|
Témaindító hozzászólás
|
2018.12.02. 11:15 - |
- Az szép - válaszoltam. Az jó, akkor nagyon remélem, az az egy lovas srác, nem egy pipogya cicanacis srác lesz. Mert akkor beköltözöm az erdőbe, végülis cuccom van hozzá.
Belépve az irodába, senki nem fogadott minket.
- Hmm akkkor, recepció? Hátha legalább a szobám kulcsát megkapom - ráncoltam össze a homlokom, majd nagyot sóhajtva a lány felé fordultam, kezdett fárasztani ennek a helynek a kietlensége. A vöröske vehemenciája kicsit alább hagyott, bár mit ne mondjak én sem viszem éppen túlzásba a társalgást. Bele túrtam a hajamba.
- Figyelj, ledobom bent a cuccaim és utána elkísérlek az istállóig, addig fel tudsz venni te is valami melegebbet - kacsintottam rá közben a kabátomra bökve, Nem akartam, hogy miattam törjön le. Kedves lány volt. És a lábai, hát igen. Ékszer lábak.
|
[7-1]
Örültem, hogy kicsit megnevettettem őt, így legalább nem gondol seggfejnek, ami nem állna messze az igazságtól, na de csak azért is na.
- Előfordul, a közös bevetések elsimítják a konfliktusokat - ereszetttem el egy félmosolyt, jobb oldali gödröcskémet megvillantva. Már megint csak a munka, fedtem meg magam. Bárcsak az osztagommal lehetnék, ha egyáltalán látni akarnak a súlyos hibám után.
- Köszi - vettem át a kabátom, közben véletlenül összeért a kezünk.
- Húha, jól átfagytál - nevettem fel, jó hideg volt kint az már igaz, kicsit én is éreztem így pólóban, de volt mát rosszabb is.
- Akkor én fel is megyek, remélem még összefutunk - kacsintottam rá, majd elindultam felfelé a lépcsőn. |
Boldogan kacagtam fel. - Köszi szépen. - fordultam felé menet közben. - Igazából barátaim ugyan nincsenek közelebbiek, viszont rögtön az első vagy második héten szereztem magamnak egy ellenséget, vagyis nem is ellenség. Inkább csak nagyon nem egyezett a véleményünk és kicsit rámenős voltam. Ő meg fáradt. -vontam meg a vállamat vigyorogva. Ieazából már nem érdekelt. Elengedtem azt az estét Avával kapcsolatban, én nem keresem a társaságát, ő sem az enyémet, békében elférünk egymás mellett. Mire visszaértünk az koliba már teljesen átfagytam Hunter kabátja ellenére is. Teljesen mindegy, hogy mit csinálok a lóló így is úgy is kevésnek bizonyult és hát valljuk be, nálam aztán Hunter jóval nagyobb darab, így a kabát alatt szelelt be a hideg. Végülis nem panaszkodhattam, mert amúgy maga a kabát rendkívül meleg és kényelmes volt.
- Persze. - vigyorogtam rá egy széles mosollyal és a legbíztatóbb hangommal. - Na menj, pakolj le. Ezt pedig vissza is adom. - bújtam ki a kabátjából.
folyt köv: kollégium (vagy vége? ) |
Remek, sikerült elvennem szegénynek még az életkedvét is. Ügyes, nagyon ügyes.
- Mond csak, jó hallgatóság vagy - mosolyodtam el, majd a következő válasza kicsit megdöbbentett.
- Ezt hihetetlennek találom, hiszen nagyon kedves lány vagy - kacsintottam rá. Majd elindultunk a recepcióhoz.
Kikértem a szobám, a 2. emeleten volt. A kulcsokat zsebre vágtam, majd Alis felé fordultam újra. Porcelán bőre volt, hófehér és sima, vörös haja tűsgyűrűként keretezte arcát. Szemre való nő volt, lánynak már nem igen mondanám, a lökhárítók alapján. És a hosszú kis futóművei is érdemelnek elismerő szót. Khm..visszatérve az arcához, szeme gondterhelten csillogott.
- Minden rendben? - tűrtem egy tincset a füle mellé. |
Olyan volt ezzel az emberrel beszélgetni, mintha akanamezőn lépkedtem volna. Gyakorlatilag egyetlen mondatommal elértem, hogy ideges legyen, pedig nem akartam. Szánakozni meg még annyira sem fogok felé, mert attól valószíűleg ő is mint minden pasi herótot kapna. lehetséges,hogy ez a katonás magatartás még most is a hasznára, sőt a mi haszunkra fog válni. Mert hát nem minden nap találja az ember szembe magát egy félelmetes szörnyeteggel. Lehetséges, hogy az a kiképzés amit ő annak idején kapott még nekünk is segít kicsit csapatként gondolkodni az ilyen szituációkban, nem pedig riadt csitrikként. Persze a gondolataimat nem osztottam meg vele, ami lehet, hogy problémás, mert hát joga volna tudni róla. - Tudod... - néztem fel rá egy óvatos félmosollyal. - Á mindegy, semmi. - vontam meg a vállamat miközben tovább sétáltam a kollégium felé. Szaporábbra szedtem a lépéseimet, remélve, hogy magam mögött tudom hagyni azokat a dolgokat, amiket talán ki kelett volna mondanom. - Nincsenek barátaim. Legalábbis senki közeli, még nem volt időm senkivel sem elmélyülten diskurálni az élet nagy dolgairól. - lefoglalt, hogy majdnem megöltek minket. Muhahaha. Idő közben már előttünk magasodott a kollégium épülete is, aminek kimondottan örültem. |
Biccentésekkel jeleztem, hogy figyelek rá.
