|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 08:00 - |
 A fiú lazán nekitámaszkodott a hivalkodó, vörös sportkocsinak, amiből az előbb szállt ki. Kiszedte a fekete gumit a kontyából, hogy újrakösse azt, majd körülnézett. A sápadt napfény megcsillant a háta mögötti tó vizén, előtte pedig nem messze egy karám terült el. A karámban egy pej rabicano arab ácsorgott a karámfánál, teste megfeszült, fülei izgatottan mozogtak előre-hátra. Ahogy Gi rágyújtott egy szál cigire, a mén korzózni kezdett a karám szélénél, jól láthatóan azon dolgozva, hogy lenyűgözze a kancákat. Gi elmosolyodott, és beleszívott a cigijébe. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
 Egyszerűen csak legyintett egyet, mint aki már teljesen el lenne lazulva.
- Nyugi, ezek már akkor tudták, hogy megérkeztél, amikor még csak ráfordultál a bekötő útra- felelte Liam kérdésére, miszerint kell-e szólni valakinek az érkezéséről.
- A többit pedig kaja mellett szívesen elmagyarázom - ezzel fel is kapta a megmaradt poggyászát és a fiú kíséretében célba vették a Kollégiumot.
/folytatás a koliban/ |
{Liam}
Ha kevesebb önuralommal lettem volna megáldva, csípőből rávágtam volna, hogy nem az idő a szeszélyes, de lenyeltem magamban. A nőket nem érteni, szeretni, mondta a nagybátyám. Igazán bölcs ember. Ennek ellenére a köszönömöt még mindig sóvárogta a dobhártyám. Nomeg egy épkézláb magyarázatot arra, hogy pontosan mi is történik. De, mivel a sokadik igyekvésem az áhított válasz kisajtolására is kudarcot vallott, így beértem annyival, hogy ez a lovarda is csak egy átlagos lovarda: tele lóbolondokkal...a bolondokon van a hangsúly. Minden lovas bolond valamilyen formában. Így izgalmas a lovazás. A sikeres lovasok mögött mindig van pár hozzá hasonlóan eldobott sorstárs. Nomeg egy falkányi félcédulás eb-jutott eszembe a kutyákra sandítva.
-A cuccaid egyharmadát felviszem az útbaigazításért cserébe-jelentettem ki, végigfuttatva rajtuk égszín szemeim- nekem is van bőven poggyászom- és, hogy bármilyen ellenkezést elkerüljek, gyorsan felkapva pár táskát, elindultam a kollégium felé határozott léptekkel. A konyha hallatára eszembe jutott, hogy pár száraz zsömlén kívül alig ettem valamit- Tetszik az ötlet. Esetleg mesélhetnél arról, hogy mennek itt a dolgok, mert, mint látod: nem igazán vagyok képben -mosolyodtam el barátságosan-Amúúgy nem kéne mindenek előtt szólni a titkárságon vagy valami efféle helyen, hogy megjöttem? Hogy szokás errefelé?
|
A fiú reakciójára meglepetten felhúzta a szemöldökét. Miért-miért?
-Elég szeszélyes az időjárás ebben a...völgyben, szóval inkább ne áztassa el nekem semmi - Magyarázta meg egyszerűen a dolgot, majd egy távoli csaholásra az égnek emelte a tekintetét.
-És annak se nagyon örülnék, ha valakik "véletlenül" kirántanák a kocsiból és szétmarcangolnák - tette még hozzá, majd ő is a kollégium felé fordult. A hasa felmordult, mire ő kissé zavartan odakapta a kezét.
-Vagy mondjuk esetleg talán először beköltözhetsz a szobádba,aztán felfedezhetjük a konyha kínálatát. |
A lehető legfurább időzítést választottam a költözésre. Pont karácsony előtt hagyni el a családot nem rám vall, de valami hang azt súgta, hogy ne tétlenkedjek. Kissé bűntudatom volt, de de próbáltam reálisan látni a dolgokat. A parancsnok is megnyugtatott, hogy mindenről kezeskedjek, így tegyem, amit jónak látok, szükségem van új cél megtalálásához. Otthon minden ügyemet lezártam, most jó lesz valami újdonság után nézni. Még nem tudom pontosan, mit is akarok kezdeni magammal, de Isten útjai is kifűrkészhetetlenek, talán én is megtalálom a magamét. Lehet, hogy pont ezen az eldugodt is helyen. Végülis hol lehetne a legjobb eltölteni a szeretet ünnepét, mint a havas hegyek között?
