|
Témaindító hozzászólás
|
2018.08.31. 08:00 - |
 A fiú lazán nekitámaszkodott a hivalkodó, vörös sportkocsinak, amiből az előbb szállt ki. Kiszedte a fekete gumit a kontyából, hogy újrakösse azt, majd körülnézett. A sápadt napfény megcsillant a háta mögötti tó vizén, előtte pedig nem messze egy karám terült el. A karámban egy pej rabicano arab ácsorgott a karámfánál, teste megfeszült, fülei izgatottan mozogtak előre-hátra. Ahogy Gi rágyújtott egy szál cigire, a mén korzózni kezdett a karám szélénél, jól láthatóan azon dolgozva, hogy lenyűgözze a kancákat. Gi elmosolyodott, és beleszívott a cigijébe. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
Egy pillanatra megállva, ledobtam a táskáimat a földre, majd levettem a kabátom.
- Tessék, amíg oda nem érünk - nyújtottam felé. |
Nem tudtam nem észre venni, amint a garbó feszesen a testére simult. Bele túrtam a hajamba. Nők, a sírba visznek.
- Illik hozzád. Katonaság? – bökött a cédulám felé. Láttam néha meg-meg didereg. Zavarba jött talán, vagy csak nem szokott ahhoz, hogy idegenvezető legyen. Arca kissé kipirult, még jobban kihangsúlyozva kékeszöld szemét, ami így, a sok vörös tónussal a mély erdökre emlékeztetett.
- Kössz, azt hiszem – ráncoltam össze a homlokom. – Igen – válaszoltam a kérdésére, majd mire végre én is szóhoz juthattam volna tovább tolta a dumát.
- Igen, meg tudom mutatni, bár Akel nem mindig kerül elő, amikor keressük. Van amikor csak úgy felbukkan, ha nem keressük –vonta meg a vállát, hiába volt laza gesztus, láttam rajta feszeng.
- Amúgy Kolt vagyok. Mármint Alison Kolt. Csak mert nem mutatkoztam be teljesen – közben elindult az egyik irányba. Hmm nem tudom, k-val vagy c-vel írja, de a Colt M1911 egy félautomata, .45-ös kaliberű pisztoly, ami 1911-től 1986-ig volt az amerikai hadseregnél rendszeresítve. Jó kis fegyver, kifinomult kéz kell hozzá. Vajon hozzá is? Vagy k-val és akkor csikót jelent, hmm nyeres csikó, de szeretem a zabolátlan lovakat betörni, vajon mennyire tüzes a kis vörös? Húztam fel a szemöldökömet, közben fél szemmel megcsodálva a formás feneket a lovagló nadrágban.
– Dolgoztál már vadidegen lóval? – pillantott rám, kizökkentve hála az égnek a gondolataimból. De mire válaszolhattam volna:
– Esetleg van elképzelésed kit osztanak hozzád? Én életem legnagyobb meglepetésével szembesültem. Negro egy hatalmas mamlasz. Viszont rendkívül nehezen barátkozik. Viszont mi ketten nagy haverok lettünk. Tudod soha nem gondoltam, hogy egy brutális nagy mén lesz az igazi társam, nem is gondoltam, hogy majd ez a hozzápasszintanak valakihez működni fog. – közben rám-rám pillantva. Fürtjei ide oda ugráltak, mintha szikrák volnának.
- Vegyél levegőt is – mondtam neki félig vigyorogva, kivillantva egyik gödröcskémet.
- Igen, régen lovakat lovagoltam be, amíg be nem vonultam. Megnéznélek szívesen egyszer, amikor lovagolsz, egy ilyen törékeny lány, egy olyan hatalmas lovon – kacsintottam rá.
