közbe kotorászni egy vakaró és egy kefe után kutatva.
- Mellesleg, ha már ilyen korán fent vagytok, mi a tervetek a mai napra? - egyenesedtem vissza ki diadalittasan a kezeimben a keresett tárgyakkal, és még bónuszként egy patakaparóval is. - Betámadjátok a pályát egy kis edzéssel? - néztem feléjük mosolyogva, majd beléptem Reina mellé, és a választ hallgatva neki láttam a vakaróval átdolgozni a kanca szörzetét, aki közben sikeresen kikunyerált egy újabb karika répát. |
Mosolyogva néztem a hang irányába. Drámaian meghajoltam olyan komornyikosan, majd felegyenesedve rápillantottam a jövevényre. – Helló, nos örülök, hogy meglepetést tudtam okozni. És egyébként nem zavarsz, csak Desnek meséltem arról, hogy mennyire jól érezte volna magát nálunk, ha hamarabb találkoztunk volna, mint ahogy ide került. Szóóóóval, ki a te lovad? – érdeklődtem a hátasára nézve, miközben Des lelógó alsó ajkát birizgáltam. Örültem, hogy nincs befeszülve, nem tekint fenyegetésnek. Nem akartam volna kibújni a munka alól akkor sem, pusztán tudom, hogy jóval nehezebb elnyerni egy bizalmatlan ember kegyeit is, mint egy még bizakodóét. saját tapasztalat, khm khm. Némán figyeltem kettejük kapcsolatát, azt kellett mondjam, hogy nagyon is összeillenek. A harmónia sokkal feltűnőbb volt közöttük, mint az, hogy a ló sörénye igazából mennyire hasonlít a gazdájáéhoz. Mikor újra felém fordult megráztam a fejem, mintegy félresöpörve eddigi gondolataimat.
- Nos Menga, örvendek, én Craig vagyok, éééés igen, én vagyok az új fiú. – fújtam nagyon egy vállrándítás kíséretében. – Nem terveztem az első pár nap mindenkit megismerni. Szerettem volna Dessel összhangba kerülni, mielőtt elkezdem megjegyezni mindenki nevét, hobbiját és kedvenc zenéjét, de örülök, hogy összesodort minket a sors. – Rápillantottam az órámra. – Egyébként, hogyhogy már fent vagy? Még nem találkoztam hasonló korai madárral, mióta itt vagyok. – érdeklődtem kedvesen. - Bocsáss meg, szavad ne feledd, de olyan fura a beszédstílusod, mármint ne sértődj meg, érdekes. Honnan származol? – érdeklődtem remélve, hogy nem sértem meg a kérdésemmel. |
Oh, ezek a csodás álmatlan éjszakák! Ha telihold van, az azt jelenti, hogy Menga semmit nem fog aludni... és hogy ennek mindig így kell lennie! Nem lehet igaz.
Egyszerűen minden egyes teliholdnál, mintha csak valami vérfarkas... vagy inkább vérróka lennék, egyszerűen felpörgök, és köröket tudnék futni, sőt, akár egy kiadós, kengyelnélküli edzéshez is meg tud jönni a kedvem úgy éjfél tájt... Sose tesz jót nekem, ha telihold van!
Miután ezt az éjszakát is a plafon bámulását megunva rajzolással, olvasással, és sorozatozással ütöttem el, rá kellett jönnöm, hogy a nap kezd fel jönni, de én továbbra se lennék képes elaludni. Bár felesleges lett volna, elvégre csak pár óra, és már mindenki más is kelt volna fel.
A csillagok még egész jól látszódtak, de a nap már kezdte el venni előlük a rivaldafényt, mikor úgy döntöttem, hogy a szobában való fentrengés helyett gyorsan felöltöztem magamra kapva a lovaglónadrágom, a kedvenc csizmám, egy bíborszín pulóvert és a fekete mellényemet, aminek a zsebébe egy jó adag répa karikát raktam, és pillanatok alatt eltüntettem egy bögre kávét.
