Témaindító hozzászólás
|
2018.09.15. 09:42 - |
Ahogy felébredt, igencsak délutánra járt már az idő. Túl nehéz volt az egész teste ahhoz, hogy felkeljen, inkább beletemette az arcát a párnájába és aludt tovább. Vagyis csak szeretett volna. A fáradtsága néhány kósza perc múlva el is tűnt. Kipillantott az ablakon. Kezdett tipikusan őszbe borulni az időjárás. Egy nagy sóhajtás kíséretében kitornázta magát az ágyból. Nyújtózott egy hatalmasat, minek végeredményeként bele is rúgta a lábát az ágykeret lábába. Biztos ami biztos alapon magára húzott egy pulóvert. Kicsit beletúrt a hajába, hátha ennyivel elrendezheti, hogy kevésbé legyen kócos. A kollégium lépcsőin lassan lépkedett le, hiszen még mindig húzta össze az álom a szemeit. Kinyitotta az épület ajtaját és még mielőtt kilépett volna a levegőre, egy óriási panaszos sóhaj kíséretében realizálta, hogy olyannyira őszies időket járunk már, hogy az úton kövér esőcseppek foltoznak. Felhúzta a fejére a pulóver kapucniját és futólépésben megindult az istálló felé. Szerencséjére még nem kezdett rá az esőzés úgy igazán. Biztos behordták már a lovakat is. És valóban. Amint feltárta az istálló ajtaját, a nyugodt szénaropogtatás kellemes hangja kezdte el simogatni füleit. De valójában miért is jött ide? Az egy dolog, hogy Akel mindenkit arra kért, hogy délután itt találkozzanak, de... Ő még nem állt erre készen. |
[65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
Miután Sierra megmondta aszobája számát, Rhia kicsit megkönnyebbült, mert történetesen az ő szobája melletti helyiségről volt szó. Ez nagyban megkönnyítette a lányok dolgát abban, hogy be tudjanak pakolni, mert természetesen segített Sierrának, ha elfogadta. Aztán, miután végeztek visszavonult a saját szobájába, hogy tovább pakolásszon és felkészüljön a délutáni látogatásra az istállóban. Hazudott volna, ha nem azt mondja, nagyon vártam ár ezt az eseményt.
Akkor indult csak el, mikor hallotta a mellette lévő ajtó igencsak határozott nyitódását és ebből arra következtetett, hogy Sierra már nagy hévvel kint is volt az épületből. Meg sem próbálta levakarni az arcáról a széles mosolyt, amikor ő is kilépett szobájából és kényelmes, de nem túl lassú tempóban a kijárat felé indult. A másik lány már eltűnt szem elől, bár a kilépőjéből ítélve Rhia úgy sejtette, hozzá képest is igen csak szaporázta a lépteit.
Kissé komoran vette tudomásul, hogy esik az eső, vagy legalábbis csepereg, amikor kilépett a kollégium ajtaján. Áldotta az eszét, hogy felvette gy vékonyabb kapucnis pulcsit, mikor látta, hogy felhős az idő, ezért feldobta a fejére a ruhatartozékot, aztán kissé gyorsított léptein, hogy minél hamarabb az istállóhoz érjen, részint az időjárás, részint az izgatottsága miatt.
Nem volt nehéz kiszúrnia a nagy épületet és azt sem, hogy az ajtóban már hárman várnak, köztük az a férfi, aki a délelőtt folyamán köszöntötte őket.
- Jó napot, sziasztok - üdvözölt mindenkit kedvesen, mikor odaért hozzájuk. A három, számára már ismerős ember arcán az érzelmek egész skálája láotszott. Ava egy kicsit sápadtnak tűnt és Rhiának határozottan az volt az érzése továbbra is, hogy elég feszült. Most komolyan, mikor lazít már egy kicsit ez a lány? Sierra körül szinte szikrázott a levegő, annyira látszott rajta, hogy mennyire izgatott. A kék sálas férfi felől továbbra is valami megmagyarázhatatlan titokzatosság, ugyanakkor melegség áradt, amit már délelőtt sem tudott hová tenni. Ami őt illette, megpróbált rátalálni arra a kis belső zugba önmagában, amiből mindig nyugalmat tudott meríteni a fontos események előtt, ez főleg versenyeken jött jól, hogy palástolja izgalmát. Úgy érezte, most is elkél majd a nyugalom, hiszen az elkövetkezendő találkozás nagyban meghatározza majd az életét. |
Sierra
Még fel sem fogtam a szituációt. Mikor egy kedves férfihang szólalat meg. A férfi kinyújtott kezére pillantottam, majd tenyeremet a farmerembe törölve kezet fogtam vele.