Fényes fekete kocsim nyugalmasan gurult végig a fékony hóföde utakon. Néha az elején lévő kis angyal emblémára tekintve mosolyodtam el, majd futtattam végig tekintetem a tükörről lelógó rózsafüzéren mormoltam el egy Köszönömöt. Gyönyörű Rolls Royce volt ez, sose engedhetném meg magamnak. Éppen ezért úgy vigyáztam rá, mint az életemre. Szép táj volt ez, de most nem a gyönyörködés miatt voltam úton. Ugy galolásztam hallkan a kocsiba, mignem elforgatva a kormánykereket kanyarodtam be a komplekszumba, majd foglaltam helyet egy szimpatikus parkolóban. Már állt itt jónéhány járgány, a többséget belepte a hó. Valszeg a lakóké lehet, nemtom. Igy nyújtózkodva ki sohajtottam egy nagyot, majd felvéve az anyósülésen pihenő bélelt farmerdzsekim tekertem nyakamköré a sálat, úgy szálltam ki. A cuccaimat egyenlőre a csomagtartóban hagyom, elősször találnom kéne valakit, aki eligazít.
-Damn...itt aztán nem spóroltak semmivel.-nyögtem fel körbenézve a helyen, legalábbis amit elsőre láttam belőle. Nagyjából kikövetkeztethető, hogy merre kellene indulnom. A lakóépület felé eléggé nagy volt a csend de a láthatóan istálló irányából viszont a hangzavar szűrődött. Igy vonva vállat kaptam be egy dinnyés rágót, majd indultam el a hangok irányába.
*Folyt. köv. istállók* |
{Liam}
A lány reakcióját figyelve rájöttem, hogy a lehető legrosszabb döntés volt tőle bármit is kérni. Mintha azt követeltem volna, hogy pucolja le a trágyás csizmámat...Az a maradék mosoly is lekopott az arcomról szavai hallatára. Értem én, hogy rossz kedve van, de akkor egyszerűen csak vissza kellett volna utasítania, nem bedig pajzsként maga elé tartania hangulatát. Szeretek segíteni az embereknek, de szinte teljesen elmegy tőle a kedvem, mikor nyílvánvalónak veszik, hogy rám lehet mindent aggatni... Sosem volt ínyemre a veszekedés, pláne nem egy ilyen triviális dolgon, így igyekeztem diplomatikus maradni.
-Miért vigyem be a cuccaidat, ha úgyis elmész?-tártam szét karjaim, jobb szemöldökömet felhúzva, néhány lépést a parkolóval szemben lévő épület felé téve.
|
 Úgy nézek én ki, mint valami idegenvezető? Vagy segélyszolgálat? futott át hirtelen benne a gondolat, ahogy a fiú segítséget kért tőle. Néhány pillanatig fontolgatta, mit is válaszoljon, vállalja-e az idegenvezetést, vagy csak egyszerűen küldje be az irodába. Elvégre, ki ő, hogy megtagadja mástól a segítséget? Félretette a flegma picsa stílust és vállat vont.
-Ha felkapod a cuccaidat ÉS az enyéimet is... |
{Liam}
Bár az én hangulatomat teljesen felhőtlenné varázsolták a lovak, a lányról ez egyáltalán nem volt elmondható. Már elsőre is láttam az arcán, hogy nem úszik épp rózsaszín ködben, de arra egy pillanatig sem gondoltam, hogy a kézfogási kísérletem tolakodó lenne... Sután bámultam pár másodpercig jobbomat, majd zsebrevágtam, figyelmem újra az övé volt. Neve hallatára, csak fejbiccentéssel válaszoltam, még mindig a kezemen filozofálva. Kérdésemre csak furcsábban reagált, mintha ez lenne a legváratlanabb kérdés, amit ember valaha feltett neki. Egy darabig azt hittem nem akar egyáltalán válaszolni, bár lehet jobban tette volna, mert képtelen voltam értelmezni. Menekülőben? Hova jöttem én? A helyzet kezdett egyre furább lenni, hirtelen azt sem tudtam mit mondjak vagy tegyek, amivel nem riasztom el Avát. Tekintetemet ismét elragadta a fekete és a fakó, amíg a következő lépésemen gondolkodtam...Úgy döntöttem nem faggatom azügyben, hogy miért is szándékozik olajra lépni, így csak egy visszafogott kérdés szakad ki belőlem.