Amint elkészülődtem, a lehető leghalkabban kiosontam a szobámból, nehogy fel keltsek bárkit is, majd ugyan ilyen halkan el is hagytam a kollégiumot. Kint alapjáraton nem volt túl nagy hideg, de jó idősem. Az az igazi, kellemes őszi idő lett volna... viszont mind ezt az egyre közeledő telet igérő, szél elég hideggé tette, hogy pillanatok alatt felkapjam magamra a kapucnimat, és a kezeimet zsebre vágjam kesztyű hiányában, amíg el nem értem az istállóhoz.
Ahogy a kinti borzalom elől sikerült bevetődnöm az istálló ajtaja mögött váró kellemes melegbe, kiszabadítottam a kezeimet, majd épp a kapucnimat dobtam hátra, mikor nagy meglepetésemre egy férfi hangja csapta meg a füleimet.
Az alváshiánytól kissé lökött fejem egyből elkezdett gondolkodni, hogy vajon milyen lótolvajra sikerült akadnom, aki ilyenkor próbálja az egyik csődört, vagy heréltet magához édesgetni, de persze párpillanat múlva, amint végig futott ez az agyamban, emlékeztettem magamat, hogy jó pár férfi van még jelen a birtokon.
Ahogy halkan beljebb indultam az istálló folyosóján, egyre tisztábban hallottam, ahogy valaki nagy eséllyel az otthonáról bárándozva mesél, majd nem kellett több, és meg is pillantottam egy fekete hajkoronát egy gyönyörű ló mellett, nem is olyan messze az én gráciám boxától.
- Helló... - szólaltam meg kis hezitálás után, viszonylag halkan, hogy nehogy megijesszem vissza rántva őt a valóságba.
- Nem számítottam rá, hogy ilyenkor fogok össze futni valakivel... - tettem hozzá egy félmosollyal, mikor az ismeretlen felém nézett.
- Bocsi, ha megzavartalak... De én is pont az egyik patáshoz jöttem.- sétáltam tovább, majd a tőlök eggyel arrébb lévő boxnál álltam meg, ahol Reina egy nagyobb höhögéssel fogadott, amint észre vette, hogy megjöttem. A kanca még nem bízott meg bennem tökéletesen, de a három hónap alatt, amit vele töltöttem, nagyon is sokat javult a kapcsolatunk, és úgy tűnt, el fogadott már, mint társa.
- Szerbusz, baba... -
Fejét átrakva a box ajtó felett mindent mellőzve azonnal a zsebemet kezdte el csipkedni, hisz érezte a répa illatát, én pedig egy nagyobb mosoly után meg is szántam pár karikával.
Pár pillanat után újból eszembe jutott, hogy nem vagyunk egyedül, és vissza fordultam a fiú felé.
- Mellesleg, Menga vagyok... - mondtam, és tekintetemmel gyorsan végig mértem.
- Nem láttalak még itt... - gondolkodtam hangosan - te jöttél a napokban, ugye? - mosolyodtam el. Hogy én mennyire nem szerettem a legújabbnak lenni! Annyi idegen ember... Nem mintha a három hónap alatt Alisen, és Hunteren kívül bárki mással váltottam volna egy szót is...
Na meg mennyit szenvedtem, mikor még nem tudtam, mi merre van... |
Craig
Útáltam én lenni az új fiú, de hát most ez van, ezt kell szeressem. Nem olyan rég érkeztem, pontosan két napja, de még ki sem dugtam az orromat a szobámból csak annyira, hogy megismerjem Des-t. Igazából már korán reggel nála kezdtem a napot, még azelőtt, hogy mindenki más felébredt volna. Általában ilyenkor volt az, hogy próbáltam megkedveltetni magam az új lovammal, aki bár bizalmatlan volt, soha nem volt egyetlen rossz mozdulata sem. Arra rájöttem, hogy a vizet nem annyira élvezi, de ha komolyan versenyezni akarunk ezen dolgoznunk is kell. Addig azonban nem akkora probléma. Láttam, hogy Hades milyen gyönyörű. Tényleg szemet kápráztató a fekete szőrével, érdekes pöttyös mintázatával és hatalmas lámpásával, de a kék szemei teszik igazán gyönyörűvé. És az a helyzet, hogy tudja is magáról. Vastagon öltözve léptem ki a kollégium ajtaján ismételten korán reggel, majd egyenesen az istállóba vettem az irányt. Reggel még cidri van, legalábbis az elmúlt pár napban ilyen idő volt, de délutánra azért jobb idő szokott lenni, így a pulóveremre csak egy terepszínű mellényt húztam.