|
A vékony fekete garbó erősen tapadt a bőrömre, ami már most rendkívül rossz választás volt, még úgy is, hogy egy sötétkék steppelt mellényt kaptam fel felé. Gyakorlatilag teljesen átfagytam míg ideértem, de itt a hidegben ácsorogva még rosszabb volt. A lovaglónadrág szerencsére vastag volt, direkt a hideg időjárásra való tekintettel rendeltem. Dupla zoknival sem tudtam eléggé melegen tartani a lábujjaimat, így lemondtam róla, hogy esténél hamarabb vérkeringést dörgöljek beléjük. A sarkamon hintázva ízlelgetem a nevét. Szóval Hunter. Igazából meglepődtem volna, ha mondjuk Samuel vagy Boris néven mutatkozik be. – Illik hozzád. – csúszott ki a számon, de hát végülis már kimondtam nem? - Katonaság? - böktem a dögcédula felé. Hát persze, hogy katonaság. Megint ostobaságot kérdeztem. Bólintottam a kérdésére. – Igen, meg tudom mutatni, bár Akel nem mindig kerül elő, amikor keressük. Van amikor csak úgy felbukkan, ha nem keressük. –vontam meg a vállam. Most, hogy idegenvezetővé szegődtem úgy gondolom Negro nem fog belehalni, ha vár egy kicsit. – Amúgy Kolt vagyok. Mármint Alison Kolt. Csak mert nem mutatkoztam be teljesen. – miközben elindultam az iroda felé igyekeztem valami érdekes témát felvetni. – Dolgoztál már vadidegen lóval? – érdeklődtem kedvesen. – Esetleg van elképzelésed kit osztanak hozzád? Én életem legnagyobb meglepetésével szembesültem. Negro egy hatalmas mamlasz. Viszont rendkívül nehezen barátkozik. Viszont mi ketten nagy haverok lettünk. Tudod soha nem gondoltam, hogy egy brutális nagy mén lesz az igazi társam, nem is gondoltam, hogy majd ez a hozzápasszintanak valakihez működni fog. – dumáltam néha-néha rásandítva, hogy lássam az arcát. |
Már éppen elindultam volna egy nagy épület felé, mikor szinte belém ütközött egy lány. Dűs, vörös göndör fürtjei csak úgy szikráztak, körbe ölelték arcát. Meglepett, elkerekedett szemei zöldes-kéken csillogtak, már már akkorára nyitotta a szemeit láttam benne magam.
- Semmi gond - mosolyodtam el, vicces látványt nyújtott, mint egy magas kobold.
- Szia és köszönöm. Hunter Raynolds - biccentettem.
- Meg tudnád nekem mutatni merre találom azt a helyet, ahol bejelentkezhetek? - mértem végig őt. Nem sok kedvem volt bájcsevegni. Bár ha ilyen lábakat nézhetek, talán kibírom. Ah..szedd őssze magad. Nem ezért jöttél ide. A vállamon lévő táskás súlya, nyugatató volt. Erősebb szorítással fogtam a kezemben lévő táska fülét. Egyszerre tölött el izgalommal és vágyakozással tartalma. Hiányzott a régi életem. Az egyetlen ami kicsit jobbá tette az egészet, hogy sűrű erdő és magas hegyek koronázták a helyet. Jól fog esni egy kis magány, bent vagy esetleg fent. |
Miután kipihenten ébredtem és megittam a reggeli kávé adagomat és bereggeliztem úgy döntöttem meglátogatom az én gyönyörűséges Hercegemet. Épp egy almát fényesítve lépkedtem át a parkolón, mikor majdhogy nem belefutottam egy ismeretlenbe. - Jesszus, bocs, nem figyeltem. - nyertem vissza az egyensúlyomat a hirtelen fékezésből.
- Veled úgy gondolom még nem találkoztam. - állapaítottam meg miután végig néztem a sportos alakon, akinél táska volt. Tehát biztosan új. Vajon tudja-e, hogy mi vár rá, vagy szimplán csak jóhiszeműen beadta a jelentkezését? Persze, hogy nem tudja mi vár rá, ezt nem külrtölik szét, amikor jelentkezel ide. Mélázásomból egy fejrázással zökkentettem ki magam, mintha el akarnám kergetni a rossz gondolatokat. Azóta nem volt hasonló incidens, valószínűleg valami különleges természeti erő volt a felbújtó erő. - Amúgy Alison vagyok. Üdv itt a Hidden Hillen. - nyújtottam a kezemet felé, a másikban pedig továbbra is az almákat szorongattam Negronak. |
Borús, esős idő van, pont arra jó, hogy az ember elaludjon a volán mögött. Hangosabbra tekertem a rádiót. Hmm faszák lettek a hangfalak amiket betettem. Imádtam ezt a járgányt. Csillogó fekete fényezés, sportcsík és persze a spoiler, amit elég nehezen találtam rá, hogy megmaradjon az OT státusza. Kicsit megemeltem és erősebb rugókat szereltem be, így bírta a földes utakat is rendesen. Lassan ott kell lennem, vettem magam elé a térképet. Közben fel-fel pillantva az útra.