-Mielőtt még elmennél, útbaigazítanál légyszíves? Nem igazán tudtam senkivel se felvenni a kapcsolatot, tudnál segíteni?- ejtettem meg egy félmosolyt az irányába.
|
Teljesen úgy tűnt, mintha az a fiú teljesen máshol járt volna és csak a kocsi ajtajának csapódása hozta vissza a mi világunkba. Ava vágott egy grimaszt az idegen szórakozott arcát látva, majd amint felé nyújtotta a kezét bemutatkozásképp, kissé hátrahőkölt. Nem, ez a nyitottság továbbra sem volt az ő asztala.
- Ava vagyok-egyszerűen csak biccentett bemutatkozásképp, majd kérdőn felhúzta a szemöldökét. Úgy néz ő ki, mint aki most érkezett? Oldalra pillantott a kocsira és a benne heverő holmijára. Igen, határozottan úgy festett. Egy pillanatig habozott, végül úgy döntött, felesleges is lenne hazudni.
- Én éppen..ö...menekülőben vagyok. |
{Liam}
Figyelmemet teljesen rabul ejtették a lovak, mint az esetek túlnyomó többségében. Gyakran felejtettem magam a legelőn ülve Lynxék mellett és addig néztem őket, míg fel nem hívott valaki, hogy hova a francba is tűntem. Hiába, van bennük valami nemes egyszerűség, melyet képtelenség pótolni. Lynx... Jason sokat ugratott azzal, hogy végre egy korombeli kétlábú barátnő után kéne néznem. Lehet túlzásba viszem-nem a khm..intim részét-, de számomra ők ugyanúgy egyéniségek és sokkal kifizetődőbb a velük töltött idő, mint némely emberrel.
A háttér egy igazi csoda volt, könyvbe illő...amint berendezkedte előkapom a készletemet....szerintem a szenet...kiülök valahova...Vaaagy lehet inkább ismerkedni kéne? A firkálás várhat....
Magamat ismerve, akár holnapig is képes lettem volna a két ló táncának megörökítésével foglalatoskodni, ám egy közeli autó ajtajának rideg becsapódása szó szerint visszarázott a valóságba. A hang irányába kapva tekintetem, megpillantottam egy szőke lányt. Arca fáradt volt és komor, mint, aki megjárta már a lélek hosszát...Vajon mióta állhat itt?
-Ne haragudj, mondtál valamit?-nevettem szórakozottan, vállam köré kanyarítva a kamera pántját, s már nyújtottam is a kezem-Liam vagyok, most érkeztem. Te is?- böktem a lehetséges autója felé.
|
Már egy év eltelt... Csak úgy cikáztak a fejében a gondolatok, ahogy az ágy szélén ücsörögve lógatta a lábát és bámult a semmibe. Ha eddig nem lett volna bizonytalan a dolgokkal kapcsolatban, hát akkor most.
-Semmi...
Nagyszerű, már motyog is magában. Megrázta a fejét, mint aki csak egy rossz gondolatot próbálna meg elhessegetni - sikertelenül. Hosszú pillanatokig üldögélt még így, végül egy nagy sóhaj kíséretében lelépett az ágyról. Felkapta vállára táskáját és az ajtó kilincsért nyúlt. Megdermedt. Biztos ezt akarja? Biztos. Kinyitotta az ajtót, majd egyenesen a kijárat felé vette az irányt. Egyre határozottabbá váltak léptei, miután elhagyta a kollégium épületét. A parkolóhoz tartva végig az irodát fürkészte. Meglátják vagy sem? Azért vigyázzban állt benne minden, nehogy rajtakapja valaki. Csak arra lett figyelmes, hogy nekiment egy kopottas piros, öreg pick up-nak. Az ő pick up-jának. Ahogy nyikorogva kinyílt az ajtó és bedobta az ülésre a táskáját, figyelmes lett valamire. Egy ismeretlen alak fotózgatott, mint akinek az ujja az exponáló gombra ragadt.
Elsősorban azt furcsállta, hogy egyáltalán még jön ide valaki, aki eddig még nem. Csak miután ezt a tényt egy grimasszal lezárta, akkor fordult a lencse végének irányába: a karámokban az egyik fekete húzogatta egy fakó agyát. A látványon haloványan elmosolyodott, de végül visszatért az ismeretlenhez.
-Hát te?- intézte felé a kérdést, miközben becsapta a tragacs ajtaját.