Az istállóba érve Des dugta ki a fejét az ajtón. – Helló, Fiú! – köszöntöttem egy kellemes fülvakargatás kíséretében. – Igen, hoztam neked nasit, ne szedd le rólam a kabátot, te mohó. – dorgáltam meg a kabátom cipzárjával játszó lovat. Elővettem a zsebemből az almát, majd felkínálva neki élvezettel hallgattam, ahogy ropogtat. – Tudod élvezted volna az otthoni levegőt is. Imádtál volna a szőlősben vágtázni a többi lóval. Bármelyiket megverted volna a szépségeddel, az összes kanca utánad epekedett volna. Igazán hazavinnélek, de ez most még nem lehetséges. Talán egyszer. – magyaráztam elmélázva a lónak. Igazából baromira honvágyam volt, hiányzott az öcsém, az anyám és még Marcus is. Hiányzott, hogy korán reggel a szőlőtőkék között lovagoljak, vagy csak fussak egyet a kitaposott utakon. |
Alis és Menga folyt köv.: körkarám |
|
Jaaaj, kellett neked kedvesnek lenni és útbaigazítani a csávót! Ha annyi pénzem lenne, ahányszor elkéstem helyekről, már akkora lovardám lenne, mint Hidden Hill! Rohant el sebesen a parkoló mellett, ahol új alakokat pillantott meg...pontosabban egyet, a másik Ava volt, ha felemás szemei nem csapták be. Oké, azt majd elrendezed, én megyek, mert Rose ki fog nyírni, teljesen jogosan. Legalábbis erre gyanakodott, ugyanis még nem nagyon beszélt soha a lánnyal. Komolyabb interakciójuk Halloweenkor volt csak, mikor közös erővel próbálták Avát kirángatni szobájából és még ott se nagyon diskuráltak. ( Már megint az a retkes Halloween! ) Meg is lepődött a közös program miatt, de az nem volt kérdés, hogy örült neki. Alig ismeri az ittenieket és ha itt marad, akkor muszáj egy összezáró csapatot alkotniuk, na meg barátkozni...El kéne egy időre engednem ezt a témát...
Az istállóba berontva magára vonta az összes ló figyelmét, meglepetten, szénával a szájukban kukucskáltak ki...Szóval már az esti etetés is megesett...Nagyon, nagyon elkéstem. Gyorsan körbenézett, de Roset sehol sem találta. Lehet a nyergesben van? Vagy Jessamine bokszánál?
-Roseee! Itt vagy?-kiáltotta el magát. Ez a leggyorsabb módja annak, hogy előkerítsen valakit, nem akart nekiállni kincskeresőset játszani, mert a végén sosem fog elkészülni és rá kell várni, mint mindig... A lovak szeppent tekintete között megtalálta Cirusét is, s nagy slunggal már a bokszánál is termett. Felkapta a pucolós dobozát, a kötőféket, már nyitotta is az ajtót.
-Szia, te kis óriás, van kedved kirándulni?-lépett be a bokszba, nagy ölelést adva a heréltnek. Cirust ismerve, tudta, nem is kérdés, hogy őfelsége kinyújtóztatná picit elgémberedett tagjait egy hosszú vágtaszakaszon. Bár nem volt felmenői közt telivér, maura néha úgy érezte, hogy egy hannoveri bőrbe bújt versenylóval van dolga, amit egyáltalán nem bánt. Szerette Cirus virtusát.
Pucolás után már rohant is a szerszámokért, csomózott kötőfékét nyakába akasztva nyergelte a lovat, nem akart felesleges totojázással elpazarolni egy csomó időt. Johh már mindjárt készen vagyok, szerencsére még nincs sötét...
