Új bejegyzés Frissítés

2019.03.17. 00:15 Kelpie

A medál nem nagyobb egy 200 forintosnál (jobb hasonlat nem jutott eszembe XD)

2019.03.12. 20:43 Kelpie

Outfit Az ing nincs begombolva, alá fekete ujjatlant vesz, de ugyan így fel van tűrve az ujja. Fekete, tapadós farmert visel.     A nyakláncáról majd később küldök képet, nem találtam meg hirtelen, amelyiket kerestem.   Bal csuklóján vannak a karkötők.     A jobb kézfején van a henna. A haja nagyjából így néz ki, csak hátközépig ér, alul enyhén kivilágosodik és picit vékonyab tincsű. Az arca, pedig egy az egyben Mauráé. :D

2018.11.26. 22:02 Kelpie

Az erdő széle   Miután visszaragadta érzelmeitől az irányítást lekecmergett a herélt nyakáról. Mi ütött belém? Javarészt elrontott lovakkal foglalkozott, többek között a sajátja is az volt, így ösztönösen visszafogottan közelítette meg a patásokat, legyen az bármilyen előéletű vagy személyiségű. Nem borult mindenkinek csak úgy a nyakába…jóllehet lóval komolyabban még azelőtt foglalkozott, utána jött a „visszaszokás” és bumm, irány Hidden Hill. Az új „saját” ló pedig teljesen összezavarta. Sosem kötődött még úgy lóhoz, mint Delilahhoz. Persze voltak kisebb szerelmek, de a házisárkányt nem lehetett űberelni. Az ő kis szíve csücske. Nem miatta sírt. Már nem bőgte el magát minden alkalommal, mikor rá gondolt. Már csak mosolyog, ha agytekervényein átvágtat. Megkönnyebbült nevetés kíséretében letörölte könnyeit.                 -Egy megkeseredett vénasszony vagyok…-majd miután szemei újra láttak, felemás tekintete a heréltet fürkészte. Cirus kiváncsian figyelte minden egyes mozdulatát, csikószemei tágra nyíltak-Nem láttál még hobbitot?- kérdezte teátrális mozdulatokkal. Örült neki, hogy újdonsült társa nem idegenkedik az emberek közelségétől, hogy ennyire nyitott. Egy gonddal kevesebb. A kezdeti sikertől felbuzdulva úgy simogatta a nyakát és a fejét, mint egy lelkes óvodás. Nem tudott betelni Cirus látványával. Kár, hogy ilyen colos… Tákolok majd ide is egy saját fellépőt. Legalább nem kell senkinek magyarázkodni, ha széttöröm. A nap halványan beszűrődő fénye táncot járt az ezüstmedálon, ami felcsigázta a sötétpej érdeklődését. Szinte hallani lehetett fémes nyerítését a távolból, melyet elnyomott a világosság. Cirus gyermeki arccal hajolt az idegen patáshoz, hatalmasakat fújva rá.                 -Azt hiszem ideje bemutatkoznotok-mosolyodott el csillogó szemekkel, az ében sörényzuhatagot simogatva. Tekintete a bokszon túlra kalandozott, a kijárat felé, s valami búbáj hatására egy ütött-kopott kötőféken állapodott meg. A nyerges ajtaja melletti akasztón lógott elhagyatottan, akár a csata után egyetlen örökre ottragadt lekek: a hadi lobogók.                 -Támadt egy ötletem, mindjárt jövök-dörgölte meg sörényélét és már kinnt is lett volna, ha Cirus állt volna cövekként a bejáratban.  Megpróbálta a klasszikus „csirkeszárny” mozdulatot, de a herélt meg sem moccant. Megtette első lépéseit a szügye felé, de haladás nem igazán történt azon kívül, hogy borostyán szemeivel pislogott párat. Végül szappanopera színésznőket megszégyenítően pofozta hátasa elejét, míg nagynehezen egyet hátra nem lépett. Maura azonnal becsapta az ajtót, csípőre tette a kezét.                 -Erre még visszatérünk…-s a kötőfék felé vette az írányt. Lelkesen akasztotta le, de egy pillanatra elmélázott rajta. Világosbarna bőrből készült, helyenként már besötétítette az idő köde, szélét megrágta az egér. A csatok berozsdásodtak, a karabíner végén elszakadt, nagyjából másfél méter hosszú, kenderszín kötél lengedezett. S bár sokan kidobták volna, Maurát teljesen elvarázsolta. Volt valami megmagyarázhatatlan kötődése a régi dolgok iránt. Mindig is kíváncsi volt az adott tárgy életútjára és, hogy miért van most ott, az ő kezében. Mennyi mindent megélhetett már… Vajon hány lovon volt rajta? És mennyi él még belőlük? Kit szolgált? És miért árválkodik itt? Gondolatai a szokásosnál gyorsabban megszakadtak és visszarepítették a földre. Miközben lelkesen battyogott vissza társához, Cirus névtáblájáról új információ került birtokába. Szóval hannoveri…Már mindent értek Sosem találkozott még tisztavérűvel, csak egy félvérrel, aki szintén jókora habtesttel rendelkezett. Keze elhúzta a reteszt és beslisszolt hátasa bokszába.                 -Mit szólnál egy kis kiránduláshoz? -tette fel a költői kérdést, ravasz mosollyal, végigsimítva jobbját a sötétpej nyakán. Bal kezében pihenő kötőféket elrendezte, kicsatolta, majd Cirus lelkesen belebújtatta fejét-Ezt igennek veszem. Mély levegőt vett, majd kitárta az ajtót. Megfontolt léptekkel sétált ki a bokszból, figyelve újdonsült barátjára. Mikor meg akart állni, hogy behajtsa az ajtót, Cirus kérdés nélkül a kijárat felé vette az irányt, dús fű reményében, ám Maura tigrisugrással rövidebbre vette a szárat és megállította a dezertőrt. Kérdőn fordult hátra, a lányra pillantott, majd folytatta újtát a szabadság felé.                 -Ki kell ábrándítsalak: csak fél perccel később tudod magad degeszre enni- tartotta meg és vezette vissza a bokszajtóhoz, tonnányi cinikussággal a hangjában, szemét forgatva- Türelem. Nekem is mindig ezt mondják. Lehet meg kéne fogadnunk, nem gondolod? -sandított Cirusra félmosollyal. Annyira lassan csukta vissza az ajtót, amilyen lassan csak lehet, hogy csak akkor induljanak el, mikor a patás nem topogott egyhelyben, amire nem is kellett sokáig várni, hamar megértette a feladat lényegét, s egy röpke dicséret után már neki is vágtak Hidden Hill legelőinek.                 A vezetés nehézkes volt. Cirus húzott előre, jobbra-ballra, amerre szimpatikus volt neki. Maura sajátját mindig a vezetőszár „rázásával” lassította, amit a hannoveri még csak messziről sem láthatott, így úgy döntött, ez alkalommal legyen gyereknap, mentek az ő tempójában, de nem engedte, hogy elsodorja. Úgysem készült órákon át dolgozni vele elsőre, lesz ideje korrigálni ezt is. Az istálló előtti füvön álltak meg, melyet aranysárgára festett a felkelő nap. Maura órákig tudta volna nézni az izzó főnixtojást, de mindig lemaradt róla. Utált korán kelni. Cirus nagyot rántva a vezetőszáron arrébb tötymörgött egy másik fűcsomóhoz, ezzel visszaterelve magára akaratlanul a felemás szemű figyelmét. Nagyon jól állt rajta az ezeréves kötőfék. Valami megfogta benne. Olyan jó volt ránézni... Talán most az egyszer megérte.