Nagyszerű Ava, remekül tudsz barátkozni, csak így tovább, taps taps. |
Liam
A nap alacsonyan járt az égen, enyhe szellő játszadozott az erdő tűleveles ágaival, s bár nyár volt, nem urakodott pusztulatmeleg. Ebben az évszakban csak a szünet volt jó, de számomra már az sincs jó ideje. A hőségben nem lehet semmit se csinálni, a lovak állóhelyben feketére izzadva várják a megváltást és az idő enyhülését, mire kihoznám Lynx-t a karámból már a nyelvét lógatná szegény. "Az Isten is húsz fokra teremtette az embert" - mondta mindig a nagybátyám és igaza is volt. Nálunk csak tavasz vége felé ilyen az időjárás egy-két hétig, utána beköszönt a kánikula. Ha egész nyáron ilyen lesz az idő, engem megvettek kilóra, de a táj is megér egy misét. A mi környékünkön is vannak erdők, de azok kis lugasok ahhoz képest, ami ezen a tájékon burjánzik. Mérföldekre a civilizációtól, távol a városok fojtogató füstjétől és dobhártyatépő zajától...ez való nekem. Amint berendezkedtem, elkezdem feltérképezni a tájat.
Az út éles bal kanyart rajzolt, miközben bevettem, jobb kezem az anyósülésen tornyosuló holmijaimat próbálta megóvni az ezer irányba való repüléstől. Minden egyes alkalommal, mikor beszállok a kocsiba megígérem magamnak, hogy legközelebb elpakolok, de aztán rájövök, hogy lusta lennék megkeresni és úgysem találnék semmit. Mentségemre legyen a kocsi többi része rendezett, már amennyire én puccba tudok vágni egy autót. Ha Daniel látná, hogy néz ki, elkobozná a jogsim, ha lehtősége lenne rá. Az arca minden pénzt megért, mikor kijelentettem, hogy ide jövök. Ő is lovagolt még az ősidőkben és basszus érzéke is volt hozzá...Tényleg, vajon milyen arányban vannak errefelé a nemek? Nálunk viszonlag sokan voltunk csávók (hárman), de úgy érzem, nem ebből érdemes kiindulnom. Azokban a lovardákban, ahol eddig megfordultam, szinte csodaszámba mentek a férfiak. Ennek ellenére híres lókiképzők többsége az erősebbig nemből került ki és ez az iskola is valami ilyesmiről szól, szóval "aggodalomra" semmi ok. Nem félek én a lányoktól, sőt, csak átfutott az agyamon...
A kanyart elhagyva jobbomat újra a kormányon pihentetve csodáltam meg legelőször Hidden Hillt. Őszintén meglepődtem. A brossúrákon szereplő képek sosem tükrözik a valóságot, leszerkesztenek vagy -csalnak egy csomó mindent...tudom, mert engem is felkértek már ilyesmire és el is fogadtam az ajánlatot. De ez...fantasztikusan nézett ki. Hatalmas legelők, pályák, minden, ami szem-szájnak ingere. Szerencsére nem volt túlságosan rongyrázós a hely, letisztult, egyszerű, hála az égieknek. Herótom volt az olyan helyektől, ahol már szinte az is csoda, hogy nem állítanak az ajtóba egy külön embert, aki mindenkinek azt szajkózza: " Annyi pénzünk volt, hogy már nem tudtuk mire költeni". Talán ezen is gondolkoztam a legtöbbet. De most úgy érzem minden ezzel eltöltött perc feleslegesnek bizonyult.