|
Mosolyogva hallgattam. Hasonlóképp álltam hozzá ehhez a szituácóhoz, én azonban rettegtem, hogy kudarcot fogok vallani. Hogy nem fog sikerülni mondjuk egy problémásabb ló bizalmát elnyernem. Erre kaptam egy közepesen kezelhető lovat, aki már az első nap valamiféle törékeny bizalommal reagált a közelségemre. Azóta pedig rengeteget fejlődtünk. - hasonlóképp voltam én is. Én azért féltem attól, hogy nem fog menni. Negró előtt nem sok problémás lóval volt dolgom. - méláztam, de nem engedtem el a fülem mellett halkabban elmormolt mondatát sem. - Igen, sajnos az emberekbe rengeteg gonoszság szorult. - sóhajtottam fel. Rengeteget piszkáltak engem is, míg a családom nem engedhetett meg magának minden második nam egy új cipőt vagy táskát. Már a gyerekek is rendkívül kegyetlenek egymással, ez sajnos tény és a helyzet csak egyre rosszabb lesz, ahogy egyre több generáció születik erre a világra.
- Valóban. Eltelt egy kis idő azóta, hogy ide kerültem. Hiányoznak is az otthoniak rendesen. - mosolyogtam rá, miközben igyekeztem a torkomat folytogató gombócot lenyelni. Azóta nem ölteltem meg apát, nem volt egyetlen egy aprócska koki sem, amit ő adott, semmi. Itt gyakorlatilag kézfogáson és beszélgetésen kívül nem sok minden történik köztünk. Még senkivel sem kerültem olyan jó barátságba, hogy meg is ölelgessen. Holott az őszintét megvallva nagyon szükségem lenne rá. - Majd meglátjuk, hogyan alakul az elkövetkező pár hónap. Haza lehet-e majd látogatni. - vontam meg végül a vállam. Reméltem, hogy azért nem leszünk végig ide zárva míg meg nem halunk valami gusztustalan szörnyeteg által. |
Arcomon egy mosollyal hallgattam csöndben, ahogy a szülőföldemről áradozik, és az általános iskolai korából mesél.
- Igen, az andalúz az egyik legmesésebb ló. Nem is lenne rossz, ha pont egy ilyen gyönyörűséget kapnék kézhez. - feleltem elmerengve, majd vissza tértem a valóságba, és tovább hallgattam szavait.
Jó volt hallani, hogy nem csak én billegtem két ország között.
Kérdésére kissé elgondolkodtam az egyik gerendára meredve.
- Igazából én magam sem tudom. Persze, picit tartok a dologtól, elvégre semmit nem tudok, hogy milyen lesz... De kifejezetten félni nem félek. Hiszem, hogy nincs rossz ló, így pedig úgy érzem, akármennyi időbe is fog telni, de valahogy megtalálom majd vele a közös hangot. - feleltem egy féloldalas mosollyal, kezeimmel átkarolva magamat.
- A lovakkal még mindig egyszerűbb, mint az emberekkel... - tettem hozzá egy fokkal halkabban, majd egy újabb mosollyal, miközben tovább hallgattam, és a felém nyújtózó fejet figyeltem, ami egy kis idő után csalódottan fel is adta a próbálkozást.
Szavait hallva, ahogy leírta a közösséget, kissé megnyugodtam.
Habár általában valami miatt mindig is a fiúkkal jöttem ki jobban, az elmondása alapján csak nem lesz baj, és reméltem is, hogy ez így lesz.
- Akkor már itt vagy egy kis ideje. Remélem sikerül megismernem a többieket is mihamarabb... - feleltem, majd közbe eszembe jutott, hogy eredetileg a pályára terveztek menni, én pedig szépen eltereltem a figyelmüket. |
- Óóóó Spanyolország biztosan csodálatos lehet, minden vágyam egyszer eljutni oda. Annyira gyönyörűek az ottani lovak, az andalúzok annyira csodálatosak. Annó, általánosban volt egy levelezőtársam, aki spanyol volt. A cserediák programon is részt kellett volna vegyünk, de én sajnos akkor pont lebetegedtem. - sóhajtottam. Franciaországban már jártam a nagyapámmal, de Spanyolország tényleg a top 5 álmom. - Nos igazából én is elég hasonlóan kevert gyermek vagyok, bár közel sem annyira érdekes az összetételem, mint a tiéd. Édesanyám ír, míg édesapám angol. Nem mondanám, hogy tudok másfajta rokonságról, szóval a szülőhelyem Írország, de amúgy szintén kettős állampolgár vagyok. - mosolyogtam rá, majd Negro bajszát kezdtem piszkálni. - Nem félsz attól, hogy más választ neked lovat? Társat egy életre? Áááá elég rossz ő, már rengeteget oldódott. NAgyon bizalmatlan volt, de mostmár idegenekkel is oldottabban viselkedik. - simogattam meg az én gyönyörűséges hátasomat.