2018.11.05. 21:45 Kelpie

A kezdet Az ébresztő könyörtelenül rágta dobhártyáját, visszarántva az élők sorába. Már vagy ezerszer nyomta meg a szundi gombot, de most úgy érezte képes nem pofára esni fáradságától, ha kimászik pihe-puha takarója alól. A legfájdalmasabb nyögdécselések közepette rúgta le magáról a paplant és dörgölte ki szemeiből a csipát. A nap még alig volt látható, negyed hetet világított arcába telefonja.                 -Ezt még nagyon meg fogom bánni-nyújtózkodott, s minden erejét összekapirgálva ruhásszekrénye felé baktatott. Gyorsan magára kapott egy pólót, a vajákos pulcsiját és a legfelül gubbasztó lovaglónadrágját, majd a fürdőszobába vonszolódótt. Tükörbe nézve megmosolygatta a párna redőivel megnyomott arca. Fogmosással és cicamosdással végezve összefogta haját, az íróasztalról felmarkolta nyakláncát, majd az ajtón kilépve elindult le a lépcsőn az istálló felé. Remélte, hogy még nincsenek sokan ébren, szemügyre akarta venni az istálló lakóit. Amikor megérkezett nem igazán találkozott Glenen és Ophileon kívül más lóval és végre meg szerette volna találni a „sajátját”.  Bár még nem tudta, hogy ezt, hogyan fogja kivitelezni, remélte valami jó nyomra fogja terelni.                 Maga mögött hagyva a kollégiumot újra rácsodálkozott Hidden Hill szépségére. A hegyek, Pend Orielle, a legelők, az erdő… Túl tökéletes ez a hely….Az idő borús volt, a hideg csak még jobban felverte lagymatag félálmából a lányt. Zsebrevágott kézzel kukucskált be, újra elengedett egy félénk „Hahót”, de ezúttal nem jött válasz. Király, magam vagyok… Felbátorodott léptekkel tért be a bokszok sorai közé. A legszélső jobb oldalival kezdte. Impozáns sárgatarka csődör volt, „Allenegro” névtáblával. Bár Maura a legbarátságosabb hangján szólongatta a lovat, amaz nem igazán volt vevő ismerkedésre, így továbbállt. Fekete kanca „Jessamine” . Willow, Hayat….Csodaszépek voltak egytől-egyig, de mindnek bele volt gravírozva az ajtajukba a gazdi neve.                 -Én a másik oldalon keresnék tovább…-hallotta a háta mögül, mire száznyolcvan fokos fordulatott tett a másodperc tört része alatt, riadt tekintettel. Magas, fekete hajú férfi állt mögötte, selyemsállal a nyakában- Bizonyára te vagy Maura. A nevem Akel -ny újtotta kezét a lány felé, ki szórakozottan rázta meg.                 -Igen, én vagyok- túrt hajába- tegnap érkeztem.                 -Gyere, megmutatom, kit szántam neked- kalauzolta a lány a másik oldalra. A bokszajtón „Cirus” név díszelgett. Babiloni uralkodó…Milyen szerény… Mosolyodott el. S amint kidugta fejét a boksz lakója, Maura megértette, miért hívják úgy, ahogy. Sötétpej bundáját csak hatalmas orrfoltja szakította meg, aranybarna szemei kíváncsian vették szemügyre látogatóit. Te jó ég, ez a ló hatalmas!- Ő Cirus személyesen-tette kezét a herélt nyakára, félmosollyal arcán-Tudom, hogy ezelőtt egy teljesen más temperamentumú lóval dolgoztál nagyrészt, de hidd el: minden kezdeti nehézség ellenére, meg fogod szeretni.                 Keze a lóról az ajtóra vándorolt, amit kitárt Maura előtt.                 -Innen már meglesztek. További jó ismerkedést! – majd egy könnyed mozdulattal becsukta a kijárathoz vezető utat. A lánynak még ideje sem volt elköszönni, Akel szempillantás alatt kereket oldott. Megszeppenten állt a hegyomlás előtt, ki kíváncsi csikó tekintettel közelített felé.                 -Szia, Maura vagyok-villantotta rá mosolyát, megsimogatva a herélt orrát- remélem jól fogod érezni magad velem. -S mintha valaki más irányította volna mozdulatait, nagy hévvel átölelte Cirus nyakát és- fene tudja miért- előtört belőle a sírás. Átszakadt a gát, melyet olyan régóta foltozott. S csak azértimádkozott, hogy újdonsült társa hátán ne sodorja magával az elszabadult folyam.

[4-1]