Ahogy egyre közelebb értem a betont felváltotta a hófehér múrva, ami a parkoló felé vezetett. Egy terepjáró mellé ügyeskedtem be magam, s nagyot sóhajtva ki is szálltam a kocsiból. Hosszú volt az út, szörnyen lefárasztott, sokkal jobban szerettem gyalogszerrel vagy lóháton túrázni, bár egyikkel se értem volna ide valami hamar. Egy jó darabig biztos nem fogok volán mögé ülni. Fehér, ezeréves Opelem szinte már barna volt az út porától, szinte könyörgött, hogy takarítsam le. Szegény, nem ismer még eléggé ahhoz, hogy tudja, ez ebben az évezredben nem igazán fog megtörténni. Az autó fölött átsandítva megpillantottam a távolban legelésző lovakat. Egy kis fakó, magasabb fekete társával vágtázott fel-alá, miközben úgy tekeregtek, akár a keleti sárkányok, melyeket kínai utcák falain láttam. Arany és éjszín... Sietve téptem fel a kocsi ajtaját, s az anyósülésre áthajolva a kamerám után kutattam. Szerencsére nem telt sok időbe elővadásznom, tokját az ülésre dobva, arcomon a géppel már fotóztam is, csak úgy daráltam a képeket. A fakóban volt valami ősi a szíjalt háta és zebracsíkos lábai miatt, a feketének ezzel ellentétben minden mozdulata letisztultságot tükrözött. Mesébe illő párost alkottak. |
Marc
Láttam, mintha elröhögné magát, de igazándiból nem foglalkoztam vele. Mindenki azt gondol amit akar, én is tudom, hogy sokszor egy igazi ficsúr vagyok. Ám mikor azt mondta érdekes, hogy nem válaszoltak nekem kérdőn szaladt fel a szemöldököm. Ooooohh szoval csak engem tisztelnekl meg azzal, hogy tesznek a fejemre? Milyen bájos. Mikor viszont magyarázkodásba kezdett türelmesen hallgattam végig, bár néha a helyet fürkészve tekintetemmel, hátha találok valami tényleges illetékest. Ah nem akarom megbántani, olyan kis lelkes és segítőkész. Na jolvan, rendes fiú leszek, de csak mert ez az első napom.
-Ahh nagyon kedves tőled. Igazából már eléggé későre jár, az is hatalmas segítség, ha megmutatod, merre van a recepció, hogyfelvegyem a kulcsom és le tudjak pakolni...na meg persze az étterem. Farkaséhes vagyok.-sohajtottam, ugy véve ki a kocsimból méretes barna fekete kockás....khhhmmm... utazó táskámat, úgy pislogva körbe, majd egy pittyogással lezárva az ajtót indultam meg a leányzóval az egyetlen kikövezett úton, ami bevezetett a komplexumba. Ugyan ez csak a látszat...még van pár táskám a kocsiban, de egyenlőre ez is megteszi, minden szükséges dolog benne rejtőzik. A kérdésére pillantottam le rá,a napszemüvegemet már feltolva a hajamba ugy vontam vállat finoman.
-Nemrég szabadultam a kórházból egy nagyobbacska baleset után. Kellett valami hiánypótló cselekvés a munkám helyett és itt kötöttem ki. Egész jó volt az ajánló levelük.-gondolkodtam el. Na meg persze volt még valaki más oka is...
/Tovább kollégium/ |
|
Ha az akcentusa nem is, a viselkedése ordított arról honnan származik. Maura angolját sokan meg sem értették, de hát ez van, aki ausztrál vagy francia az az is marad. Nem igazán tudta ledönteni, hogy a kézcsók csupán egy felszínes "formalitás" vagy csak egy egyszerű poén és olyan hirtelen történt, hogy meglepettségében majdnem kipukkadt belőle a nevetés, ám távol állt tőle megsérteni Marceaut, így amennyire csak tudta, magában tartotta a kisördögöt.
-Ez érdekes-gondolkodott el a Halloweeni eseten újfent. Hát ja elég közel álltunk ahhoz, hogy kitapossák a beleinket...Lehet még mindig akörül pörögnek Akelék? - De tudod mostanában picit szétestek a dolgok, mint minden valamirevaló birtokon, ahol lovak tanyáznak, úgyhogy biztos jó okuk volt rá, amiért nem válaszoltak neked- Rohadtul remélem, hogy nem...- Én csak diák vagyok, de szívesen elkalauzollak az irodába, ahol letudhatsz mindent, amit eddig nem sikerült-bökött az épület felé.
A fiú stílusa kifejezetten szórakoztatta Maurát. Marceau az a fajta lehet, aki ha nem létezne, ki kéne találni. A cinikussága kezet foghat az enyémmel. Mosolyodott el szórakozottan.
-És mi szél hozott erre?-sandított a fiúra. |
Marc
Már a vizem is kifogyott, ugy raktam vissza az üres üveget a hűtőládába. Ujrahasznosítok, nem vagyok én szörnyeteg. Ekkor hallottam meg a lépteket, ugy néztem arra, kicsit lejebb csusztatva napszemüvegem mértem végig a közeledő alakot. Alacsony kiscsaj, lompos zuhataggal,egyzserű, kényelmesnek tűnő öltözetben. Tipikus rancsos szett, ide tökéletesen elég. Talán ő is tanulo?Itt dolgozónak eléggé aprocska lenne. Ám ahogyan ideért és azonnal olyan sugárzó kedvességgel mutatkozott be csillant meg a szemem. Milyen kis cuki.