Negro éppen Menga felé nyújtogatta a nyakát, mint aki nagyon meg akarja kóstolni a pólóját, de végül, amikor rájött, hogy nem fogja elérni inkább visszament szénázni. - Hú, hát igazából ősszel érkeztem, Halloween előtt pár héttel, az volt az első közös banzájunk. Igazából mindenki nagyon kedves és aranyos. Az itteni dolgozókat leginkább akkor tudod megtalálni, ha nem keresed őket. Ha pedig valami kérdésed van, ami nagyon fontos, akkor az ügyeletes és legrégebb óta itt lakó Ava tud neked segíteni. Lány többség van, tehát a szeszélyekre készülj fel, olyan ez néha mint a női iszapbírkózás. - nevettem fel. - Igazából jó közösség, máris vannak erősebb barátságok és kevésbé erősek, de ennek ellenére nem néznek ki senkit. - magyaráztam elmélyülten. |
Amíg elértünk az istállóig, Alis megmutatott pár épületet menetközben, és adott egy-két tippet. A maradék pár percben pedig beszélgettünk.
- Kettős állampolgár vagyok. Spanyol és Francia. A szüleim és a bátyám is Francia, illetve az utóbbi pár évben Párizsban laktunk, de eredetileg spanyolnak számítok. Kicsit nyakatekert a dolog. -feleltem egy félmosollyal.
- Te merről jöttél? - ismételtem el a kérdését.
Miután beértünk az istállóba, és neki láttam bámészkodni, személyes túra vezetőm neki látott némelyik patás szépséget bemutatni a gazdáik nevével együtt,
amíg el nem jutottunk az ő hátasához. Negro. Aranyosnak tartottam a név választást.
Mikor Alis feltette az újabb kérdését, kissé elgondolkodtam.
- Még nem gondolkodtam ezen. -feleltem. Pretty halála után még nem nagyon tudtam arra gondolni, hogy mi lenne, ha egy másik lóval kéne dolgoznom, még ha
bátyám rá is vett, hogy eljöjjek ide.
- Talán jobban járnék egy bomba biztos hátassal... - feleltem, vissza gondolva a sárga kanca hisztieire.
- De úgy nem lenne benne semmi kihívás - tettem hozzá egy kisebb vigyorral, miközben én is neki támaszkodtam az egyik boxnak.
- Mellesleg, pedig Negro így nagyon bájosnak tűnik. Nem látszik rajta, hogy ilyen lenne. De biztos csak a fülei és az üstöke takarja ez a szarvait - mondtam egy halvány vigyorral.
- Mellesleg, te mióta laksz itt? Milyenek a többiek? - kérdeztem kissé kíváncsian. Kíváncsi voltam, mire is készüljek, hogy a többiek milyenek lehetnek.