- Jó reggelt, igen, Sierra Madyson! Köszönöm a lehetőseget! Klassz sál! - öntötte el pír az arcomat, közben talán kicsit hevesen ráztam a kezét. Mekkora idióta vagyok! Klassz sál? Kettyós liba... szídtam magamat. Nagy szemekkel, lélegzet visszafolytva vártam, vajon kipenderítenek e negem szemtelenségem miatt. Közben elképzeltem, hogy anyám az arcát fogva csóválná fejét, míg apám combját csapkodva gurgulázó röhögéssel szemlélné szerencsétlenkedésemet. Drake pedig, igen, ő lenne az én emberem, szambázó léptekkel oszlatná el a ciki légkört és kimente a szituációból. |
A gondolatmenetéből egy rekedtes, halk köszönés zökkentette ki. Az érkező lányra pillantott, köszönésképp biccentett neki. Nem emlékezett rá, hogy látta volna, bár nagyon menekülni akart abból a tömegből a kollégiumban, így nem is kattogott rajta tovább, nem jegyezhetett meg minden arcot elsőre. Akel közeledett feléjük.
-Köszönöm, hogy eljöttetek, lányok!
Azt a kék sálat még most is a nyakában viselte. Ava az arcára erőltetett egy mosolyt.
-Ha jól sejtem, te vagy Sierra. Köszöntelek nálunk.
A férfi kezet nyújtott a lánynak, a hangja teli volt melegséggel. Ava még mindig nem tudta elképzelni, hogyan bízhat annyira az emberekben, hogy az első perctől kezdve családtagként szólítsa meg őket. |
Sierra
Kipakoltam, rendet raktam már mindennel kész voltam. Úristen, úristen, úristen. Sikoltozott elmém izgalmában. Mindjárt megkapjuk a társainkat. Lázasan beletúrtam a hajamba, közben ellenőrizve cicaszemeimet a furdőszobám tükrében. Rákacsintottam magamra, megpöccintettem a szeptumomat. Boldogan nyugtáztam a végeredményt, majd kevésbé nőies módon feltéptem az ajtót és kirontottam rajta mint egy tank. De egy igen csinos tank! Aztán dúdolva, szökdécseve pattogtam le a lépcsőn a kijáratig. Kitárva az ajtót, észleltem a nyirkos őszi időjárást. Talán egy percre megrökönyödtem. Mélyet szippantottam a levegőből, tüdőm megtelt friss levegővel.
- Tojok rád Ősz! Nekem ma ragyog a nap! - nyújtottam ki nyelvem az időre és elindultam az istállóba. Oda érve az ajtjához, pulzusom a magasba szokott, éreztem majd kitör a mellkasomból. Remegő térdekkel léptem a lányhoz aki az ajtóban állt.
- Jó reggelt! - suttogtam talán? Elhaló hangomat elvitte a szél a sárga falevelekkel.
(telefonról nem tudok szerkeszteni. sorry) |
Ahogy felébredt, igencsak délutánra járt már az idő. Túl nehéz volt az egész teste ahhoz, hogy felkeljen, inkább beletemette az arcát a párnájába és aludt tovább. Vagyis csak szeretett volna. A fáradtsága néhány kósza perc múlva el is tűnt. Kipillantott az ablakon. Kezdett tipikusan őszbe borulni az időjárás. Egy nagy sóhajtás kíséretében kitornázta magát az ágyból. Nyújtózott egy hatalmasat, minek végeredményeként bele is rúgta a lábát az ágykeret lábába. Biztos ami biztos alapon magára húzott egy pulóvert. Kicsit beletúrt a hajába, hátha ennyivel elrendezheti, hogy kevésbé legyen kócos. A kollégium lépcsőin lassan lépkedett le, hiszen még mindig húzta össze az álom a szemeit. Kinyitotta az épület ajtaját és még mielőtt kilépett volna a levegőre, egy óriási panaszos sóhaj kíséretében realizálta, hogy olyannyira őszies időket járunk már, hogy az úton kövér esőcseppek foltoznak. Felhúzta a fejére a pulóver kapucniját és futólépésben megindult az istálló felé. Szerencséjére még nem kezdett rá az esőzés úgy igazán. Biztos behordták már a lovakat is. És valóban. Amint feltárta az istálló ajtaját, a nyugodt szénaropogtatás kellemes hangja kezdte el simogatni füleit. De valójában miért is jött ide? Az egy dolog, hogy Akel mindenkit arra kért, hogy délután itt találkozzanak, de... Ő még nem állt erre készen. |
[65-46] [45-26] [25-6] [5-1]
|