-Nagyon örülök Maura, Marceau vagyok.-mosolyoghtam rá édesen, fogvillogtatósan,szokásos kis akcentusommal, majd nyomtam csokot a kézfejére, mint egy francia ficsurhoz illik. Ő az első csajszika, akit megismerek, ennyi kijár, még tőlem is.
-Figyelj csak aranyom, te vagy itt a kapcsolat tartó, vagy nem tudod, itt kihez kell forduljak, hogy elintézzük a papirmunkát, és a többi felesleges kört lefussuk? Hiába próbáltam e-mailezni még a pajtában alvo macskával is, senki nem válaszolt nekem. Ennyire elfoglalt itt mindenki, vagy csak meghaltak?-sohajtottam kissé nyugosen, ugy simitva hátra a hajam. Éhes vagyok, és ilyenkor hisztisebb is vagyok, mint bármelyik női rokonom. Így is jár nekem a cuppanós, mert ilyen szépen visszafogom még magam. |
| {MAURA}
-Ohh bazeg! - kapta fel zilált üstökét két párna közül. Egy szempillantás alatt pattant ki az ágyból, az ablakig meg sem állt. A nap már magasan járt az égen, a többiek szorgos hangyák módjára pucolták a bokszokat vagy sürgölődtek patásaik körül. Halálhörgések közepette beletúrt hajába, bár keze elég korai fáziban megakadt- Elaludtam.
Gyorsan rávetette magát íróasztalán kuksoló kiflire, melyet még tegnap csempészett fel, majd szájában reggeliével elindult ruhássekrénye felé. A pólók közt kutatva az orra alatt mormogta önmagának címzett szitokszavait, ami leginkább az ébresztő belapcsolása és anyja szakmája köré csoportosultak. Bár Halloween már hónapokkal ezelőtt volt, azóta nehezen alszik el, a korán kelés pedig kész tortúrává nőtte ki magát. Íja még mindig ágya alatt tölti az estéket, nappal rendszeresen edz vele, akár órákig.. "Minden perc elvesztegetett idő. És nem akarok meghalni...." Egy pillanatra elmélázott tegezén, mely kikukucskált az ágy alól. Minden nap vívódással telik, de végül itt maradt, amit egyre kevésbé ért. Még mindig csak a sötétben tapogatóznak, nem tudtak meg semmi újat, ennek ellenére rezzenéstelen arccal kéne lovat képezniük, mintha mi sem történt volna..."Beszélnem kell Rhiáékkal..." s tekintete újra a rúháké volt. Gyorsan kiráncigált egy ujjatlant és egy nadrágot, gyorsan meglátogatta a fürdőszobát és már a folyosón is volt. Eszeveszett tempóban nyargalt le a lépcsőn, egyszer majdnem közelebbről is megnézte a fokokat, de hála az égnek épségben lejutott. Kezében szorongatott nyakláncát nyaka köré tekerve tépte fel az ajtót, s vágtatott át a legelők felé, ám mikor lopva a parkoló felé sandított egy ismeretlen arcot vélt felfedezni. Amilyen gyorsan csak tudott lefékezett és a fiú felé sietett. Széles mosollyal arcán nyújtotta jobbját a nála legalább egy fejjel magasabb idegennek.
-Szia, Maura vagyok. Segíthetek valamiben? |
Marc
Imádtam ezt a jó időt. Nem is lehetett volna szebb nap arra, hogy ragyogó személyiségem megérkezzen a lovas komlexumba. Na jó, nem vagyok én ennyire nagyképű...bár minden vicc fele igaz. Hát de nem? Hát de de. Szerencsére a GPS-em se tervezett cserben hagyni, bár ezen az erdei ösvényen nehéz lett volna akármerre letérni. Még éreztem a bőrömön a tenger illatát. Muszáj voltam pár napot eltölteni a közeli tengernél, ott barnít mindig a legszebben a nap, és a legnagyobb az éjszakai élet. Remélem azért itt sem csak unalmas, ,,Ha éppen nem lovagolok, akkor a könyveket bújom, hogyan lovagolhatnék mégjobban" emberek vannak. Erre a gondolatra még a hideg is kirázott, ugy hallkítottam lejebb a zenét az éppen leeresztett tetejű Jeep-embe. Mert ugye nem akarjuk, hogy az legyen az első benyomás rólam, hogy a tajjparaszt megérkezett a természet lágy ölére, üvöltetve a zenét a terepjárójából. Szeretem az erdő természetes kisugárzását, bár tény, hogy ha egy erdei séta, vagy egy világvárosnéző túra között kéne választanom, akkor hoznáma pénztárcám...khm...