- Nem igen van ma kedvem ismerkedni - mutattam neki a kezemmel, hogy csak előre én követem. Ha más nem a fenekét nézhetem, hogy jobb legyen a napom.
- Nem gond, feltalálom magam - válaszoltam kurtán.
- Nincsenek barátaim, társaim vannak - réncoltam össze a homlokom. Bár nem teljesen volt igaz, akiket a barátaimnak nevezhetek, azok vagy családtagok szinte vagy tényleg a katonai csapatom tagjai voltak, a társaim. A társaim akik meghaltak. Akik miattam haltak meg. Akiknek halálát végig néztem, ahogy a temetésüket és családjaik zokogását a hamvaik felett. Megráztam a fejem, ezek a gondolatok vezettek el ide, fosztottak meg az életemtől. Mert a katonaság az életem volt, nem a munkám.
- És te hogy állsz a barátokkal? - kérdeztem tőle. |
Nem reagáltam szóban, pusztán lelkesen bólogattam. Igen ennyi lánnyal összezárva lenni néha hatalams hátrány. Sőt igazából úg yis, hogy egyikükkel sem vagyok szoros barátságban még így is kijut mindenkinek a hisztiből. Mivel Akel megint nem volt az irodájában, hogy segítsen Hunternek, ezért legközelebb már én is a kolit mondtam volna, de megelőzött. - Igen, valószínűleg ott nagyobb eséllyel találod meg Avát vagy Akelt, vagy ha nem hát kiszolgálhatod magad. - vigyorogtam rá. Igazából ha jól értelmeztem az első körben mindenki magának választott szobát, nem tudom ez az ajánlat még mindig áll-e, de hátha szerencséje lesz és most találunk valakit, aki tud neki segíteni. Még utoljára bekopogtattam az iroda ajtaján, majd megvontam a vállamat és nekiindultam vissza a koliba. - Pakolj le nyugodtan. Nem akarok belekontárkodni a napodba. Az sem árt, ha te is megismerkedsz a lovaddal. - pillantottam rá mosolyogva. Nem akartam, hogy miattam boruljon a napja, már ha akart valamit csinálni még ma. - Vagy mondjuk megkeresheted a többieket. Sierra és Liss, akikkel az előbb találkoztunk pl ha jól láttam az istállóba igyekeztek. Maura valószínleg épp az íjával gyakorol valahol a birtokon. - elmélkedek miközben arra gondoltam mennyire megnyugtató volt a tenyeremben érezni a kés súlyát. Azóta is hálás vagyok Maurának, hogy egy kicsit rámbízta legbecsesebb tárgyát. - Igazából fogalmam sincs hogy a többiek merre vannak. - vontam vállat erre az igen is ciki tényre. Gyakorlatilag ninc sitt egy barátnőm sem jelen pillanatban, ami azért vicces, mert nem szoktam ennyire nyomi és kívülálló lenni. - Könnyen barátkozol amúgy? - érdeklődtem kedvesen. Neki nagyobb szerencséje is lehet, mint nekem. Sok csinos lány, biztos örülni fognak, ha keresi majd a társaásgukat. |
- Az szép - válaszoltam. Az jó, akkor nagyon remélem, az az egy lovas srác, nem egy pipogya cicanacis srác lesz. Mert akkor beköltözöm az erdőbe, végülis cuccom van hozzá.
Belépve az irodába, senki nem fogadott minket.
- Hmm akkkor, recepció? Hátha legalább a szobám kulcsát megkapom - ráncoltam össze a homlokom, majd nagyot sóhajtva a lány felé fordultam, kezdett fárasztani ennek a helynek a kietlensége. A vöröske vehemenciája kicsit alább hagyott, bár mit ne mondjak én sem viszem éppen túlzásba a társalgást. Bele túrtam a hajamba.
- Figyelj, ledobom bent a cuccaim és utána elkísérlek az istállóig, addig fel tudsz venni te is valami melegebbet - kacsintottam rá közben a kabátomra bökve, Nem akartam, hogy miattam törjön le. Kedves lány volt. És a lábai, hát igen. Ékszer lábak.
|
[7-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
