Karakter adatlap
Teljes név: Nadia Storm
Becenév: Natie, Nady
Születési dátum: 1998. 07. 13
Hobbi: Lovaglás, Zenék, Éneklés és Különféle harcművészetek, a kendo
Szakág: Távlovaglás
Előtörténet:
Nady úgy tört be családja életébe akár egy vihar. Hirtelen jött a hír, miszerint a kis Nadia hamarosan a világra jön, hiszen nem tervezett gyermek volt, így hát nem is akarta az anyja, pláne annak tudatában, hogy hogyan is fogant meg. Egy éjszakai kis kikapcsolódás egyetlen emléke ő, aki nem éppen boldogan kezdte meg a napvilágot ezen a csodálatosnak vélt föld nevű bolygón. Már az első alkalommal amint napvilágot látott a piciny szeme egy nővér kezében feküdt, akinek mára már a nevére sem emlékszik…. Anyja hamar megszabadult tőle, elmenekült a gyermeknevelés gondjai elől, hiszen még ő maga is egy volt közülük. Az első éveit egy családnál töltötte akik gondoskodóak voltak vele, ám ő sosem érezte magát oda valónak. Kilógott a sorból, ahogyan rájuk nézett sosem értette, miért nincs meg az a kapocs, ami a másik két gyermekükkel megvolt, ám egy napon rájött, hogy ő nem is igazán tartozik oda. Ugyan hálás volt Brownék szeretetéért, de nem igazán tudtak vele mit kezdeni mikor kiderültek a dolgok, így visszakerült az otthonba, ahol aztán már a további éveit élte le. Nem igazán vonzotta más csak a zene egy ideig, ám emellett a folytonos harcok amelyekbe keveredett az otthon gyermekei között hamarosan új hobbit kínáltak neki. Az iskola keretein belül eljárt harcművészeteket, majd kendot tanulni, de emelett kezdett komolyabban foglalkozni a zenéléssel is, ahol ki tudta élni a benne lévő érzelmeket. Az iskolában nem maradt alul a verekedésekben, sokszor ő maga volt az aki kezdeményezte, de sohasem azért, mert számára ez szórakozás volt, hanem azok védelmében akik nem voltak képesek önnön maguk védelmére. Büntetők és figyelmeztetések hadával kellett megküzdenie úgy, hogy megfenyegették már a kirúgással is, ám a tanácsadónak hála sikerült bent maradnia és továbbtanulnia. Lovakkal ekkor még volt tudott kapcsolatot kiépíteni, de mindig is külön szenvedélye volt, hogy róluk nézzen filmeket, vagy videókat. Amint lehetősége lett otthagyta a sulit és beállt dolgozni, szerencséjére olyan munkát talált ami számára kifizetődő volt, hiszen olyan állatokkal foglalkozhatott, amik érdekelték őt. A következő idejét ezen a helyen dolgozta le és eközben folytatta a zenei karrierje építését és egyben a hobbijait is. A lovardában ahol dolgozott hallott egy helyről amit Hiddenhillnek hívtak és érdekelni kezdte, mintha csak húzta volna őt oda valami. Eközben felkereste őt valaki, akire sosem számított volna…. A nő aki egykor őt nemzette megtalálta, majd arra kérte bocsásson meg neki. Összetört volt, akár egy gyenge szalmaszál, szinte fel kaphatta volna a szél, de Nadia nem ezt látta benne, ő azt látta, hogy ez az az ember, aki az életét oly nehézzé és oly élhetetlenné tette, de egyben ő az, akinek az erejét is köszönheti, elvégre oly sok megpróbáltatás ált már mögötte, hogy végül belement, hogy ez a nő kapcsolatban lehessen vele. Teltek a hónapok és szépen elfogadták egymást úgy ahogy lehet és ez a nő segített neki, hogy kövesse azt amit szeretne… a vágyait, hogy eljöhessen ide Hiddenbe.
Jellem: Nem valami mosolygós fajta, ugyan igyekszik nem megbántani senkit, de nem is igyekszik a középpontba kerülni. Afféle magának való inkább aki ha lehet kerüli az embert. Nem keresi a bajt, viszont ha megtalálja akkor kiáll a maga igazáért és ha kell meg is mutatja azt az ökle, vagy a kardja erejével ha arra kerül sor. Nem fél megmutatni az erejét, nem sok dolog van amitől fél, már ha tényleg van olyan, de elé áll akárminek és a félelmét legyőzve még erősebbé válik, hogy megvédhesse azt, ami szerinte igaz. Mondhatni ösztön lény, amit gondol azt teszi, így jobb nem a bolygatni olyankor, mert megy a saját feje után és ezért is olyan, akár egy vihar ami hirtelen jön, majd távozik is, mintha ott sem lett volna, de olykor károkat hagy maga után. A zene az egyetlen ami képes lekötni és a gitárja. Szereti a csendes helyeket ezért keresi sokszor a megfelelő helyet ahol aztán leülve leírhatja a dalt ami a fejében van.
Magassága: 170 cm
Testalkata: Fitness alkat, éppen úgy izmos ahogy annak lennie kell
Szem szín: kék
Haj színe, hossza, stílusa: Hosszú, derékig érő egyenes fekete haja van
Etnikum: amerikai
Smink, egyéb kiegészítők: szemöldök és nyelv pc, egy tetoválás a bal oldalán ami egy kígyót formáz ami egy koponyából jön ki.
User: Marie
E-mail: anatecham94@gmail.com
Ló adatlap
Kódja:z_g#1
Neve: Khalid
Születési dátum: 2015.07.13.
Jellem: Khalid egy igazi harcos. Ugyan kiherélték de a szellemét nem vették el. Nem sok embert tűr meg, nem sok ember képes vele együtt dolgozni, így nem mindenki kezébe való. Elsőre barátságtalan, folyton a fülét hátracsapva áll, olykor kaparja a földet és látni a szemében a fehérjét, mintha támadni akarna, noha a lovak alapvetően menekülő állatok ő képes nekimenni bárminek. Harcol azért amit akar, patával és foggal ha kell és ebben nem sok ember képes az útjába állni. Nem fél a hangoktól, sem a furcsa színes dolgoktól, vagy a hirtelen megzörrenő ágaktól, de kell mellé egy biztos kéz aki szint úgy oly rettenthetetlen, hogy akár egy egész hadseregen át előre tőr vele. Khalid egy vitathatatlanul nagy szívű és félelmet nem ismerő herélt, ezért is van az, hogy talán ő a legjobb választás Naida mellé.
|