Már nem kellett sokat gurulnom, és meg is láttam a fák mögül kiemelkedő komplexum első épületeit, majd szépen sorba minden a szemem elé tárult...na meg az orromba szökött. Ah igen, tipikus lovarda...végre. Lassitottam a sebességemen, bár eddig sem száguldoztam, attól jobban féltem az autóm, úgy mértem végig mindent még a volán mögül, bámultam meg a kifutón a porban hempergő lovakat, majd gurultam be lassan egy, az enyémmel megegyező Jeep mellé....hmmm milyen szerencse, hogy volt itt még hely. Egész sok kocsi állt a parkolóban, tehát van forgalma a helynek. Bár nem csodálom...a szöszi képeiből és videóiból ítélve azért zajlik itt az élet szerencsére. Kis picsa.
Hátranyulva vettem ki egy jéghideg vizet a hűtőládámból, úgy nyitva meg kortyoltam bele, majd szálltam ki a kocsiból kissé kinyujtozni. Napszemüvegem feljebb tolva orromon az oldalsó visszapillantóban igazítottam meg a hajam, majd néztem körbe, látok e valakit. Hét ágra süt az éltető nap, van vagy 30°, merem remélni, hogy nem a szobájában döglik mindenki. Lassan ebédidő van nekem is korog már a gyomrom, ma még csak egy avokado krémes-buggyantott tojásos pirítóst ettem reggel a tengernél. Ohh öregem az milyen finom volt. Igy kortyolgatva a vizem nézelődtem körbe, a lovakat, épületeket figyelve. A nagyon távolba mintha láttam volna pár embert, de nem tudotam megállapítani, hogy azok munkások, vagy tanulók, meg túl messze is voltak, igy inkább nem foglalkoztam velük. Lehet telefonálnom kéne valakinek, vagy önkényesen a kezembe vennem a dolgokat, és neki indulni valamerre? Ahh mindig, mindent nekem kell csinálnom... |
Menga
Miután bátyám katonás kiállással szinte parancsba adta számomra a Hiddel Hillbe való menetelemet, eltelt egy pár hét. Túl vagyok egy újabb repülő úton, bár életemben először egyedül, ami rémesen nehézzé tette ezt az egészet, végül már csak egy taxi út kellett ahhoz, hogy megpillanthassam az említett lovasközpont.
Egész úton a sötétebbik tincsemet piszkálgattam, csak hogy leköthessem magam, majd miután a kocsi végre megállt a egy parkolóban, vettem egy mély lélegzetet, előhúztam a kis oldaltáskám egyik zsebében rejtőző pénztárcám, hogy kifizessem a sofőrt, majd kikászálódtam, átvettem a csomagjaimat, és végül figyeltem, ahogy immáron nélkülem vissza indul a sárgára festett aprócska, kissé régi vágású autó.
Egy sóhajjal végül vissza fordultam a csomagjaim felé, kiegyenesítettem egy gyűrődést a fekete, kötött, hosszú nyakú pulcsimon, majd a lábamon lévő kedvenc acélbetétesemet szemügyre véve a nagyobbik válltáskát is magamra aggattam, a kezembe fogtam a gurulós bőröndöm fogantyúját, és realizálva a helyzetemet, hogy mostantól jó darabig ezt a helyet kell otthonomnak neveznem, körbe futtattam a szememet az előttem elterülő épületeken, fejben azon tanácskozva, vajon merre is kéne neki indulnom. |
Úgy látszott érdekes témába nyúltam bele. Hunter teljesen megfeszült, még a tartása is megváltozott. Ha eddig azt hittem, hogy katonásan mozog akkor most méginkább. Éppen ezért sem feszegettem tovább a témát. A felhőtlen légkör hirdtelen mállott szét Tehát akkor valami kellemetlen történt vele. Megrántottam a vállam. - Hát rendben. - zártam le a Negros témát, majd lassan le kezdtem számolgatni az itt lakókat. - Hát van négy edző, és velem együtt 10 lovas, vagyis mostmár veled együtt 11-en vagyunk. - gondolkodtam. - Igazából az a helyzet, hogy az itt lakók 90%-a lány. Sok lány sok feszkó. - nevettem fel. Idő közben elértünk az irodába is. - Nos hát itt is lennénk, igazából fogalmam sincs Akel merre jár, de én nem látnám jelét, hogy itt lenne. - sóhajtottam miközben bekopogtam az ajtón.