Persze, találkoztam már... Hunterrel, azt hiszem igen... és Alissel. Ez pedig nem nagy ismeret egyenlőre. Habár nagyobb létszám, mint amire számítottam így az itt töltött pár órám alatt. |
Mivel Menga beleegyezett, hogy elkísér gyorsan lódultam neki az istállóhoz vezető útnak. Idő közben a hó a szállingózásból már intenzív, ugyanakkor még elviselhető havazás nőtt ki. - És egyébként Menga merről származol? Többen vagyunk Európából is, de amúgy elég vegyes a felhozatal. - vigyorogtam rá, majd oldalra mutattam a parkoló fele. - Arra ott az iroda, de gyakorlatilag alig találni ott a Főnököt, akkor kerül elő, amikor nem keresed, szóval csak türelem. Viszont, ha találkozol egy Ava nevű lánnyal ő többet tud segíteni neked, hiszen ő van itt legrégebb óta. 99%-unk csak most érkezett. - és már majdnem megölték őket, haha. - Ott a mén karám, arra, ott - mutattam az ellenkező irányba. - a kancákat találod. Velünk szemben itt vannak a pályák és hát itt az istálló. - álltam meg a nagy faajtó előtt, amit gyorsan szét is húztam, majd ahogy beléptünk visszacsuktam, hogy ne hüljön ki a hely. - És hát itt vannak a lakók is. Ott van például Roger, ő Leoni lova, vagy ott van Sierra lova, Glen, mellette pedig Ophile, Liss hátasa. És ő itt Negro, pontosabban Allenegro. - álltam meg az én lovam mellett aki kidugta a fejét a bokszból és elégedetten höhögött jelezve, hogy végre ideértem. - Mesélj arról, hogy milyen lovat is képzeltél el magadnak? Előre szólok a benned élő képhez ne ragaszkodj túlságosan. Én egy szelíd kancát akartam, akit könnyű ellovagolni, ehelyett kaptam ezt a pokolfajzatot, aki minden edzésen letépi a karomat és az első alkalommal majdnem megevett. - mosolyogtam Mengára, miközben nekidőltem az ajtónak |
Mikor a vallamra tette a kezet sohajtottam fel úgy bolintottam finoman.
-Iven tudom....de mivel nincs infuzionk igy nagyon lutei hogy felkelnek e enni és inni a kiszaradas előtt-sohajtottam fel ugy indulva el lassan kifele a taskat olelve, majd akadtam el az otletére.
-Igen...az jó otlet. Két kis szoszostalka egyenlőre pont jó lesz...de az elaoaegelycsomagban van fecskendő is amit hasznalhatunk az itatashoz. Enni meg...valami termeszetesebb felvagottat adhatunk nekik, ketlem hogy nyershus lenne a konyhaban azt maximum a menzarol tudunk korincsalni de...az feltűnő lenne, makd ha kicsit már előre kaptak a picik-mosolyogtam finoman, probalva osszeszedni magam. Nem sok kinden tud levenni a labamrol...talan csak az ha egy allat vagy gyerekkel tortenik valami...de az a foldre tud tenni. Igy sohajtva felSissre mosolyogva indultameg kifele gondolsan de nem szoritva fogva a mellkasomnal a táskát. Jó lesz picim, ne aggodj.
//Folytkov kollegium/ |
- Liss ne aggódj, jó kezekben vannak a kicsik látod - tettem a kezem a vállára. A kicsit tartalmazó táska a mellkasomon pihent. Aggódtam a kicsikért, de igyekeztem erősnek mutatkozni, nagyon reméltem, hogy túlélik.
- Menjünk hozzám a lapért, aztán együtt átkötözzük őket - mosolyodtam el bátorítóan. Láttam, hogy Liss-t nagyon megviseli a dolog. Át éreztem, igyekeztem, hogy ne lepjék el könnyek a szemem. Azzal vigasztaltam magam, hogy legalább már biztonságban vannak és melegben.
- Sőt helyesbítek, könyha és utána a lap. Szerezzünk be nekik egy kis húst - simítottam meg a táskát.
- Két tál sem árt, langyos vízzel és egy ronggyal át kéne őket finoman törölni - sóhajtottam, tiszta sár és vér volt mind 2 kicsi. Így csak nem maradhatnak. |
Mikor leakasztotta Glenrol a táskát én...rajta tartottam. Szerintem a kicsi annyira elkabult hogy nem erzi, eppen mi folyik korulotte. Igy vettem le mindent majd pakoltam el mindent Ophilerol ugy puszilgatva meg az orrat csutakoltam le gyorsan.
-Nagyon jó kislany voltál, buszke vagyok rád-duruzsoltam neki a fule mogott megvakargatva mert tudtam szereti, ugy adva neki az utolsó lehozott darabot a hazi jutalomfalatbol tettem elé is szénát aminek ugyanugy nekifogott. De persze mikor olbevettem a taskanyi rokat hogy megnezzem azert még utoljára megszagolgatta. Szegenykemnek atazott az a vastg kotese...de nem is csoda igazabol.
-Rendben az...nagyon jól fog jönni. Akkor bemegyek hozzád-mosolyogtam kevesen, bár kissé aggodoan Sierrara, ugy csukva vissz az alvó csopsegre a taskat oleltem magamhoz. |
[65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