- Jól el van dugva – dobtam le a jobbegyre a papírt. Egy kanyar után meg is láttam a komplexumot. Leparkoltam szépen a többi autó közé, leállítottam a motort. Majd hátra hajtottam a fejem. Készenlétis…pff…seggfejek. Leszereltek majd kaptam egy papírt ha azért szar van, gyere és segíts. Jófejek. Fortyogott bennem a düh. Bár talán inkább csak sértettség. Zsebre vágtam a kulcsot majd a visszapillantóban megláttam magam. Megborotválkozhattam volna, aah mindegy úgy sem a katonaságon vagyok, pár napos borostáért itt csak nem szidnak le. Kiszálltam, majd behajoltam hátra a cuccaimért. Feldobtam őket a vállamra. Felnyitottam a csomagtartót. A jól ismert fekete táska fogadott. Az igazi otthonomra emlékeztetve. Csak álltam és néztem. Ezt nem vihetem be. Vagy még is? Meglátjuk. Kikaptam a helyéről és lecsuktam a tetőt. Lezártam a járgányt majd elindultam, hátha találok valakit aki megmondja mi merre van. Farmer volt rajtam, laza fehér póló és egy fekete bőrdzseki. És még így is kicsit melegem volt. Beletúrtam a hajamba.
- Hol a fenében van mindenki? – sóhajtottam, bár inkább vagyok itt mint az elvónón, ami a másik opció lett volna. |
 A nap már lefelé ívelt, onnan tekintett le egy kopottas terepjáróra, amiből Maura énekelt teli torokból. Egy számára ismeretlen dalra bukkant tegnap, aminek teljes mértékben a rabjává vált. Lopva sandított telefonjára. A kis kék pont kikartóan vánszorgott a pepitás zászló felé, az érkezést fél perc múlvára ígérte az útvonaltervező.
-Végre.-csúszott ki a száján két hang között. Nem volt szokása magában beszélni, de fél nap repülőút, öt óra alvás a kocsiban és feleannyi vezetés után már bármi megtörténhet. Nem volt pénzszűkében, csupán redukálni akarta a feleslegesnek tűnő dolgokra való kiadásokat, mint például egy éjszakára szállást kivenni. De a táj, mint azt általában tenni szokta, kárpótolta mindenért. Oda meg vissza volt az erdőtakaróval beburkolózó hegyektől, melyhez hasonlót még sosem látott, a levelek nagyrésze már lehullott, ez nem vont le az értékéből. Mindig is el szeretett volna jönni a tengeren túlra megcsodálni nemzeti parkjait, amire bár még várnia kell, számára már garantálva volt, hogy nem fog csalódni.
A terepjáró orra előtt kibontakozott az elképesztő méreteket öltő Hidden Hill. Maura szemei tágra nyíltak, torkán akadt a dallam. (Ez hatalmas). Csodálatában egy pillanatra el is engedte a kormányt, majd az útról letérve a göröngyös talaj rázta vissza a valóságba. Kipukkadt belőle a nevetés. ( Még jó, hogy van papír arról, hogy vezethetek, különben én magam sem hinném el.) Az úttestre visszaevickélve, pulzusa visszaálltával folytatta az éneklést, visszavonhatatlanul belemászott a fülébe a muzsika és a világ minden kincséért sem volt hajlandó kimászni onnan. Az erdő hamarosan elhagyta a komikus párost, átadták a teret Pend Orielle békésen csillogó víztükrének.
Begurulva a létesítmény területétre úgy tekintgetett körbe, mint kisgyerek a játékboltban. Bár a lovarda, ahonnan jött, hatalmas területet fedett le, aminek most a lakója lesz az semmihez sem volt fogható. Széles mosolyra húzta száját.( Eddig azt hittem az álom és a valóság között széles, jól látható szakadék húzódik, de ez a hely teljesen összeszavart.) A parkolóba érve, a majdnem egy tucatnyi járművet mustrálva rá kellett jönnie, hogy most sem sikerült időben megjönnie. Mondjuk az sem segített, délben kelt és, hogy megállt ebédelni és köztudott, hogy ő eszik a világon talán a leglassabban.