Folyt köv. Iroda |
 Oké, teljesen széthullott a csaj. Aranyos volt, ahogy így hebegett-habogott. Kobold lány, egyre vörösebb arccal megáldva.
- Hé nyugi – lehajoltam az almáért és odaadtam neki.
- Mennyi ideig szolgáltál? – kérdezte ártatlanul, akaratlanul is megfeszültem a kérdéstől.
- 7 évig – böktem csak oda, nem akartam többet megosztani. Komor arccal bámultam rá.
- Azt látom – erőltettem mosolyt magamra. Milyen kis törékenynek tűnt a kabátomban.
- Elhiszem, talán majd máskor de azért köszönöm – biccentettem.
- Igen, csalóka – hümmögtem. Majd kilépett előszőr es szőkés hajú lány, majd egy fekete vörös hajú. Te jó ég itt mindenki dögös? Ráncoltam a homlokom. Lehet, hogy a mennybe jutottam? Lovak és nők. Na de várjunk, hát mit kezdek én ennyi csaj között? Remélem lesz legalább egy férfi rajtam kívül, mert felszállnak a heréim ha csak nők lesznek itt. Vagy leesik, a sok…khm…
- Mennyi ember van a létesítményben? – tereltem el a gondolataimat. |
Kusza gondolataimat próbáltam egybe rendezni, legyűrni azt a kellemetlen érzést, ami azért tört rám, mert nem igazán készültem arra, hogy vadidegen embereket kell kísérgessek. Bár elég jól kijövök az emberekkel ennek ellenére nem igazán vagyok toppon az ilyen kísérgetésekben. Esetlen vagyok az ismerkedések terén, na.
- Mennyi ideig szolgáltál? - érdeklődtem kedvesen miközben elhagytuk a parkolót. Imádtam azokat az embereket, akik életüket kockáztatják azért, hogy az országuk és azok állampolgárai biztonságban legyenek. Általában ezek az emberek rendkívül hűségesek. Nekem is volt olyan ismerősöm aki az iskola után beállt a katonasághoz odahaza, mindegyikőjük kimondottan erős személyiségek voltak.
Az, hogy Hunterről mi volt a véleményem nem igazán tudtam eldönteni. Rendkívül hallgatag és úgy sejtem inkább csendes megfigyelő típus. Vagy csak én nem hagytam szóhoz jutni. - Bocsi, nagyon fel vagyok pörögve ma reggel. - eresztettem meg felé egy bocsánatkérő mosolyt - Nem szoktam ám ennyit beszélni. Általában inkább hallgatag vagyok. - tártam szét a kezem majd megálltam, mert kiesett a kezemből az alma. Hangosan, kicsit sem nőiesen röhögtem fel. Persze vegyek levegőt. - Oké, jólvan. Szóval levegő, észben tartom. Köszi a figyelmeztetést. - kapkodtam levegőért a nevetés miatt.
Érdeklődve hallgattam. Eszméletlen jó dolog lehetett idegen lovakkal foglalkozni, fiatal csikókkal foglalkozni. Valószínűleg, ha nem kellett volna otthon az istállóban is csikókkal foglalkozni el sem tudtam volna képzelni mennyi munkája lehetett egy-egy lóban, de az a helyzet, hogy teljesen tisztában voltam az idővel és a munkával, amit ezek az aprócska lelkek igényeltek. - Hát délután szeretnék vele egy kicsit foglalkozni, épp hozzá indultam amikor beléd botlottam, szóval ha kipakoltál nagyon szívesen bemutatlak az én Hercegemnek. - ajánlottam fel, hátha érdekli. Nem nagyon terveztem túl sok munkát, inkább csak hogy az edzések között se maradjon ki sok idő. Egy kis cavaletti és pálya munka szokott ilyenkor a program lenni. - Köszönöm. - mosolyogtam rá hálásan és belebújtam a kabátba. Szorosan magamra húzva burkolóztam a melegbe. - Rohadt hideg van, tudtam, hogy nincs jó ideg, de azt, hogy ennyire, na azt nem gondoltam. Nem úgy készültem. - vélekedtem felnézve az égre. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