A kopottas terepjáróval elfoglalta a helyét, majd leállította a motort. Bár az eső már elállt, az idő nem sokat szépült, ígyhát magához ragadta fekete, pihe-puha kapucnis pulcsiját, amin Ríviai Geralt fehér, minimalista farkas-medalionja virított. Kedvenc könyvének minden egyes kötetét is magával hozta, egy rakat másik mellett. Átszuszakolta tincseit a ruha nyakrészén, majd kipattant a járműből és a csomagtartó felé battyogott. Feltépve az ajtaját realizálnia kellett, hogy a csomagok nem mentek össze és, hogy egy táposabb málhás szamarat is hozhatott volna magával. Fejét fogva erőtlen sóhaj szakadt fel torkából. Lustasága legyőzte kötelességtudatát és mintha egy tockost kevert volna le az autónak, lecsapta a csomagtartó ajtaját, majd megindult a szemközti épület felé, ami egy tisztességes méretű karám mögött foglalt helyet. Remélte, hogy rohangáló patások fogadják, de valószínüleg az időjárás kibírhatalan természete elől az istállóba menekítették őket, ami felé reményei szerint tartott. Bár "jövendőbelije" kiléte számára még ismeretlen volt, nem tudta megállni, hogy ne ezzel kezdje a hellyel való ismerkedést és úgy érezte, helyesen döntött. Mosolyogva nyugtázta a lovarda egyik íratlan igazságát: egy istállóban mindig van valaki.
Folyt. köv istálló |
 Láttam, hogy összerezzen a lány mire egy halvány félmosoly húzodott meg a szám sarkában. Az emberek általában nincsenek hozzászokva a dobálózáshoz. Ám amikor megláttam azt a mosolyt az arcán csillant meg láthatatlanul a szemem, ugy bolintva a felajánlására, hogy segít megkeresni a szobámat.
-Köszönöm szépen, rendes tőled. Valószínűleg hamarabb megtalálom, mintha magam keregélném-mosolyogtam rá, ugy igazitva meg magamon khekiszínű feltúrt ujjú kisdzsekimet hajoltam le végül a méretes táskáért emeltem meg egy elfolytott nyögéssel ugy vettem a vállamra. A kocsiba még utoljára bepillantottam, hogy megbizonyosodjak ról, hogy nem hagyok itt semmit, csak azután zártam be és tettem zsebre a kulcsot, fordultam vissza a lány felé, ahogyan ő már elindult. Avelina, miylen különleges név.
-Örvendek.-bolinotttam végül a megmaradt mosolyommal, ugy dobva egyet a táskán a vállamon követtem Avelinát a kollégiumi szobák felé. Kíváncsi vagyok, itt is olyanok e, mint az egyetemi koli volt. |
 Szuper, az új hús is nagyon lelkesnek tűnt, így máris megnyugodott egy cseppet. Amikor a hatalmas sporttáska a földre zuhant, igencsak látványosan összerázkódott. Egy halvány mosolyt erőltetett az arcára és biccentett.
-Segíthetek megtalálni a szobádat-ajánlotta fel óvatosan. Már indulásra készen a kollégium felé is fordult, de visszapillantott a válla fölött.
-Egyébként Avelina vagyok.
folyt. köv. koli |
Nem igen láttam senkit a közelben, így a kocsim oldalának támaszkodva kezdtem el böngészni a hely weboldalát,a főnökséget, egy minitérképet keresve. Csak van valaki a közelben, ha elindulok, akkor talán szembeakadok valakivel.Igy csavartam rá a kupakot a vizesüvegemre tettem vissza a kocsimba, s emeltem ki belőle a méretes sporttáskát. Még az öcsémé volt, amikor jégkorongozott, az egész felszerelése belefért, így nekem erre költözésre pont tökéletes. Igaz, befoglalta az egész hátsóülést, de pont belefért mindenem ami kelhetett. Ekkor hallottam meg a köszönést magam mögül pillantottam kérdőn hátra a vállam felett láttam emg közeledni az alakot.
-Ohh Hali!-mosoylodtam el ugy intve neki, minek következtében a méretes sporttáska hangos püffenéssel ért földet. Ahh ugyse volt benne semmi nagyon törékeny...azthiszem. Így vártam emg, míg közelebb ér a lány ugy turva hátra az arcomba hulló hajtincseket fordultam teljesen felé.
-Szia, Mélisse vagyok.Most érkeztem, és az igazatmegvallva nem igazán tudom, hogy merre kéne mennem. Meg tudod mondani, hogy kit keressek a regisztrációval, és ilyenekkel kapcsolatban?-kérdeztem kedves mosolyal,ugy pillantva végig a lányon...ah úgy tűntnincs túl jó hangulatba, nem akarom sokáig zavarni azzal, hogy újoncként letámadom a kérdéseimmel. |
Még az istálló ajtajában megtorpant Akel hangjára.
-Várj, kérlek!-szólt utánna a férfi. Ava megtorpant és lassan hátrapillantott, ahogyan egy kéz helyezkedett a vállára.
-Tudom, még nem könnyű, de adhatnál neki egy esélyt...-bátorítólag rámosolygott a lányra, de az határozottan megrázta a fejét és lehessegette a férfi kezét a válláról. Tovább indult. Nem mehetett a szobájába, hiszen még ott is simán zaklathatták volna, ezért inkább keresett egy másik rejtett zugot, ahol meghúzódhat. A lábai végül a parkoló felé vitték, ahol egy új arcra lett figyelmes. Remek... Égnek emelte a tekintetét. A fészkes fenéért fogja ki mindig ő az újakat. Mintha direkt történne így. Lehunyta szemét, felszívta magát, kifújta a levegőt és megindult az új lány felé.
-Hali-kicsit messzebbről köszönt, mint az elvárt, talán még lelkesnek is tűnhetett, bár a közelébe sem járt a lelkesedésnek. |
Már régóta úton voltam, s a szemeim cikáztak a rengeteg fa mellett amik elsuhantak az út szélén. Felkészült voltam, napokkal korábban indultam otthonról, minthogy megérkeztem, hiszen tudtam, hogy meg akarok állni pár helyen. A kis jeepem amúgy is jól bírja, nemhiába strapabíró fickó. A hangfalakból egy hallk, indie zene szólt, elméletileg kifejezetten utazásokhoz ajánlva. Nekem minden esetre bejött, áthozta az érzést, hogy egy újabb kalandba vágok bele. A tájat figyeltem vezetés közben, a fák között néha felbukkanó életet, a hatalmas heygséget mi a távolban magaslott. Annyi érzés kavargott bennem, idefele jövet annyi új helyet láttam...olyan jót másztam! Találtam egy pihenőt, ahol pár srác éppen egymást biztosította, és hagyták hogy betársuljak. Nem véletlen, tudtam én hogy be kell pakolni egy sátrat, biztos ami biztos! Adtak egy túristafüzetet is a környező mászóhelyekről...bár a legtöbböz külön engedély kell. Igazából nem számít, idegen helyen nem akarnék egyenlőre singlet mászni. Végül ahogyan ritkulni kezdtek a fák tűnt fel lassan a nagybetűs Hely. Végre megérkeztem! Igy mosolydtam el fioman figyeltem a hatalmas területen elfelkvő center épületeit, pályáit. Már ide lehetett hallani a lovak hangját, ugy lassitva parkoltam be egy üres helyre, majd elhalkitva a rádiót állítottam le végül a kocsit. Mélylevegő, remek lesz itt! Végezetül kiszállva a kocsiból léptem hátraugy hajolva be a hátsóülésen hagyott cuccaim között kotorászva vettem elő egy üveg vizet kortyoltam bele, ugy pislogva körbe, hátha találok valakit, aki útbaigazít. |
Szemét forgatta ikertestvére megjegyzésére, persze tudta, hogy csak viccelődik. Azért mosolygott is hozzá, örült, hogy újra látja és próbált megfeledkezni a meghatottságáról is, habár tényleg nemrég váltak el és nem akart átmenni szappanopera jelenetbe.
- Azt hiszem, erre már magamtól is rájöttem, de köszi, hogy emlékeztetsz rá - bólintott egy halvány mosollyal, de nagyon is jól esett neki Rowan kis bölcsessége. Mindig is egyenrangúnak tekintették egymást, náluk ilyen szempontból még a tipikusan ki az idősebb vita sem volt jellemző. Nem sokszor vesztek össze és ha igen, akkor is ennél sokkal nyomósabb ügyeken.
Ha a többiek elindultak, melléjük szegődött, maradék csomagjával. Közben a western stílust képviselő lány vonta magára a figyelmét, akinek igyekezett megjegyezni a nevét.
- Rhiannon - viszonozta ő is a bemutatkozását. Arra gondolt, jó sok itt az r betűs név, kíváncsi volt, kit kivel fognak először összekeverni, de azért húgát, meg őt így is gyakran összetévesztették az emberek. - Ha gondolod, kijövök majd segíteni, a cuccom jó része már bent van - fordult húgához, miközben az épület felé sétáltak. Bár Noah-nak is megígérte, aki szintén velük ment, szóval még cipekedni fog egy darabig, nem, mintha nem szívesen tette volna. Volt egy hangulata ennek a beköltözésnek, az biztos és nem mondhatta volna, hogy nem élvezi. |
 Úgy tűnt, a telefonálással, vagy a keresgéléssel nem kell bajlódnia, ha meg akarja találni nővérét. - Nem gondolja, hölgyem, hogy az cseppet udvariatlan lenne? - Kérdezte halkan, miközben viszonozta az ölelést, és testvére vállára hajtotta a fejét pár pillanatra. Örült, hogy ilyen hamar megtalálta Rhiannont, és csak remélni merte, a lány nem kezd el már most kérdezősködni arról, hogy hogy van, és a többi, és a többi. Tudta, közönség előtt nem fog mesélni neki semmi ilyesmiről. - Én mindig mondtam neked, hogy azzal a három percc előnnyel nem szereztél annyi élettapasztalatot, hogy okosabb legyél nálam. Ez abban is látszik, hogy most sem tudtál lerázni. - Viccelődött halvány mosollyal, így próbálta kikerülni az esetleges kérdéssorozatot egy időre. - Ó, az szuper lenne, köszi. - Fordult aztán a szőke lányhoz, aki felajánlotta, hogy megmutatja a szobáikat. Kíváncsi volt, milyen helye lesz itt, és örült volna, ha a cuccait is le tudja pakolni. Gyorsan felkapott ő is pár csomagot a sajátjai közül, majd a többiek után indult. Közben azon gondolkozott, hogy talán jobb is, hogy most érkezett, mikor többen voltak itt, így már elsőre több embert ismerhet meg. Persze ő már alapból jobb helyzetben volt Rhia miatt, de azért nem csak őt akarta keresni mindenfélével. Meg egyébként is jó ha az embert több ismerős arc veszi körül. |
 Éppenhogy csak feltette a kérdését egy másik autó parkolt le mellette és az újabb delikvens már ki is pattant a volán mögül. Az ő kérdése addigra már olyan volt, mintha napokkal ezelőtt tette volna fel, nem nagyon érdekelt már senkit. Próbálta azt az egy bemutatkozást az agyába vésni, Rowan, de tudta, hogy úgyis elfelejti ebben a kavalkádban, ami épp kialakult a parkolóban. Főleg, hogy a számára még totálisan ismeretlen lányok egymás nyakába borultak, mintha évek óta nem látták volna egymást, pedig csak tükörbe kellett volna nézniük és máris csökken a hiányérzetük. Raven agyán hirtelen ez futott át, amikor meglátta az ikereket, de hát nem tudhatja mi történt velük. Egy pár pillanatig mosolyogva nézte, ahogy ölelkeznek. Valószínűleg ő is így fog tenni, amikor viszontlátja a bátyját. Mindig is jó viszony volt köztük, amikor kisebbek voltak, akkor még szinte elválaszthatatlanok voltak, és most mégis itt van, egyedül. De hát végülis erre vágyott, szóval egy szava sem lehet.
Inkább az épület ajtajában, ami valószínüleg a kollégium volt, álldogáló szőke lány felé fordult, mert úgy nézett ki, hogy ő már nem újonc, és tudja, hogy mi a helyzet. Felkapta a hátizsákját az anyósülésről és bezárta az autót. Majd később visszajönn a többi cuccáért, amikor már tudja, hogy hova is kell vigye őket. Elindult a kollégium irányába és a többiek mellett megállt.
- Szóóóóval Raven vagyok. - mutatkozott be, kissé megigazitva a kalapját idegességében. Nagyon remélte, hogy a többiek is bemutatkoznak és hogy valaki, valahogyan összegzi a történteket, mert most úgy érezte egy kicsit szerencsétlen helyzetben van. |
Noah. Tehát így hívták a srácot. Már épp felkészült lelkiekben arra, hogy megpakolja magát csomagokkal, amikor begördült egy újabb jármű. Majd mégegy. Tömeg. Hirtelen lesokkolódott, leverte a víz és földbe gyökerezett a lába. Néhány pillanatig csak meredt a semmibe, végül megemberelte magát és felülkerekedett a benne élő pánikon. Végignézett az új jövevényeken. Az egyikük egy westernesen öltözködő lány volt.Tuti marházott már korábban. A másikuk pedig... Te jézus atya úr isten. Ahogy Rhiannon odalépett hozzá, azt hitte, megzavarodott. Kettőt látott egyszerre. Csak nem ikrek? Egy darabig még elnézegette őket, mire rájött, hogy egyébként itt kommunikáció is folyik.
-Öö izé. Szóval gyertek, megmutatom a szobátokat.
Ha már Akel van olyan "nagylelkű", hogy bent ücsörög az irodájában, rám hagyva a melóját. |
Nem igazán tudta, mit is kellene most tennie, pont elindultak volna a kollégium felé, amikor Avelina jelent meg, aki még valahol a kollégiumnál csatlakozott
le a csoportról, amikor Givel mentek be, hogy megnézzék aszobáikat. Halvány mosollyal üdvözölte konstatálva, hogy ő is csatlakozik a társasághoz.
- Hát, Noah állítása szerint nem futnak el a cuccai, míg segít bevinni az enyémeket, ezt őszintén remélem, de szerintem mi is segíthetnénk neki becuccolni
majd, ha már ő ilyen kedvesen felajánlotta, hogy segít - válaszolta, persze ne marról volt szó, hogy meg akarta volna mondani, mit tegyen a lány, de ha
már a segítségnyújtásról beszélt, Noah-nak is volt egy pár csomagja.
Megtorpant, mert újabb jármű érkezett. Egy westernkalapos lány szállt ki belőle, aztán indult el feléjük, akit Rhia mosolyogva üdvözölt és próbálta követni az eseményeket,
hogy újabb taggal bővült a csoport. Elgondolkodott rajta, vajon westernben is lovagolhat-e a lány, vagy csak az öltözködési stílusa tükrözi a stílust, bár annak kevesebb
értelme lett volna, ha amúgy nem sok köze van hozzá.
Nem sokkal később még egy kocsi jelent meg, ami viszont ismerős volt neki és a homlokát ráncolta. Tett húga homályos utalásokat arra, hogy készül valamire,
de őszintén nem számított rá, hogy ilyen hamar utána jön, nem igazán tudta a kiváltó körülményeket. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne örült volna neki,
úgyhogy odasietett hozzá és egy kézbe átmanőverezve a nála lévő cuccokat, megölelte.
- Nem baj, ha én nem mutatkozom be? - Mosolygott rá, próbálva poénnal leplezni a meglepettségét. Persze örült, hogy életük ezen részét is ketten csinálják
végig, de Rowan még hírből sem említette, hogy ide készül. Visszafordult a többiekhez, Avára pillantott, végül is ő volt itt legrégebbóta közülük. |
A hosszú út teljesen lefárasztotta, mégis rögtön kipattant az autóból, ahogy megérkezett. Kíváncsian nézett körbe, igyekezett minél többet megjegyezni a helyről már első látásra, hisz végülis itt fog élni ezentúl, vagy mi. Becsukta a kocsi ajtaját, és a jármű oldalának dőlt pár pillanatra. Hát tényleg megtette. Szinte majdnem azután, hogy nővére kiköltözött, ő is útnak indult. Egy pillanat alatt döntött és csomagolt össze, mégsem érezte, hogy rosszul tette volna, épp ellenkezőleg. Apropó Rhia... Őt is fel kell majd hívnia, hogy tudassa vele, nem szabadult meg tőle, és már itt is van, de úgy gondolta, egy picit még várhat ezzel a beszélgetéssel. Legalább addig, ameddig megkeresi a helyét, és felviszi a cuccait. Kicsit távolabb pár fiatalt vett észre, így halkan felsóhajtott, majd arra vette az irányt, a csomagjait pedig egyenlőre a csomagtartóban hagyta. - Sziasztok, Rowan vagyok. Én is csak most érkeztem. - Mutatkozott be, mikor odaért a többiekhez. Nem igazán tudta, mitévő legyen, így arra gondolt, megvárja, a többiek elmondják-e, ők mit terveznek most. Úgy látta, mások is vannak csomaggal, így lehet, nem csak neki lesz szüksége segítségre. |
Ahogy lefordult a főútról egy kis idő után véget ért az aszfalt és kissé göröngyös földúton kellett továbbhaladnia. Földúthoz képest egészen jó volt, csak kicsit rázott, nem úgy mint náluk, a farmon, szóval hálás volt, hogy apja a terepjárót adta kölcsön neki. Már régóta mondogatta az apjának, hogy csináljanak valamit a farmjukra vezető uttal, mert tele volt hatalmas kövekkel és göröngyökkel, de mindig akadtak ennél fontosabb teendők, így hát sosem csinálták meg. De mostmár nem is nagyon számított, mert egy jó darabig biztos, hogy nem fog azon az úton menni. Hamarosan felsejlettek Hidden Hill épületei és Ravent kissé elfogta az idegesség. Vett egy nagy levegőt és próbálta elengedni ezt az érzést miközben beparkolt egy üres helyre. Leálította a motort, majd gyorsan belenézett a középső visszapillantóba, hogy ellenőrizze vállalhatóan néz-e ki, hiszen nem egyedül volt a parkolóban és előbb utóbb úgyis keresnie kellett volna valakit, hogy eligazítsa. Kissé kócos volt a haja, mint mindig, szóval felvette a westernkalapját, ezzel próbálva eltűntetni ezt az aprócska kis "hibát".
Kiugrott az autóból és gyorsan körbefuttatta a tekintetét a helyen. Természetesen rögtön a karámokon állapodott meg a tekintete, ahol rögtön egy pompás fekete lovat pillanthatott meg. Sóhajtott egy nagyot, hát ezek nem azok a western lovak akikhez szoktam... állapította meg egy apró vállrándítás kíséretében. Inkább gyorsan a többiekhez fordult.
- Sziasztok. - köszönt oda a parkolóban lévőknek egy intés kíséretében. - Gondolom ti is épp beköltöztök. - biccentett a csomagok felé. - Tudtok nekem segíteni, hogy hol tudom meg melyik szoba az enyém és a többi? - kérdezte egy mosoly kíséretében. |
Túl sokat nem időzött a kollégiumban. Megmutatta Gi-nek és Rhiannon-nak a szobájukat, majd egy emelettel fentebb levetődött az ágyára. Kellemesen elheverészgetett rajta, majd felült és csak bámult maga elé. Nem kattogott semmin, csak úgy szimplán kiürítette a fejét. Egy jó tíz percet tölthetett el ilyen állapotban, miután realizálta, hogy valahogyan aktivizálnia kellene magát. Kinézett az ablakon: egy újabb kocsi parkolt le. Várt. Akel sehol. Még várt egy kicsit. Meg még egy kicsit, de a lovardavezető csak nem jelent meg.
-Miért mindig én?!-panaszosan sóhajtott egyet. Leugrott az ágyról és a parkoló felé vette az irányt. Mire odaért, az új fiú kidobta a földre a csomagjait, de nem ám, hogy felkapott volna belőlük, nem. Rhiannon csomagjai voltak a kezében. Na meg a lányéban is a sajátjai. Kissé megszeppenve megtorpant és végigpillantott rajtuk és próbálta realizálni, hogy akkor ez most végeredményben egy rablótámadás, vagy csupán egy kedves gesztus.
-Esetleg...segítsek valamit?
A barátkozás még mindig nem tartozott az erősségei közé, de azért mégis csak fontos az első benyomás. |
[62-43] [42-23] [22-3] [2-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
